Szerző: Az Én Pénzem
2020.09.04.
Éveket lökte előre a banki digitalizációt a koronavírus-járvány, ugyanakkor augusztus végére teljes létszámban visszatértek az ügyfelek a fiókokba. Még várnunk kell az azonnali fizetésre épülő új szolgáltatásokra, de a kiskereskedők akár a másodlagos azonosítóval vagy QR kódra építve is lehetővé tehetik az elektronikus fizetések januártól kötelező elfogadását – derült ki a Portfolio tegnapi konferenciáján.
Fél éve elindult az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, de a ráépülő új szolgáltatások megjelenésére egyelőre várni kell, sőt 2021 előtt nem is nagyon várhatók – derült ki a Portfolio Financial and Corporate IT 2020 tegnapi konferenciáján.
Pedig a koronavírus-járvány akkora ugrást hozott az ügyfélszokásokban a banki digitalizáció terén, mint máskor 10 év fejlődése - mondta Becsei András, a Bankszövetség alelnöke, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója. A veszélyhelyzet idején (március-június) 12 százalékkal nőtt a netbankok használata, ami óriási fejlődésnek számít.
Ugyanakkor a veszélyhelyzet alatt március 13-án pénteken és március 16-án hétfőn hatalmasat nőtt a készpénzfelvétel is, ami a bespájzolás időszaka volt. Majd megnyugodtak az emberek, hogy továbbra is fel lehet venni készpénzt az ATM-ekből, így jelentősen nőtt az internetes vásárlási forgalom és a kártyás fizetési forgalom is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.