A SZABADSÁGOT PRÓBÁLJUK MEGTANÍTANI A DIÁKSÁGNAK - INTERJÚ MÁTÉ GÁBORRAL

ÉLET ÉS IRODLOM / INTERJÚ
Szerző: VÁRADI JÚLIA
2020.09.11.

Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás és Enyedi Ildikó után többek között Máté Gábor is felmondott. 27 év után ő sem tanít tovább azon a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyet Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök vezetésével kívánnak megfosztani autonómiájától. A hír hallatán Máté Gábor egykori és jelenlegi hallgatói, akik napok óta az egyetem előtt tüntetnek, közös énekléssel lepték meg távozó tanárukat. Sok ismert színész is együtt énekelt a búcsúzókkal.

– Könnyeket láttam a szemében, ahogy az éneklő diákok szemében is, amikor Dévényi Ádám a Jelen című számát énekelték búcsúztatva leköszönő tanárukat. Ezek szerint nagyon jó tanárnak tartják?

– Azt nem tudom, de az biztos, hogy olyanok is ott voltak, akiket még akkor ismertem meg, amikor Horvai mellett csak segédkeztem a tanításban. ’93 óta folyamatosan jelen voltam az akkori főiskolán, aztán egyetemen. Hogy jó tanár vagyok-e, hát ezt biztosan különbözőképpen ítélik meg, van, akiknek jó tanára vagyok, de biztosan olyan is van, akinek nem elég jó.

– Mi a kritériuma a jó tanárnak?

– A jó tanár az, aki figyel a hallgatók egyéniségére, megpróbál belőlük minél többet kihozni, kreativitásra neveli őket. Sokféle gondolkodásra serkenti őket, tehát egyfajta szabadságot ad nekik, hogy ébredjenek rá saját egyéniségük lényegére. Ez a színészképzésre érvényes alapelvem, de hogy például a dramaturgokat vagy a filmvágókat miként kell tanítani, azt én nem tudom megmondani. Én színészeket tanítok ezen az elven. Mellesleg ne feledjük, hogy a kilencvenes évek elején is föllázadtak a diákok, de akkor a belső szabályozások ellen léptek fel, és azt követelték, hogy olyanok is taníthassanak, akik színházakban dolgoznak, és nem hivatásos tanárok. Én így kerültem a főiskolára, akkor Horvai mellé.

– Azért kérdezem, mert köztudomásúan az újonnan hatalomra törekvők azzal vádolták az SZFE-t, hogy az ott folyó oktatás régóta alacsony színvonalú, az egyetem tudományos munkáját sem az általános elfogadottság, sem az időállóság nem jellemzi, hogy az egyetemen végzett hallgatók nem szolgálják ki a magyar kőszínházi hálózatot, és főleg, hogy a balliberális ideológia „mentén” folyik az oktatás. Ezeket a vádakat mi támaszthatja alá? Voltak súlyos problémák?

– Ha most egy szaklapnak nyilatkoznék, biztosan fel tudnék sorolni néhány olyan szakmai problémát, amelyekkel az eltelt hosszú évek alatt szembesültem. De ezek semmiképpen nem vonatkoznak azokra a vádaskodó felvetésekre, amelyeket idézett. Sok mindent gondolok arról, hogyan kéne egy ilyen felsőfokú intézményben tanítani. Egyébként, amikor elvégeztem a doktori iskolát, amelynek végén szakdolgozatot kellett készítenem, abban meg is írtam ezeket a gondolataimat Első lépések címmel. Ezt akár ajánlhatom is az új kurzusnak, hogy esetleg forgassák, talán nem ártana nekik. Amit fontos tudni, hogy a mi egyetemünk speciális abban a tekintetben is, hogy minden tanár másként nyúl a tárgyhoz, amit tanít, és a diákokhoz, akiket oktat. Nagy baj lenne, ha uniformizált módon kellene tanítanunk. Én nyilvánvalóan abból indultam ki, amikor megalapoztam az oktatási módszeremet, hogy én magam miféle színész vagyok, s hogy ehhez nekem mit kellett megtanulnom. Tehát itt minden oktató, minden tanár vállaltan saját magát adja, amikor a diákokkal dolgozik. Ezért hangzik el az a vád is, hogy „istállórendszer” működik, amelyből az következne, hogy minden színész- vagy rendezőtanár, aki valamely színház elkötelezettje, annak a színháznak a számára képezi a hallgatóit. Csakhogy ez egyáltalán nem így van, ennek cáfolatára számtalan példát tudok hozni...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/37. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/37. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)