2020. október 15., csütörtök

AKKOR LESZ ITT NORMÁLIS VILÁG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.10.15.


Őnagysága soha nem olvasna a gyerekeinek abból a mesekönyvből. Tudod, abból, amiben érzékenyítenek a libsik. Igaza van Őnagyságának, védeni kell a gyerekeket. Mármint az ő gyerekeit, mert más gyerekei ki a faszt érdekelnek. Ráérnek az Őnagyságák gyerekei megtudni, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint ők. A Nemőnagyságák gyerekei között lehetnek olyanok, akiknek elváltak a szülei, esetleg két anyjuk van, sötétebb a bőrük, nem tudnak járni, nem látnak, nem hallanak, éhesen fekszenek le esténként, fene tudja. Mindenféle lehet közöttük, jobb arról nem tudni, keveredni meg úgysem fognak velük, attól megóvja őket a dada, az elit óvoda és a méregdrága iskola. Ott majd megtanulnak úszni és lovagolni, nyelveket tanulnak és már régen használják a saját tabletjüket, laptopjukat, okostelójukat, amikor a Nemőnagyságák gyerekei próbálnak elaludni a hideg lakásban, mert ameddig alszanak, addig sem éhesek. Belőlük, az Őnagyságák gyerekeiből lesz valaki, a helyesen nevelt gyerekekből helyesen élő felnőttek lesznek, lesz majd szép autójuk és nagy lakásuk, jó állásuk a minisztériumban és minden vasárnap mennek a templomba, hogy hálát adjanak, amiért ők Őnagysága gyerekei lehetnek, akiknek soha nem olvasott senki mesét abból a veszélyes könyvből.

A Nemőnagyságák gyerekei is elvégzik persze az iskolát, legalább a nyolc osztályt vagy a hatot, ha már abban a korban vannak, hogy mehetnek közmunkásnak. Persze a Nemőnagyságák gyerekei is járhatnak gimnáziumba és akár egyetemre is, csak nagyon okosnak és szorgalmasnak kell lenni, ami önmagában még nem elég, de lehet jelzáloghitelt felvenni a szülői házra és ott a diákhitel is, amit ötven éves korára akár vissza is fizethet az ember, de ha ügyes és szerencsés, akár sokkal előbb is, sőt, még a szülőket is tudja támogatni havonta némi euróval vagy fonttal.

A Nemőnagyságák gyerekei, akiknek kiskorukban olvastak abból az átkozott könyvből, ezért felnőtt korukban nem tudnak beilleszkedni a Normális, Fehér, Keresztény, Heteroszexuális Társadalomba, jobb, ha messzire futnak innen. Olyan országba, ahol nem a bőre színe, nem a szerelme neme, nem a családi háttér, nem a politikai nézet és nem a templombajárás a szempont, hanem csak az, hogy milyen ember, milyen szakember. Esetleg milyen barát. Ha a Nemőnagyságák gyerekei, akiket az Átkozott Könyv megfertőzött, itthon találnak maradni, és nem tudják jól titkolni a szégyenüket, akkor szabadon gúnyolhatók, üldözhetők, meg lehet őket rugdosni egy kicsit, és hasonló jogos retorzióra számíthatnak. Ha esetleg úgy alakul az életük, fontos tudniuk, hogy a templom környékén nem koldulhatnak, mert oda rendes Őnagyságák és Őnagyságák gyerekei járnak, akiket mindenképpen meg kell védeni a romlottaknak még a látványától is. Akkor lesz itt normális világ, különben nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.