Szerző: HaFr
2020.09.17.
Mit csinálnak azzal a rengeteg pénzzel az ún tech cégek, amit felhalmoznak, azon túl, hogy valamennyit visszaadnak a részvényeseiknek? Mi a céljuk tehát a tudásukkal (a jövőbeni bevételüket is garantálandó, de nemcsak ezt)? Szokás mondani, hogy ezek a cégek adatokat vesznek és adnak el, azaz a termékük tulajdonképpen a felhasználókról (users) szerzett tudás. Ez részben így is van, de ahogy a mostanában elérhető doku filmben is előfordul (Netflix), a céljuk valójában több: a jövő modellezése, megismerése, befolyásolása és előállítása az emberek milliárdjaitól (és -ról) folyamatosan halmozott tudás alapján. A termékük tehát -- amennyiben egyre sikeresen képezik le a felhasználóik elmetartalmait -- maga az ember. A szóban forgó cégek a mesterséges intelligencia civil alkalmazásának vezérei, akiknél néhány éve már senki sincs nagyobb hatással az emberiség jelenére és jövőjére.
A tech cégek az AI-n (magyarán a rendelkezésükre álló és folyamatosan gyarapodó adattengerből létrejövő algoritmusokon) keresztül a jelent a jövővel kötik össze a tudás és a prognosztizálható tömeges cselekvés szabályozásával. Nem egyszerűen arról van szó, hogy választásokat képesek eldönteni, hanem kvázi isteni, azaz minden-tudásra törekednek. (Ahogy minden jól működő üzleti vállalkozásnak van, nekik ez a stratégiai céljuk, amit meg lehet ismerni az eszközeik, a cselekvésük és a víziójuk egymásra vonatkoztatásából.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.