Szerző: MILLEI ILONA
2020.10.03.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az említett kormányinfón az SZFE-vel kapcsolatban azt jelentette be, hogy a kuratórium kérésének megfelelően, az eddigi büdzsé dupláját, 3 milliárd forintot biztosít a kormány az intézmény működésére. Ebből 1,5 milliárd jut a képzésekre, bérrendezésekre, 150 millió forint pedig az ideiglenes campus bérlésére megy.
Trencsényi László szerint, ha a költségvetésben van ennyi pénz, akkor miért nem kapták meg eddig, ha meg nem kapták meg, akkor pedig nincs jogukban bírálni, hogy el van hanyagolva az épület, rossz az infrastruktúra. Hiszen lett volna pénz, csak ezeknek a „libernyákoknak” nem adtak. „Árulkodó ez ” – mondja Trencsényi László, aki maga is őrt állt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) homlokzatának párkányán. Hogy miért tette?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.