2020. október 22., csütörtök

A LÉT DADOG

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.10.22.


„Morális és esztétikai értelemben megtört Orbán Viktor hatalma…még nyerhet választásokat, de a lelkesedésnek, a tiszteletnek vége. Ezer oldalon látszanak a repedések.” Ezt TGM mondta tegnap szimbolikusan a halálra ítélt Klubrádióban, de sokra nem megyünk vele. Morálisan soha nem is volt hatalmon, a lelkesedés és tisztelet pedig 2010 derekára elszállt azokban, akik a megváltót remélték benne, de csak egy despotát találtak a mózeskosárban. Akinek volt szeme, már ’98-végére, sőt, ’94 körül látta miféle alak ez, a törzsközönségben pedig a lelkesedés és a tisztelet is a régi, vagy csak a behódolást álcázzák ezzel, a végeredmény ugyanaz. Ami változott, az az agresszivitás.

Az álca végleges lekerülése, a pőre fasizmus megmutatkozása. A széplelkek számára, akik ódzkodnak a tiszta víztől, iderakom – nem először és nem utoljára – a fasizmus jellemző jegyeit, és tessenek egyenként elgondolkozni rajtuk, hogy jellemzőek-e kies hazánkra és Orbán uralkodására: vezérelv, új civilizáció építésének akarata, a hatalom kultusza, elit- és küldetéstudat, militarista színezetű mozgalom, az ifjúság dicsőítése, juvenalizmus, etatizmus, az állam szerepének abszolutizálása, a forradalmiság és a tradicionalizmus sajátos keveréke, rasszista jegyeket viselő szélsőséges nacionalizmus, antimarxizmus, imperialista, birodalom-építő hódító, terjeszkedő törekvések.

Mondhatnám, hogy na, ugye. Na, ugye. A barna köd belepte az országot, amit immár nem esztétikai, nem is etikai, hanem pőre túlélési szempontból kell vizsgálni, teljes erővel kiállva az üldözöttek mellett, mint ahogyan azt a maga is üldözött Iványi Gábor tette az SZFE oktatói és hallgatói felé intézett levelében:

„Megrendít bennünket az az egység és hűség, amellyel összetartotok, hallgatók és mesterek…Kérünk benneteket, hogy számítsatok minket is a barátaitok közé. Tanácskozva szenátusunkkal, mely az augusztusi ülésén egyhangúlag szavazta meg azt a határozatot, amellyel kiállunk mellettetek, szeretnénk felkínálni, fogadjátok el azt a szerény, de valódi lehetőségeket kínáló ernyőt, amit az átmeneti időre felkínálunk: kollégiumunkban van még valamennyi szabad hely. Konyhánk most is kész a kérésnek megfelelően 30-40 ebédet biztosítani, de ez a szám akár az egész egyetemi polgárság rendelkezésére növelhető. A Wesley Magyarországon akkreditált felsőoktatási intézmény, így teljes szabadsággal oktassatok és jöjjetek, vegyétek igénybe egész infrastruktúránkat és élvezzétek vendégszeretetünket.”

Ilyet és ezt olvasva az ember torka elszorul, mert meglátja az emberséget az embertelenségben, és a magyart az űzött magyarságban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.