GYEREKNEVELÉS FRANCIA MÓDRA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2020.09.13.

Három alapelv alapján nevelik gyermekeiket a franciák, de tényleg annyira jól csinálják, mint amennyire elterjedt róluk? A válaszok persze sokfélék, saját személyes múltunktól, a minket körülvevő társadalomtól, kultúrától is függnek.

Különösen érdekes az, amikor két annyira eltérő kultúra találkozik, mint a francia és az amerikai, ráadásul erre rácsatlakozik egy magyar is – mindez Luxemburgban. Vera kismamaként ott olvasta el Pamela Druckerman Párizsban élő amerikai újságíró könyvét (aminek nagyon röviden összefoglalva három legfőbb pontja, hogy nem az anyaság az élet értelme; az első pillanattól emberszámba kell venni a gyereket; és hagyni kell a saját ütemében fejlődni), aztán reflektált rá.

„Altatás

A franciák módszere az ún. szünet, ami az az idő, amennyit várnak, miután meghallják, hogy a kisbaba felsír vagy bármilyen hangot ad alvásidőben.

Először várnak, aztán odamennek megnézni, és attól függően reagálnak, hogy a gyereknek nyitva van-e egyáltalán a szeme (!), illetve hogy mennyire kitartóan sír (sír-e egyáltalán, vagy csak nyikorog), és ezeknek megfelelően reagálnak, the point being, hogy nem kapják ki az esetleg félálomban levő vagy alvó gyereket azonnal az ágyból minden nyikkanásra, ezzel valójában fölébresztve.

Pamela Druckerman szerint az amerikai szülők itt rontják el, hogy mihelyt a baba hangot ad, rohannak és kikapják az ágyból, pedig simán visszaaludt volna, így viszont hamar hozzászokik, hogy ilyenkor tényleg fölébredjen, és akkor aztán szenved az anya, hogy 2-3 óránként valóban kelni kell a gyerekhez, rossz esetben akár egyéves koráig vagy még tovább is.

Azt csak én teszem hozzá, hogy ez azért nem feltétlenül a szülők saját ötlete, mert itt is a kórházban föl kellett (volna) kelteni a babát 3 óránként éjjel, pedig ő aludt volna - marha nehéz egy szakembernek nemet mondani, főleg ha az ember tapasztalatlan, első gyerekes anyuka, frissen szült, küzd a hormonokkal meg a mindennel is, azt se tudja, fiú-e vagy lány, szóval nagyon kiszolgáltatott helyzet, amiben nehéz a saját álláspontunkat képviselni, de ha követjük a kórházi protokollt és fölébresztjük a babát, és aztán ezt otthon is folytatjuk, hát akkor valóban, az a baba gyorsan meg fogja tanulni, hogy háromóránként kelés van.

Ennél a fejezetnél óriásiakat bólogattam - józan ész. A könyv olvasása előtt nem tudtam, hogy ez egy módszer, ösztönből így csináltam: először megfigyelem, mi újság azzal a kedves kisbabával, mielőtt azonnal kikapom az ágyból.

Nyilván nem várom meg, hogy keservesen sírni kezdjen, satöbbi, nem hagyom szenvedni egy pillanatig se, de például van egy nagyon jellegzetes fölsírása, amit kizárólag álmában csinál, és pár másodpercig tart, előtte-utána mélyen alszik, mintha mi se történt volna. De ahhoz, hogy ezt most már biztosan tudjam, kellett az, hogy az első hetekben várjak és megfigyeljem.

Pont, ahogy ezek szerint a francia szülők is teszik. És 10 hetes korára Dani átalussza az éjszakát (legalábbis az elmúlt három éjszakát átaludta ✌) - aktívan, sokat mozog közben, néha kicsit nyüszög is, de mihelyt megtalálja a hüvelykujját és sikeresen beilleszti a szájába, vissza is altatja magát.

Az altatás helyszínéről nem szól a fáma, de hozzáteszem: Dani a kezdetektől a saját ágyában alszik, és csak a legritkább esetben alszik el rajtunk, többnyire még ébren tesszük le...

ITT OLVASHATÓ