Szerző: mancs.hu
2020.09.03.
Interjú
A szerk.
Az elsők
Minden halál veszteség, és szerfelett problematikus erkölcsi vagy akár hatékonysági alapon számon kérni valakit, aki így vagy úgy cselekedett, amikor hírét vette, hogy elindultak ellene vagy szűkebb, tágabb körei (családja, barátai, kollégái, eszmetársai) ellen a hatalom halálbrigádjai.
POLITIKA
Ki az a Steve Bannon?
Ötmilláért szabadon
A 2016-os választás előtt Donald J. Trump főtanácsadója volt, a győzelem után az alkalmazottja lett. A rövid fehér házi kaland után Brüsszelben próbált szerencsét, de befuccsolt. Idén augusztusban New Yorkban tartóztatták le: amerikai állampolgárok adományainak saját használatra fordításával vádolják.
Magyar fegyverüzletek dollármilliárdokért
Begyújtották a rakétákat
Magasabb fokozaton a kormány fegyverkezési politikája: rakétákat veszünk az amerikaiaktól és német harckocsikat fogunk gyártani. A légvédelmi rendszerről szóló megállapodás részletei tisztázatlanok, és a Magyarországra csábított Rheinmetall sem makulátlan
Jogsértően elhallgattatott corvinusos tanár
Ne kérdezzél, ne nézzél
Öt éven át harcolt igazáért a Budapesti Corvinus Egyetem volt oktatója, aki azért kapott fegyelmit, mert az intézmény szétdarabolásakor merészelte megkérdezni, hogy mi végre történik is ez az egész. Végül a Kúria is igazat adott neki.
Interjú
„Harctér lett a játszó terünk”
Színház
Sötét virrasztás
Kontaktkutató applikációk a pandémia idején
Tudom, mit tettél idén nyáron
A koronavírus-járvány olyan feladatokat ró az emberiségre, amelyekre korábban nem volt példa. A vírus terjedésének megállapításához, a gócok megtalálásához és a karanténba küldendő emberek azonosításához szükséges kontaktkutatással eddig nem voltak tapasztalataink.
Gondoskodás világjárvány idején
Végkimerülésig
Még soha nem volt olyan nagy szükség fizetett gondozókra, mint a koronavírus-járvány idején, ám a magas kockázat miatt sok professzionális segítő épp ebben az időszakban veszítette/hagyta el a munkáját.
BLOG
Film
Papucshős
Film
Távol-lét
„Az állam, ha problémát lát, akkor megoldásként pofon vág”
Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője
A járvány kiélezte az oktatási rendszer problémáit, de a rendkívüli helyzet és a digitális oktatás lehetőséget is adhatna az újragondolására. Az igazi megoldás persze az iskolai autonómia növelése lenne, ehhez képest a rendszer centralizált, és a központ az ideológiai nevelésre koncentrál.
VÉLEMÉNY
Király Dávid–Thury György
Kényszerű fejlődés

A járvány hatása a nagyvárosi közlekedésre
A koronavírus-járvány hosszabb távon is megváltoztathatja utazási szokásainkat, de korántsem mindegy, hogy a nagyvárosok e változásoknak elszenvedői lesznek, vagy tudatos felkészüléssel fenntartható irányba terelik a városi közlekedést.
A szerk.
Satuban
Szeptember 1., a magyar határzár bevezetése előtt napokig nyomta azt a propagandamédia, hogy a járvány újabb hullámának az oka az, hogy a koronavírust külföldről behurcolják Magyarországra a szeleburdi nyaralók.
A koronavírus-járvány hosszabb távon is megváltoztathatja utazási szokásainkat, de korántsem mindegy, hogy a nagyvárosok e változásoknak elszenvedői lesznek, vagy tudatos felkészüléssel fenntartható irányba terelik a városi közlekedést.
A szerk.
Satuban
Szeptember 1., a magyar határzár bevezetése előtt napokig nyomta azt a propagandamédia, hogy a járvány újabb hullámának az oka az, hogy a koronavírust külföldről behurcolják Magyarországra a szeleburdi nyaralók.
A szerk.
Az elsők
Minden halál veszteség, és szerfelett problematikus erkölcsi vagy akár hatékonysági alapon számon kérni valakit, aki így vagy úgy cselekedett, amikor hírét vette, hogy elindultak ellene vagy szűkebb, tágabb körei (családja, barátai, kollégái, eszmetársai) ellen a hatalom halálbrigádjai.
POLITIKA
Ki az a Steve Bannon?
Ötmilláért szabadon
A 2016-os választás előtt Donald J. Trump főtanácsadója volt, a győzelem után az alkalmazottja lett. A rövid fehér házi kaland után Brüsszelben próbált szerencsét, de befuccsolt. Idén augusztusban New Yorkban tartóztatták le: amerikai állampolgárok adományainak saját használatra fordításával vádolják.
Magyar fegyverüzletek dollármilliárdokért
Begyújtották a rakétákat
Magasabb fokozaton a kormány fegyverkezési politikája: rakétákat veszünk az amerikaiaktól és német harckocsikat fogunk gyártani. A légvédelmi rendszerről szóló megállapodás részletei tisztázatlanok, és a Magyarországra csábított Rheinmetall sem makulátlan
Jogsértően elhallgattatott corvinusos tanár
Ne kérdezzél, ne nézzél
Öt éven át harcolt igazáért a Budapesti Corvinus Egyetem volt oktatója, aki azért kapott fegyelmit, mert az intézmény szétdarabolásakor merészelte megkérdezni, hogy mi végre történik is ez az egész. Végül a Kúria is igazat adott neki.
Pálffy Ilona távozik a Nemzeti Választási Iroda éléről
Porod is neki szolgál
Bár a közvélemény az ő nevéhez köti a magyar választási rendszer visszásságait, nem biztos, hogy Pálffy Ilona lemondása jó hír azoknak, akik tiszta 2022-es választásokban reménykednek.
KULTÚRA
Interjú
„A lufi jó partner”

Bora Levente színész, bábos
A Pride-hét keretében láthattuk Akvárium című zenés monodrámáját, ahol a hős, Lóránd útkeresése közben megérezhetjük egy magát nőnek tartó, ám ezt titkolni kényszerülő ember szenvedését, s persze azt is, hogy egy bábdarabbal nem csupán a gyerekeket lehet megszólítani.

Keresztes Tamás színész
Első nagyszínpadi rendezése a Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című regényéből készült zenés képregényszínház. Amellett, hogy e műfaji meghatározás pontosan mit is takar, beszélgettünk arról is, hogy miért nehéz Rejtőt dramatizálni, szóba került a Katona József Színház meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem helyzete, s persze a politikai befolyás kérdése is.

Démonizált hely, ahová más kirándulni jár
A séta végén Vecsei H. Miklós leteszi a földre az eloltott fáklyát, és elindul a Költő utca felé. Nem fordul vissza, nem néz hátra. Akkor sem, amikor a nézők egy része tétován tapsolni kezd. Mit akar ez jelenteni?
Interjú
„Frank Zappa a példaképem”

Mihalik Ábel zenész
Kilenc évig dobolt Lovasi András zenekaraiban, de 2016-ban kiszállt, mert nem akart teljesen kiégni. A dobolást nem hagyta abba, de mostanában inkább az Abel Label nevű szólóprojektjére koncentrál, három éven belül a harmadik lemeze jelenik meg, ráadásul mind más műfajban.

Lemez
World music: miután
bejártuk Jugoszláviát, fény borul Iránra, és berobban a nemzeti tangódiszkó.
Kiállítás
Vonzóan szabad

Új művek, új arcok – Művészkönyvek a B32 Galériában
A művészetben, legyen az autonóm vagy alkalmazott, számos olyan terület és műfaj létezik, amelyek értelmezése és definiálása régóta és rendre visszatérően foglalkoztatja a teoretikusokat.
Rádió
Nekünk Mohács

A nagy csata emlékezete a Kossuthon
Van még pár évünk a mohácsi csata félezredik évfordulójáig, és ha minden jól megy, addigra biztosan kiderül, hogy semmi sem úgy volt, ahogy azt a fejünkbe verték.
poeta.doc
A koszorús költő hozzászól
Domsa Zsófia
Irodalmi kentaur

Az álmok és a Knausgård-jelenség
„Minden írás főszabálya, hogy lehet írni unalmas dolgokról, de nem unalmasan.” Ez a Harcom ötödik kötetében Ragnar Hovlandtól idézett gondolat akár a teljes kötet mottója lehetne. A regény lapjain ugyanis egymást követik a szóra sem érdemes hétköznapok, a The New Yorker kritikusa mégis így fogalmazott: „Még amikor untam, akkor sem tudtam letenni.

Bajba jutott folyóiratok
„Húzzátok le!”
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) idei folyóirat-támogatási döntései olyan orgánumokat sodortak bajba, mint az Új Forrás, az Apokrif, a litera.hu vagy épp a prae.hu. Ez talán nem független attól sem, hogy az államilag előretolt erőirodalom felől Orbán János Dénes miniszteri kinevezettként két éve beült a kultúrafinanszírozó szerv szépirodalmi kollégiumába, Demeter Szilárd pedig áprilisban az NKA bizottságába.
ÉLET + MÓD
Interjú
„Egyfajta népbetegség”

Gáspár Krisztián bőrgyógyász, allergológus
A parlagfűszezon közepén nem árt az eszünkbe vésni, hogy a szénanátha, a pollenallergia nem múlik el magától, a népszerű patikaszerek pedig csak a tüneteket enyhítik. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati Klinikájának adjunktusa szerint kalciummal ne is próbálkozzunk.
A parlagfűszezon közepén nem árt az eszünkbe vésni, hogy a szénanátha, a pollenallergia nem múlik el magától, a népszerű patikaszerek pedig csak a tüneteket enyhítik. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati Klinikájának adjunktusa szerint kalciummal ne is próbálkozzunk.
Kontaktkutató applikációk a pandémia idején
Tudom, mit tettél idén nyáron
A koronavírus-járvány olyan feladatokat ró az emberiségre, amelyekre korábban nem volt példa. A vírus terjedésének megállapításához, a gócok megtalálásához és a karanténba küldendő emberek azonosításához szükséges kontaktkutatással eddig nem voltak tapasztalataink.
Gondoskodás világjárvány idején
Végkimerülésig
Még soha nem volt olyan nagy szükség fizetett gondozókra, mint a koronavírus-járvány idején, ám a magas kockázat miatt sok professzionális segítő épp ebben az időszakban veszítette/hagyta el a munkáját.
BLOG
Film
Papucshős
Christopher Nolan: Tenet
Aki vett már részt időutazáson, tudja, nem is olyan nagy szám, a magyar kórházakban például évtizedeket lehet visszaugrani az időben – persze Christopher Nolant az idő másfajfa folyása és már megint egy James Bond-film lehetősége izgatta.

Kore-eda Hirokazu: Az igazság
Nincs annál mélyebb filozófiai, ismeretelméleti probléma, mint hogy mi az igazság, hiszen a szellemtörténet legjelentősebbjei már abban sincsenek közös nevezőn, hogy a valóság, amelyre az igazság vonatkozhatnék, egyáltalán létezik-e.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.