Szerző: TÖMPE ISTVÁN
2020.09.07.
A klasszikus Magyar történet (Hóman–Szekfű) középkori szakaszaiban bemutatja a hazai feudalizmus elkanyarodását az addig nagyjából közös európai mintától. Ilyesfajta elfordulás, helyenként drámai visszaesés gyakori az egész világon. Minél tovább tart, minél kevesebb az erő a felfelé való korrekcióra, annál súlyosabb állapotok alakulnak ki a periférián. Gyakran használják a félperiféria kifejezést is, ami olyan, mint gyermekkorunkban a háromnegyedes osztályzat: közbülső helyzet, a tanár bizonytalan. Nincs annyira távol a centrum, és talán van remény utolérni. Néha egy fejletlenebb ország megiramodik és felzárkózik, ez Szingapúr, Dél-Korea, korábban Japán, mostanság Kína esete. A gyorsítási történetek modellértékűek lehetnek a kutatás számára, de nem könnyen követhetőek a lemaradottak számára. Az elnyomó és infantilizáló kormányzás (és olajkincs nélkül) önmagától nem szorul vissza, egy felvilágosult elit és a társadalom aktív közreműködése nélkül a gazdasági csoda elmarad. A hatalmasságok a fizikai infrastruktúrát szeretik fejleszteni (sok külföldi hitel, bőséges lefölözés), az oktatási rendszert szinte senki sem választja kiugrási lehetőségként.
A periférián való stagnálást sokféleképpen magyarázzák, kezdve a klimatikus különbségektől a kulturális eltéréseken keresztül egészen az intézményi karakterekig, mint amilyen a jogállamiság, a piacgazdaság. A modell Kelet-Európa volt szocialista országainak esetében szinte adja magát, hiszen gyakran sérülnek olyan intézmények, mint a jogbiztonság, a tulajdon stabilitása, hiányzik a vállalkozás ösztönző környezete, emellett kiegyensúlyozatlan az állami tevékenység, nincs hatékony állami oktatás. A tartósan magas gazdasági színvonalú országokat hasonlóvá teszi a vállalkozások ösztönzése, az oktatás elsődlegessége, a tulajdon biztonsága, az állam gondoskodása a társadalom humán és fizikai infrastrukturális szükségleteiről, és természetesen a stabil jogállamiság. Néha a fejlett régió szélén megroggyan az intézményi alapzat, megindul a gazdasági lejtmenet, ez történt Görögországban vagy Cipruson. Valaha hasonló színvonalú helyszínek szétszakadása tankönyvi fejleményeket okoz, gondoljunk a korábbi két Németország, a két Korea vagy akár Burgenland és a tájék magyar felének fejlődésére.
A centrumtól leszakadó vagy fejlődésükben tartósan megtorpanó, szegényebb országok esete nem egyforma, de azért bőven találunk közös jellemzőket. Ahol nem a káosz vagy a polgárháború irányít, csak „egyszerűen” periférikusak, közös jellemzőnek mondható a vezérelvű kormányzás és a kivételes helyzetű elit felemelkedése. Az elnyomó oligarchia szerepét a történelemben sokan betöltötték, a földesurak Dél-Amerikában, a meggazdagodott katonák, ahogy Burmában vagy éppen pártfunkcionáriusok és utódaik, mint a posztszovjet köztársaságokban, végül megemlíthető a magyar oligarchikus elit felemelkedése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.