Szerző: HERSKOVITS ESZTER
2020.08.21.
– Ez magánterület! – indul meg felénk három tagbaszakadt, fekete szájmaszkos őr. Pedig a sorompó külső felén, az úton állunk.
– Nem, ez közterület – korrigál velem együtt a munkás is, akivel beszélgetek. De az őrök nem jogi eszmecserére jöttek. A gödi Samsung-gyár, úgy tűnik, város a városban.
Szigorúan őrzött, titkos város.
– Azt mondják, azért jó, hogy bővül a gyár, mert így lesz még több magyar munkahely – folytatja beszélgetőtársam. – Hát ez nincs így. Vannak itt ukránok és nagyon sok dél-koreai. Ők folyamatosan érkeznek. Még a légtérzár idején is jöttek.
Szavait a hivatalos adatok is alátámasztják: a gyárban dolgozóknak csak 52 százaléka magyar.
– Befejezzük, és már megyünk is – mondom az őrnek én, az amúgy jogkövető állampolgár, akit most épp rajtakaptak, hogy a gyár melletti úton beszélget.
– Most menjenek!
Azt még mondjuk megvárják, amíg kollégám a felszólításukra kitörli a gyárról – igen, az épületről – készült képeket. Átkullogunk Samsung-város túlsó végébe, az idilli kertvárosi házak közé – már az idilliből leszámítva azt, hogy az utcában a házak bejárata a gyár kétméteres betonkerítésére néz.
Ide már nem érnek el a maszkos őrök, legalábbis gyalog nem. Errefelé amerikai izomautóban járőröznek. Egyikük a CB-rádiójához kap. Nem vagyok üldözési mániás, de feltűnik, hogy épp akkor, amikor újabb munkásokat szólítok meg.
A munkások egykedvűek, a mai műszaknak is vége, „ebből élünk, ebből tartjuk el a családot”, vetik oda menet közben. Nem gödiek, de ettől még nem mondhatni, hogy könnyen beszélnek. Az akkumulátorgyár mindenkire veszélyes lehet, ha nem tartják be a szigorú biztonsági és egészségvédelmi előírásokat. Állítólag a dél-koreai gyárban sok munkás leukémiás lett. A dolgozók aggódnak, biztosítékokat szeretnének, hogy az itthoni vezetés jobban vigyáz majd rájuk...
– Nem, ez közterület – korrigál velem együtt a munkás is, akivel beszélgetek. De az őrök nem jogi eszmecserére jöttek. A gödi Samsung-gyár, úgy tűnik, város a városban.
Szigorúan őrzött, titkos város.
– Azt mondják, azért jó, hogy bővül a gyár, mert így lesz még több magyar munkahely – folytatja beszélgetőtársam. – Hát ez nincs így. Vannak itt ukránok és nagyon sok dél-koreai. Ők folyamatosan érkeznek. Még a légtérzár idején is jöttek.
Szavait a hivatalos adatok is alátámasztják: a gyárban dolgozóknak csak 52 százaléka magyar.
– Befejezzük, és már megyünk is – mondom az őrnek én, az amúgy jogkövető állampolgár, akit most épp rajtakaptak, hogy a gyár melletti úton beszélget.
– Most menjenek!
Azt még mondjuk megvárják, amíg kollégám a felszólításukra kitörli a gyárról – igen, az épületről – készült képeket. Átkullogunk Samsung-város túlsó végébe, az idilli kertvárosi házak közé – már az idilliből leszámítva azt, hogy az utcában a házak bejárata a gyár kétméteres betonkerítésére néz.
Ide már nem érnek el a maszkos őrök, legalábbis gyalog nem. Errefelé amerikai izomautóban járőröznek. Egyikük a CB-rádiójához kap. Nem vagyok üldözési mániás, de feltűnik, hogy épp akkor, amikor újabb munkásokat szólítok meg.
A munkások egykedvűek, a mai műszaknak is vége, „ebből élünk, ebből tartjuk el a családot”, vetik oda menet közben. Nem gödiek, de ettől még nem mondhatni, hogy könnyen beszélnek. Az akkumulátorgyár mindenkire veszélyes lehet, ha nem tartják be a szigorú biztonsági és egészségvédelmi előírásokat. Állítólag a dél-koreai gyárban sok munkás leukémiás lett. A dolgozók aggódnak, biztosítékokat szeretnének, hogy az itthoni vezetés jobban vigyáz majd rájuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.