KENTAURBESZÉD - TAMÁS ERVIN: ÜDV A KLUBBAN

NÉPSZAVA
Szerző: TAMÁS ERVIN
2020.09.26.

A sajtószabadság romlásának számos állomásán jutottam arra a naiv következtetésre, hogy innen nincs tovább. Mint annyi másban: volt. Írhattam a következő cikket, óvatosabban fogalmazva, de azért némi egérutat hagyva az eredeti prognózis életben tartására. Mármint, hogy ha a sajtómunkások egésze a szakmát féltve összefog, és rádöbben: csak a mesterség alapkövetelményeinek tisztelete őrzi meg számukra a mundér becsületét, s csak akkor csillapodik a kényszer, a béklyó szorítása. Mindössze annyi történt, hogy kis csoportok szakadtak le a pártszolgálatra szakosodott és a megszűnt (átállított) lapoktól, minden erejüket, tehetségüket bedobva, rokonszenvezőik támogatásából próbálnak a víz felszínén maradni – a masszív táboroknál szélesebb körben nyújtva érdemi olvasnivalót. Munkájuk természetszerűleg összeér a szintén nehezen megkapaszkodó más fórumokkal, amelyek még újságírókat és nem harci kutyákat foglalkoztatnak. Értékrendben, a témák megközelítésében különböznek egymástól, ahogy a véleményük is - de ez teljesen mindegy: a kormányemberek tétele szerint ellenzéki, aki nem az ő előírt dalaikat zengi. A szektás mentalitás kisöpör a kíváncsiság udvarából mindent, ami nem szűk propaganda, nem a pártérdek ágyából mászik a napra. S ha van hálózat, az inkább a kormánymédiáé, amelyik az agytröszt által kiagyalt, megbélyegző kifejezéseket kóboráramként futtatja körbe fórumain (Németh Róbert, hvg.hu 2020. 09.19.).

Közhely, hogy nem lehet minden kormányzati intézkedés jó, mint ahogy rossz sem, ahogy nem minden írás készülhet kormánybarát, vagy ellenzéki kaptafára. Ebből következően a kormánytól független sajtó nem automatikusan ellenzéki – mindössze sajtóként funkcionál. Ennek ellenére a stigma megragadt, a hírfogyasztók zöme már hajlamos szintén így kategorizálni, s ezzel maga a minőségi sajtó, a minőségi munka devalválódik, szorul egy neki nem passzoló skatulyába. Tudniillik Magyarország médiavilága szintén unortodox: a kormányközeli orgánumok beleolvadnak a kormányzati kommunikáció rendszerébe, a propaganda szerves részeivé válnak, szolgaian követik a direktívákat, bátorságukat vadul és önfeledten az ellenzékkel szemben érvényesítik, esetleg olyan szélsőjobb verzióknak hízelegnek, melyek a kormányzati tényezőket is foglalkoztatják, de hangosan beszélni róla egyelőre nem akarnak. Leleplezéseik egy része nem több rágalomnál, provokációnál, pletykánál, amely sebesen hírré válik mindenütt, hogy azután vállrándítással fizessék az elvesztett pereket, áttételesen közpénzből. Publicisztikáik az érveket jobbára gúnyos jelzőkkel helyettesítik, elemzéseik sántítanak, bármiféle változást kizárólag maguknál fogadnak el, másoknál „leleplezik”, interjúik jobbára alákérdezők, vagy – ha az alany ellenzéki – gorombák, személyeskedők, letámadók. Rádióik, televízióik, lapjaik munkája mintha másból sem állna, mint a kormány aktuális politikai céljainak aládúcolásából. Szó sincs ezekben igazi konzervativizmusról, keresztényi értékrendről, mert még a szólamok és a gyakorlat ütközéséből fakadó ellentmondásokat is kerülik, elfedik...

ITT OLVASHATÓ