SZÉP DOLOG A SZAVALÁS ÉS AZ ÉNEKLÉS, DE AZZAL MÉG SEMMIT NEM ÁLLÍTOTTAK MEG A NER-BEN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.09.04.

Magyarországon a rendszer által elnyomott, kivégzett és ledarált áldozatok a világ azon részéhez tartoznak, ahol semmit nem tanulnak, de mindent elfelejtenek, és képesek századszor is belelépni ugyanabba a folyóba. Tíz éve zajlik a szabadság, a jogállam, az emberi jogok és a normális élet felszámolása az országban, méghozzá formailag demokratikusnak álcázott, de nyilvánvalóan diktatórikus módszerekkel. De az ország lakossága semmit nem tanul belőle, nem képes arra a felfedezésre, hogy a látszat nem mindig a valóság, a demokratikus álca mögött egy kőkemény diktatúra építi ki egyre totálisabbá váló hatalmát, Mintha a csalás fogalmát n em ismerné ez az ország.

Ezért minden diktatórikus lépést, a legalapvetőbb emberi és polgári jogok lábbaltiprását is zene, tánc, éneklés és versmondás kíséri. Mintha hegedűszó mellett mennek mindenki a NER által megásott sírba, mielőtt még elfogadja a halálos döfésnek számító invitálásokat a kifárasztásra játszó, végtelen “egyeztetésekre”, ahol egyesével szalámizzák le a tárgyalófeleket, majd a kimerülés határán az egyeztetés sikertelenségén sajnálkozva végrehajtják azt, amit eleve akartak. A forgatókönyv mindig ugyanaz, szerkezeti átalakításra hivatkozva “alapítványokba” teszik azt, amit be akarnak kebelezni, majd az alapítványok élére kinevezik a politikai és ideológiai komisszárokat, esetenként hóhérokat, akik elvégzik a piszkos munkát.

Hiába a silány és egysikú forgatókönyv, az átlátszó cselekményvezetés, még a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai és tanárai, a velük szolidaritást vállalók sem ismerik fel a sablont, és nem jönnek rá, hogy a maguk sablonosnak mondható reakciója sem vezet soha eredményre. A sablon szerint a rezsim eljátssza a jogállami formát, a külső hamis keretek között meggyilkol és elfoglal valamit, az áldozatok pedig úgy tesznek, mintha ennek hamisságából semmit nem érzékelnének, és elhinnék, hogy formailag minden demokratikusan történt, ezért formailag nekik is demokratikus módon kell reagálniuk. Ekkor jön a tánc, az ének, a szavalás, a versmondás, a koncert, a ha én rózsa volnék, és az összes hiábavalóság, a pátosszal megvert giccs, és ebből már lehet is látni, hogy itt sem lesz más, mint ami eddig történt a CEU, az MTA, az Index és minden más esetében: röhögve megcsinálják, amit akarnak, a táncos-éneklők pedig vereséget szenvedve hazamennek.

Lassan már hősiesnek sem lehet nevezni az ilyen bukást, már erkölcsileg sem felemelő, ahogyan elveszít mindent az ország, mert ez már az áldozatok felelőssége is. Nincs katarzis, nem hal meg szépen az SZFE sem, mert nem találták meg az ellenállás adekvát módját, és az éneklésen kívül, a látványos gesztusokon kívül nem tesznek semmit, nem védik meg sem magukat, sem az egyetemüket. A CEU elüldözése elleni tiltakozás is addig látszott eredményesnek, amíg zengett a “Bajszos szar”, a “Mocskos Fidesz”, amíg erőt és ellenállást demonstráltak azok, akik a spontán ellenállást szervezték névtelenül. Amikor megérkeztek a rendszer hivatásos ellenállás szervezői, amikor koncertet szerveztek, buli hangulatot csináltak az életvédelemből, azonnal meghalt minden. Amikor az első éneklést meghallják a NER korifeusai, már bontják a pezsgőt...

ITT OLVASHATÓ