Szerző: ÉS
2020.09.04.
I N T E R J Ú
A belaruszok nem felejtenek: Szvjatlana Cihanouszkaja a Gazeta Wyborczának
K R I T I K A
Cselényi László: Akadályok földje. Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2020, 328 oldal, 18 euró
Cselényi László érett költészete „monomániás” unikum, több szempontból sem hagyományos líra. Olykor magát a verset sem hozza létre, hanem partitúrát kínál, mely az olvasási irányok felszabadítása, a befogadott idegen hangok sokfélesége miatt különféleképpen szólaltatható meg. Aleatória, John Cage-féle chance music, posztszerializmus: hogy értelmezzük a szokatlan poétikai helyzetet, ilyen és hasonló zenei mankókat érdemes használni. Ez a zenei fogantatású regiszter a programozott véletlen költészete lesz, a tömbökké tagolt, számozott, mozgó szövegegységeké. Cselényi számára az irodalmi hagyomány az azt újraaktiváló tudatban a híres mallarmé-i kockadobás „szabályai” szerint működik, és az egyetlen könyvvé írandó, szerkesztendő, önazonosságát minduntalan megkérdőjelező szövegben lényegíti jelenné és jelenlétté magát...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Pálfalvi Lajos: Ex libris
Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat
Levan Berdzenisvili: Szent sötétség
Viktor Pelevin: Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre
Wiesław Myśliwski: Értekezés a babfejtésről
Vajna Ádám: Sex & Drugs & Knausgård
Karl Ove Knausgård: Álmok – Harcom 5. Fordította Patat Bence. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 640 oldal, 5999 Ft
Ami az íróvá válást illeti, az mint a köteten végig húzódó jelentős témakör, remek táptalajt szolgáltat a metairodalmi játékoknak. Nehéz például nem a Harcomra vonatkoztatni a báty, Yngve azon kijelentését, miszerint „nem létezik olyan, hogy »a könyv maga«”, ahogy az is erős utalás a hatkötetes projektre, amikor egy ponton az elbeszélő arról tudósít, mennyire folyékonyan írja a leveleket, amelyek a személyes élményeiről és a gondolatairól szólnak, de irodalmi prózába nem képes átültetni „ezt az attitűdöt, ezt az áramlást”...
Urbán Bálint: Az események mögött feltáruló igazság
Ernesto Rodrigues: Előre nem látható múlt. Fordította Pál Ferenc. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 206 oldal, 1790 Ft
Az Előre nem látható múlt a szerző magyarországi tapasztalataiból táplálkozik. Az utolsó oldalon önmagát „életregényként” definiáló szöveg első fejezete egyértelműen autofikcionális történet, melynek során az elismert regényíróvá ért egykori lektor – több évtized után – egy rejtélyes magyar professzor invitálására újralátogatja Budapestet és az emlékeit. A 80-as évek későkádári Magyarországa az egyetemek és a presszók sajátos világával ott vibrál a jelenlegi Budapest mögött, hiszen a narrátor városi „kószálása” során nemcsak kedvelt helyeit, de rég nem látott (az autofikció szabályai szerint eredeti nevükön szerepeltetett) barátait is felkeresi, így a város újrafelfedezése szükségszerűen az emlékek újralátogatását is jelenti...
Géczi János: Puszta név
Monok István: Könyvtári (?) problémák. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei. Új sorozat 41. (116), Budapest, 2020, 272 oldal, 3000 Ft
A kötet akár Monok István (közintézményi) munkásságának eszenciája is lehet. Az eszme- és mentalitástörténeti áttekintés révén világossá teszi a magyar könyvtárazás ügyének valamennyi kérdését. Köztük ilyeneket. A gazdasági, társadalmi és kulturális változásokra nem lehet az európai és a nemzeti tradíciók ismerete nélkül helyesen reagálni. A technológiai változások gyorsasága többnyire nem szakmai elvárást elégít ki, hiszen az irántuk való igényt önmaguk alakítják ki, s nem a tartalomra történő figyelés. A dokumentumok feltárási mélységéhez, a modern gyűjtemény kezeléséhez megfelelő tudással rendelkező emberek képzése (s a képzés tartalmának kialakítása) megoldandó. A könyvtárak modern funkcióit, azaz közfeladat ellátását kétséges a vállalkozásra épülő magáncégeknek adni...
Visy Beatrix: „Right Here Waiting For You”
Ketten egy új könyvről – Szilasi László: Kései házasság. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 192 oldal, 3299 Ft
Hiszen a történet nem több, mint egy, a hatvanas években kezdődő és napjainkban lezáródó viszony története, kései elégtétellel, házassági papírokkal, a megözvegyülés szomorúságával, nagy sóhajával. Egy tisztes novellára vagy elbeszélésre elegendő anyag. Regényhez kissé sovány. Ráadásul egy olyan regényhez, amelynek választott elbeszélésmódja, felépítése, távolító gesztusai még a meglévő anyagot, történetet is feltördelik, biztonságosan szárazra, messze helyezik az olvasótól, hiába ugrik fejest az emlékezés medencéjébe a hetvennégy éves főszereplő a regényt keretező uszoda-jelenetben, „hogy a víz felszíne alatti suhanás másodperceiben szaggatottan és szigorúan végiggondolja az életét.”...
Bazsányi Sándor: Különös regény
Ketten egy új könyvről – Szilasi László: Kései házasság. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 192 oldal, 3299 Ft
Az emléktagoló úszásfolyamattal párhuzamos történetmondás „szaggatott és szigorú” rendjéhez társul a nyitófejezetbeli medencébe ugrás „dallamos mozdulatához” fogható hangfekvés, amelynek reflektált szentimentalizmusából fakad a regényszerkezetté duzzadó epilógushangulat, maga a Kései házasság című epilógusregény, amelynek legvégén a történet hőse szépen kiszáll a vízből és megszárítkozik: „Amikor végzett az emlékező hosszaival, Ilma kimászott a medencéből, és kiállt a rajtkövére.” Ilmával együtt Szilasi is leúszta az „emlékező” regény fejezetnyi „hosszait”. Olvasóként egyébként huszonöt méteres (huszonnégy yardos) medencét képzelek el, gyakori fordulóval, amikor is az úszó újra és újra ellöki magát, újra és újra nekifekszik „a víz felszíne alatti suhanásainak”, nyújtott testtel, amely azután átalakul a „szaggatott és szigorú” szerkezetű mellúszás fegyelmezett mozdulatsoraivá. Szabályosan kivitelezett láb-, kéz- és levegővétel-tempókká. A beugrás és a kimászás között pedig: siklás, tempózás, fordulás, siklás, tempózás, fordulás, siklás, tempózás, fordulás, siklás... – ötvennyolc plusz kettő, összesen hatvan fejezeten keresztül...
György Péter: A Ludwig-probléma
(Időgép. Kurátor: Szipőcs Krisztina. Ludwig Múzeum, megtekinthető 2023. január 1-ig.)
Torma Tamás: Bájépítészet
(A Millenáris Park újabb része a Széllkapuval Budán)
Működik tehát itt, a közepén állva az elvarázslás? Működik. És az igazi varázslat hatása alatt sosem a forintszámlálóra figyelünk. Pedig a különleges parkintimitásnak azért itt-ott más ára is volt – és nem csak a ráfordított százmilliók tükrében nézve. Az a szinte mellékes követelmény például, hogy a park éjszakára bezárható legyen (hasonlóan a Millenáris korábbi évtizedeihez – ja, és a park változatlanul maradt határozottan nem kutyabarát!), építészeti főszereplővé vált, hiszen a Margit körút és a Kis Rókus utca felől méretes betonfal veszi körül. Számomra maga a többszintes névadó építmény, a fémszerkezetes Széllkapu is a Kedves Hiábavalóság emlékműve, hiszen nagyon nem vezet sehová – csak az autós átmenő forgalmat volt hivatott áthidalni –, mégis inkább kedves, mint riasztó emlékmű ez...
Széplaky Gerda: Csendélet – mérték nékül
(Horváth Dániel: Csendélet mértékkel. A kiállítás megtekinthető szeptember 11-ig a B32 Galéria és Kultúrtérben.)
Báron György: Jutalomjáték
(Az igazság. Francia–japán film. Rendező: Koreeda Hirokazu.)
Valódi jutalomjáték ez a hatvanas-hetvenes évek antiszexszimbólumának, a megközelíthetetlenül hűvös, gyönyörű Deneuve-nek. Érezhetően annak szánták, s hogy gyengére sikerült, abban csak részben a főszereplő a ludas. Ő is, persze, elvégre fénykorában sem gazdag, árnyalt színészi eszköztárával, hanem lenyűgöző megjelenésével hatott a vásznon. Erős kisugárzása volt, különösen, amikor riasztóan jéghideg szőkéket alakított, Buñuelnél, Polanskinál. Ám a varázs az idővel megtört. A matrónakorba ért Deneuve ebben a filmben nem nyújt többet egy igyekvő vidéki epizódistánál...
Papp Lídia: Kapufa
(Galambos Attila–Szente Vajk–Juhász Levente: Puskás, a musical, Erkel Színház, augusztus 20.)
Az előadás óriási apparátust mozgat, egyes jeleneteket a cirkuszi mutatványokkal, Túri Lajos Péter akrobatikus elemekre épülő koreográfiájával vagy épp a dübörgő technozenével sikerült annyira túlzsúfolni, hogy az egész inkább összművészeti káosznak tűnik, mint végiggondolt koncepciónak. Legalább már tudjuk, milyen a NER-féle fizikai színház...
Herczog Noémi: Le a színházzal!
(Tandem Színház: A Kóbor Szálló; Fapados revü – és közösségi rágcsa, Thealter Fesztivál, Szeged)
Végül Szeged önkormányzata segített, hogy mégse maradjon el a fesztivál, miközben a Margitszigeten Vidnyánszky Attila éppen hetedszer (!) rendezte meg a Bánk bánt (lassan kéne rendszeresíteni újrázó kedvű rendezőink mellé egy számlálót), az Erkel Színházban pedig bemutatták a Puskás Öcsi-musicalt. Nincs kifogásom az ellen, hogy megvalósultak, csak próbálom érzékeltetni, melyek azok a reprezentatív projektek, amelyek most kiemelt támogatásban részesülnek. És hogy mindeközben egy harmincéves nemzetközi fesztiválnak, amelynek mostanára már legalább egy Avignon off-fá kellett volna kinőnie magát, nemhogy szegényszínházként kell stagnálnia, de léte is megkérdőjeleződik. Miközben halljuk a mantrát, hogy a vidéki települések nem jutnak minőségi kultúrához, nem érti az ember, hogy a Thealter miért nem érdemes a létezésre, amikor idén harminc éve szolgáltat kísérleti színházat Szegeden. Mert ha valami, akkor a kísérletezés tényleg fővárosi privilégium...
Fáy Miklós: Beugrok a hegedűbe
(Paganini: 24 caprices – Warner, 1972–2020)
Aztán jött Perlman, 1972-ben ezzel a lemezzel. Itt nem volt kérdés, hogy jó-e az időzítés, Perlman huszonhét éves, mindent tud, ami a caprice-okhoz szükséges, ami a dolog technikai oldalát illeti, és minden benne van, ami ahhoz kel, hogy megemelje, nem is megemelje, hanem helyére emelje a darabokat. Kell hozzá a hegedűhang, ami nem éles, nem csípős, nem fáj, és kell hozzá a feltétlen hit a hangszerben. Amit elhegedülök, az igaz...
Grecsó Krisztián: Terápia
(Elviszlek magammal, tévén: Spektrum Home, YouTube: WMN csatorna)
A szinte kiszolgáltatottan kényelmetlen, idegtépő helyzet könyörtelenül és gyönyörűen mutatta meg Mácsai Pált magát. Az embert, a színészt, a jellemet, az apát. A hajához kapkodó, a gallérját rángató, ingét feszegető Mácsai olyan szellemes, önironikus, őszinte és valódi volt, hogy a néző vágyott ott lenni a közelében, hallgatni őt. Bármilyen rémisztő hely lehetett az az autó, kedvem lett volna beszállni oda, ahol még efféle nyomás alatt is (vagy éppen azért) ilyen elemi, mégis egyedi igazságok kerülnek elő...
Károlyi Csaba: „Megírtam, olvassák el!”
(Értsünk szót, Parászka Boróka műsora, Marosvásárhelyi rádió, június 2. – A hely, Farkas Erika műsora, Kossuth rádió, június 30. – Dobszerda, Váradi Júlia műsora, Klubrádió, július 8.)
Az íróportrék nagy kérdése, mit érdemes „kiszedni” a művek szerzőjéből, mit célszerű firtatni, és mit nem. Mesélje el a regénye cselekményét élőszóban? Mondja meg, miért így írta meg, miért nem másképp? Árulja el, „mit hallgatott el”? Ezek akkor is érdekes dilemmák, ha fiktív történetről, „kitalált” regényről van szó. Még izgalmasabbak, ha a regény tárgya az író.
I R O D A L O M
Szív Ernő: Zsuzsika
Árvaság (10.)
A másik megjegyzést Háy János legújabb könyvében is olvastam. Lányt szeretett volna az édesanyja, mondta is neki, a gyerekeknek. Nekem is mondta az anyám. Kislányt szerettem volna, tudod-e. Egy másik Zsuzsikát szerettem volna. Legyek én, újra, kicsivel jobb változatban. Ezt akarják a szülők, apám se bírta a változást, hogy nem olyan lett belőle, mint amilyen ő. Nem én vagyok. Olyan legyen, mint én, minden én legyek.
Egy Zsuzsika. Az, hogy én ez vagyok, hogy ilyenné lettem, kezem, lábam, fejem, az, hogyan is mondjam csak, nem kielégítő? Nem ez a termék volt várva. Nem egy ilyen cikk? Nem vagyok jó? Elég? Csak valami, valaki helyett vagyok?
Ezek gyanútlan megjegyzések. A legolcsóbb megszólalásainkkal ejtjük a legnagyobb vágásokat. Végtére is mindenki gyanútlan. Az is, aki meglepetést okoz, az is, akin okoznak. Ne vedd föl. Nem kell mellre szívni. Tényleg nem kell.
De azért az, hogy élsz, tényleg nem evidencia. Ha az ember elveszti a fiatal feleségét, aki már két gyereket szült neki, majd valamivel később elveszti 17 éves nagyfiát is, nyilván mellre szívja. Olyan könnyű az evidencia, mint a buborék. Ssss, így fújod el, emberi élet, ssss, te maradsz árvának, aztán értekezz, mit szerettél volna...
Ménes Attila: Ugrás
Megölhetik simán az összes bolondot, de azzal nincs semmi elintézve. Ha kivégeznék a világ összes miniszterelnökét és diktátorát, azzal többre jutnánk. Hiszek benne, hogy a kóros elmeállapot az egyik legdallamosabb magyar kifejezés. Énekelni is lehet. Sokszor, egymás után, mantrázni addig, míg ennek a fogalomnak a legmélyéig hatolunk. A kóros elmeállapot a kulcsa annak, hogy csodálatosnak tartsuk a létezést. Skarufa cigarettát sodor, engem is megkínál, kortyolgatjuk a sörünket. Ő megtalálta a maga kis szigetét, a szeméttárolót. Innen csak az érzéketlen lakóbizottság űzheti ki, lángpallossal. A fölöttes hatóságok. Vén krampusz leszek, mire az összes értelmetlen erőszakszervezet megszűnik. Lehet, meg sem érem. Ahogy így egymás mellett üldögélünk, tudom, hogy a vámszabadterületen egy közönséges városi galamb egy akácfa lombjai közé keveredik, és ott csapdos a szárnyaival. Ebben az ágbogas közegben vergődik, verdes, mindaddig, míg ki nem szabadul. Ha kiszabadul...
Balássy Fanni: Óriáskerék
Az EU-s pénzek lehívása után megkezdődtek a főtéren az óriáskerék, a Korom-rezidencia kertjében pedig a medence munkálatai. Mindkét projekten a Károly sógorának érdekeltségébe tartozó Betyár Építőipari Kft. mérsékelten motivált, a szakképzettséget leleménnyel pótló munkatársai dolgoztak. Korom Károly egyik helyről a másikra perdült, kézben tartott mindent. Előbb szakértelemmel végigmustrálta a fémlemezeket összefogó anyacsavarokat – ő maga is húzott rajtuk, biztos, ami biztos –, aztán átszelte a főteret, hogy szemügyre vegye, hogyan kínlódnak a mesterek a mozaikos burkolóval. A faluban napokig nem lehetett közlekedni, a munkagépek elállták az utat. Az emberek csoportokba verődve bámészkodtak a körbekerített terület körül, az asszonyok töpörtyűs papuccsal meg kőbambival kínálták a kitikkadt melósokat, akik gyakran ott felejtették magukat a sörpadon. A projekt határideje lejárt, de még sehol sem tartottak, ezért Károly bekeményített, éjszaka is munkára fogta a dolgozókat. Fél tizenkettőig recsegett az ütvefúró és csörömpöltek az alkatrészek. A harmadik éjjel ápolási osztályra került Ilonka néni intravénásan kapta a Xanaxot...
Fecske Csaba: Tejesköcsög
A Csemetekert fölött mogorva, sötét felhők gyülekeztek. Mire észrevettük, már le is csapott a vihar, dörgött, villámlott, zuhogni kezdett az eső, de olyan erővel, hogy az erdész közeli bungalójához érve bőrig áztunk. A rozoga kis épület pihenő és öltöző volt, de irodaként is szolgált. Ruháinkat csavargatva ültünk szanaszét a vaságyon és a földön, a lányok egymás háta mögött igyekeztek szárítkozni a fiúk kuncogása közepette. Megtelt a kicsi helyiség ázott ruháink átható szagával, pusmogó hangokkal.
Vörös István: A kanárik
Vörös István: Varietétáncos
Vörös István: Ezra Pound cserbenhagyása
Halmosi Sándor: Semmiért egészen
Halmosi Sándor: Kísértés
Halmosi Sándor: Hogy ne őrülj meg
Halmosi Sándor: Csontváry
Jász Attila: Ez csak filmzene, ugye?
Vörös István: A kanárik
Vörös István: Varietétáncos
Vörös István: Ezra Pound cserbenhagyása
Halmosi Sándor: Semmiért egészen
Halmosi Sándor: Kísértés
Halmosi Sándor: Hogy ne őrülj meg
Halmosi Sándor: Csontváry
Jász Attila: Ez csak filmzene, ugye?
Jász Attila: Tisztán torz
Jász Attila: Remélem, van ott valaki
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.