2020. szeptember 1., kedd

LEMONDOTT A SZÍNMŰVÉSZETI VEZETÉSE ÉS SZENÁTUSA

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2020.08.31.


A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa a mai napon rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentette be: tekintettel arra, hogy az egyetemi autonómia összes garanciája elveszett, a vezetőség összes tagja lemond posztjáról. Az egyetem vezetői oktatói pozíciójukat megtartják, hallgatóikat nem hagyják cserben – olvasható az egyetem honlapján.

- A mai nap nemcsak azért különleges, mert lezárunk egy igen küzdelmes és váratlan helyzetek sorát előidéző folyamatot, hanem azért is, mert az intézmény sokat látott történetében új korszak kezdődik, hiszen magánegyetemmé válik. Úgy gondoltuk, hogy ezt a napot egy rendezvénysorozattal tesszük emlékezetessé. Sok mindent tettünk annak érdekében, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot, mi történt az utóbbi időben az egyetem körül, hogy mivel szembesültünk, igyekeztünk maximálisan transzparens módon eljárni. Sajtótájékoztatót eddig nem tartottunk, most erre is sor kerül. Ilyen felállásban ez az utolsó sajtótájékoztatónk – kezdte szavait Gáspár Máté, aki a sajtótájékoztató moderátoraként és az SZFE távozó tanáraként volt jelen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.