Szerző: LOSONCZ MÁRK
2020.08.18.
Már évek óta intenzív az együttműködés Aleksandar Vučić és Orbán Viktor között. Mit gondol erről és e rendszerek közös tulajdonságairól? Hogyan értekli a vajdasági magyarok helyzetét mindebben?
A különféle kelet-európai rendszerek, eltéréseik ellenére, hasonlítanak abban, hogy a „valóságosan létező szocializmus” volt az utolsó racionális állapot, amelyre visszaemlékezhetnek. A tervgazdaság, a társadalom minden szegmentumát mozgató újraelosztó állam, a rendszer identitását, az egyenlőséget és mobilitást őrző és behatároló Párt, a paternalisztikus, gondoskodó közigazgatás, az iparosító-urbanizáló-népművelő fejlődés, a magaskultúra elsőbbségét biztosító civilizációs struktúra ugyan nem elégítette ki a rendszer által fölköltött modernizációs (főleg fogyasztói) vágyakat, de szilárd körvonalai voltak, és voltak – persze autoritárius – érvei a fegyelem és stabilitás mellett. Ezt Jugoszláviában megerősítette az antifasiszta mitológia, az antisztálinizmus és a föderalista-antinacionalista állami ideológia, ami másutt hiányzott. A legutóbbi ismert Rend fölbomlása a kelet-európai népek szemében hanyatlástörténet.
Az 1989 utáni államvezetési gyakorlatok közül csak az etnicizmus sikeres, a magántulajdonra alapozott, piaci-kompetitív kapitalizmus épp úgy népszerűtlen, akár az emberi jogok, a szabadságok, a civil társadalom, a pluralizmus stb. világnézete. A gazdasági érdek és a politikával összeolvadt fölső osztály hatalma tetszik az egyetlen realitásnak, habár gyűlölet övezi.
A társadalmat semmi nem nagyon tartja össze, csak az ilyen vagy amolyan „külsővel” szembeni gyanakvás: de nemcsak a muszlimok vagy az oroszok (Lengyelországban és Romániában) vagy az Európai Unió (Csehországban vagy a magyarországi jobboldalon) számítanak ellenségnek, hanem ugyanilyen „külső”-nek számít a hazai politikai ellenfél is. Ezek kötőanyag nélküli társadalmak, amelyekben a diktatúrás törekvések háttere nem a néma engedelmesség, hanem a káosz, a bomlás, különösen az állami közigazgatás – és benne az infrastrukturális és a szociálpolitika – csődje.
Csatlakozott a belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézettel kapcsolatos, szolidaritásra buzdító nemzetközi felhívásunkhoz. Másrészt már évek óta megnyilvánul a magyarországi oktatási és tudományos intézményeken (CEU, MTA, a színiakadémia stb.) gyakorolt represszióval kapcsolatban. Amíg az Intézetünkben megváltozott az Igazgatótanács összetétele és új igazgatót választottak, a magyarországi intézmények mintha kudarcot vallottak volna. Lehetséges-e, hogy mindez azért történt, mert Szerbia még nem az Európai Unió tagja? Azért is kérdezem, mert nemrég megjelentetett egy cikket arról, hogy az EU valójában közömbös Orbán – magyarországi – politikai lépései iránt.
Az Európai Unió nem föderáció, amely kikényszeríthetné a közös alkotmányos rendet; az a hipotézis, amely szerint hasonló alkotmányos rendszerű államok egyesülnek benne önként, tévesnek bizonyult: a kelet-közép-európai országok nem liberális demokráciák és nem rendezett államok, ez nem mondható el se a Visegrádi Négyekről, se Szlovéniáról, se Bulgáriáról, se Romániáról (bár vannak közöttük jelentős különbségek), mint ahogy Szerbiáról, Albániáról, Macedóniáról vagy Koszovóról se. A volt „szocialista” országok egyike se konszolidált, mindenütt hiányoznak fontos szabadságjogok és garanciák, mindenütt elképesztő a társadalmi igazságtalanság mértéke, mindenünnen menekülnek a lakosok Nyugatra. Akár az EU tagjai, akár nem. Közben a nyugat-európai országokban is inog az 1945 és 1989 között kialakult kompromisszum. Olyan fontos és nemrég még erős országok vergődnek a zűrzavarban, mint Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország. Az EU tagjai közötti szolidaritás – ha ugyan valaha létezett – , megszűnt. A primitív önzésen kívül nem látunk mást. A hidegháború idején kialakult egyensúly elveszett, és Európa semmi mással nem helyettesítette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.