2020. szeptember 30., szerda

JOUROVÁ A HÍRKLIKKNEK: „TERMÉSZETESEN NEM FOGJUK VÁLASZ NÉLKÜL HAGYNI”

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.09.30.


„Láttuk Orbán Viktor levelét és természetesen nem fogjuk válasz nélkül hagyni azt” – tudatta a Hírklikkel Věra Jourová csapata. Portálunk kérdésére világossá tette, hogy a bizottsági elnökhelyettes a jogállamiság kérdésében szorosan együttműködik Ursula von der Leyen elnökkel, akinek teljes bizalmát élvezi. „Jól ismertek aggodalmaink Magyarországgal kapcsolatban a jogállamiság kérdésében és ezek benne vannak a szerdán bemutatandó jelentésben is” – válaszolták megkeresésünkre.


Azután fordultunk Věra Jourovához és csapatához, hogy tegnap nyilvánosságra került, Orbán Viktor levélben követelte von der Leyentől Jourová menesztését, amiért az elnökhelyettes – szerinte – közvetlen politika támadást intézett a demokratikusan megválasztott magyar kormány ellen, s egyben megalázta Magyarországot és a magyar embereket. Azt is jelezte, hogy megszakít minden kapcsolatot Jourovával, aki – miként (a Hvg360 alapján) mi is beszámoltunk róla – a Spiegel német hetilapban beszélt a magyar jogállamiság helyzetéről. Olyanokat mondott, mint hogy amit Orbán csinál, még csak nem is illiberális; s hogy félő, hogy a közvélemény egy napon arra döbben rá: a legutóbbi választás volt az utolsó, amelyet még szabadnak lehetett nevezni.

Az interjúra Orbánék hisztérikusan reagáltak, először Varga Judit igazságügyi miniszter, majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keménykedett, majd az Orbán-levelet követően Deutsch Tamás is beszállt a harciaskodásba. S persze a teljes csatlós média is nekiesett a bizottsági elnökhelyettesnek, követelve annak azonnali távozását...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.