2020. szeptember 3., csütörtök

A HATÁROK LEZÁRÁSA INKÁBB POLITIKAI FOGÁS, MINT VÉDEKEZÉS

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2020.09.03.


Magyarországon a szeptember elejét megelőző időszakban meredeken kezdett el emelkedni a koronavírusos fertőzések száma. Az még vitatott, hogy a növekedést mi okozza, és hogy ez az első hullám újbóli fellángolása vagy a második hullám kezdete, az viszont látszik, hogy vége az Európából nézve szokatlanul szabad hazai nyárnak, amelynek során úgy tűnhetett, minket nem érint igazán a járvány.

A kormány erre reagálva beutazási korlátozásokról döntött. A kormány szerint erre azért van szükség, mert a fertőzések nagy része külföldi eredetű, így a fideszes beszélő fejek is elkezdték ismételgetni a behurcolást mint fő veszélyforrást. Miközben a kormánynak is dolgozó egyik matematikus szerint csak a fertőzések tíz százaléka lehet külföldről behozott, Merkely Béla szerint a számok azért emelkednek, mert a magyarok most tértek haza nagy számban Horvátországból, Szlávik János szerint pedig inkább a gólyatáborok és az esküvők tehetők felelőssé a növekedésért.

Annak, hogy a kormány ennyire egyértelműen a külföldiekre koncentrál a vírussal kapcsolatos kommunikációban, inkább politikai okai lehetnek, mintsem a járványügyiek. Ha ugyanis a kormány pusztán a járvány ellen küzdene, egyszerűbb megoldások is a rendelkezésére állnának, mint a határok szinte teljes lezárása. Az érthető, hogy a kormánynak a durva gazdasági visszaesés miatt elment a kedve a belföldi korlátozásoktól, és ezekre az egészségügy kapacitása miatt egyelőre tényleg nincs szükség. De a kontaktusok csökkentése mellett van még egy egyszerű megoldás a vírus terjedésének lassítására: a maszkviselés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.