Szerző: KÁROLYI CSABA
2020.09.18.
– Úgy látom, A golyó, amely megölte Puskint című regényed ugyanolyan sikeres, mint a megelőző Kitömött barbár. Ezzel együtt eléggé más. Ám, ha egy író befut, számolnia kell azzal, hogy az olvasók ugyanazt várják tőle, amit korábban kaptak. Most sokan érezhették, hogy nem ugyanazt kapják, hanem széttartóbb történetet. És meglepő Puskin szerepeltetése a címben, merthogy a nagy orosz költő figurája mellékesnek tűnik a regényben. Mit gondolsz ezekről az olvasói érzetekről?
– Osztom őket. A két regény csakugyan nagyon különbözik. Semmi kedvet nem éreztem ahhoz, hogy ugyanazt csináljam, amit a Barbárban, sem tematikailag, sem elbeszéléstechnikailag nem akartam remixelni azt a világot. Egyszerűen azért, mert nagyon unatkoztam volna. Most is azon dolgozom, hogyan csináljak valami teljesen mást. Ami pedig a címet illeti, abban tényleg van egy apró trükk, az olvasó, amíg nem olvassa el a fülszöveget, a cím alapján akár azt is hiheti, hogy ebben a regényben majd trojkák csilingelnek, és oroszok lövöldözik egymást. Ugyanakkor pedig mégiscsak van benne golyó is, Puskin is, és elég centrális motívum lesz a könyvben ahhoz, hogy az olvasó végül ne azt érezze, hogy átvertem.
– A Puskin-regényed legfontosabb helyszíne egy fiktív település, Herkulesvár, mely a Dunakanyarban van. Mi a mintája? És miért olyan fontos számodra a Dunakanyar, hogy oda is költöztél Kisorosziba? Az Örök völgy című könyvedben is ott volt a hely, de már a pályakezdő novelláskötetedben is, mondjuk a nekem máig kedves A bádogasztal dicsérete című novellában.
– Most már lassan száz éve él a családom a Dunakanyarban, a dédapám, Áprily Lajos költözött ide a múlt század húszas éveiben. Én a gyerekkorom nagy részét itt töltöttem, hétvégéket, nyarakat, a másik felét meg Budán, a körtéren. A régió történelme mindig izgatott, római pénzek, római cserepek, török ágyúgolyók, világháborús bombák, Görgey, Mátyás király, és mindig izgatta a képzeletem a Duna, ez a hatalmas élőlény, akivel mágikus viszonyban vagyok. Herkulesvárt több dunai településből gyúrtam, egyrészt ott van a római erőd, Castra ad Herculem romterülete Pilismaróton, a település közepén a dombon, aztán a visegrádi villák, az iparvárossá növesztett Lábatlan és Almásfüzitő, mondjuk ezek.
– A golyó... családregénynek is tekinthető, a Waldstein család hanyatlástörténetét látjuk. Waldstein Péter, a XIX. század végén Kassán született, Herkulesvárra száműzött tudós polgárember élete félresiklik, mígnem az ő dédunokája, Dávid, aki már 1989 után jön a világra, mintha egyenesen a totális reménytelenség felé haladna. Nyilván minden író a saját családját ismeri a legjobban, és ha megír egy családregényt, kontrollként használhatja ezt a tapasztalatát. Téged mennyire segített avagy mennyire gátolt ennek a fiktív családtörténetnek a megírásában a saját családod története?
– Sokféle mintázatot ismerek, sokféle család sokféle történetét. Arra nagyon vigyáztam, hogy még véletlenül se gondolja az olvasó, hogy ez a családtörténet az én családom története: bár kétségtelen, hogy vannak motívumok, energiák, törésvonalak, amelyek az én családomban is hasonló elhelyezkedést mutatnak – de ez nem azonosság. Sokat töprengtem, hogy az én családomban bizonyos döntéseket miért és hogyan hoztak meg a felmenőim, és ez segített abban, hogy jobban megértsem, vagy élőbbé tegyem, ha úgy tetszik, a regénybeli fiktív karaktereimet. De persze nem csak a családom volt előkép, minta és kontrollcsoport, tanáraim, barátaim szülei, innen-onnan olvasott családi sztorik ugyanúgy beleszüremlettek a figurákba...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.