Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.08.18.
Egyre több repedés mutatkozik Lukasenko rendszerén. Ezt jelentette a helyszínről a Politikai Kritika című lengyel lap főszerkesztője, aki egyben a Haladó Tanulmányok Intézete nevű varsói kutató intézet vezetője. Sierakowski folyamatosan, szemtanúként követi a fejleményeket és küldi tudósításait. Azt mondja, az elnök szorult helyzetéről mindennél jobban tanúskodik, hogy vasárnap 2-500 ezren vonultak fel ellene az utcákon. Úgy érzékeli, hogy az ellenzék egyre biztosabb a győzelmében, látván saját, hatalmas erejét.
A fordulópontnak azt tartja, amikor a múlt pénteken rengetegen gyűltek össze a Függetlenség terén, ám a rendőrség akkor első ízben nem avatkozott közbe, pedig azon a részen az elcsalt választások óta szigorúan tilos tüntetni. A téren inkább csak jelképesen 50 katona volt, de ők is leengedték a pajzsukat. Az állami tévé pedig mind inkább szolidáris a tiltakozókkal, holott idáig a hatalom engedelmes kiszolgálójának számított. Grodnóban az ellenzék zászlóját vonták fel a városi önkormányzat épületére.
Amikor Lukasenko két napja demonstrációt szerveztetett a saját támogatására, ordított róla, hogy elvesztette magabiztosságát, hogy kicsúszott a kezéből az ellenőrzés. Az ellenzék már nem tart az összecsapásoktól, de vasárnap annyian tódultak az utcákra, hogy a karhatalom még csak ki sem vonult. A tömeg a KGB központja előtt azt követelte, hogy engedjék el az őrizetbe vett felvonulókat. A végén az egykor veszedelmes diktátor és a banditái teljesen kiszorultak a belvárosból.
Die Welt
Visszafelé sült el, hogy a belorusz államfő megpróbált emberi arcot ölteni. Egyre fokozódik ugyanis a rá nehezedő nyomás. Már nem csak az utcákon, hanem a gyárakban is tiltakoznak ellene. Az egész országban leáll a termelés az állami gyárakban, és a dolgozók nem riadtak vissza attól, hogy Lukasenko képébe vágják, mit gondolnak róla. Ennek megfelelően nem éppen a terveknek megfelelően zajlott a minszki üzemlátogatás. Kezdődött azzal, hogy az autokrata kénytelen volt helikopterrel a helyszínre menni, mert láthatólag félt attól, az autókonvojt esetleg útközben feltartóztatják.
Majd a munkások, akikhez törleszkedni igyekezett, azt vágták a fejéhez, hogy „tolvaj”, „hazug” és „szégyen, amit csinál”. Alig pár méterre az emelvénytől azt kiáltották neki, hogy mondjon le! Lukasenko csak nézte, megkövült arccal. Majd közölte, hogy új választások csak a testén keresztül lesznek. Ezek után sarkon fordult és hazarepült. Alighanem pályafutása legnagyobb csalódását éli át mostanság. Az utcai tüntetéseket még csak-csak meg tudja magyarázni, a tiltakozókat egyébként is külföldről finanszírozott birkáknak tartja, de most azok fordulnak ellene, akiknek a gyárait csaknem 30 éve megmentette a csődtől. Akiket a törzsválasztóinak tekintett.
Országszerte hatalmas állami vállalatok beszüntették a munkát, így a világ egyik legnagyobb műtrágya gyára, teherautó üzem, olajfinomító, kohók és a minszki traktorgyár is, ahol a szovjet idők óta az ikonikus „Belarusz” mezőgazdasági vontatók készülnek. Lukasenko szívesen mutatkozik ezeknek a járműveknek a nyergében, hogy mutassa: ő nép közeli kolhozelnök.
A gyári sztrájkbizottság egyik vezetője elmeséli, hogy a korábbiaktól eltérően a múlt vasárnap Tyihanovszkajára voksolt és ő is felvonult a választási csalás miatt. Bízik abban, hogy egyre többen csatlakoznak hozzájuk és állnak le a termeléssel. Merthogy kellenek a változások, de sokan még mindig félnek.
A köztévé egyik szerkesztője arról beszélt, hogy a jólét csak látszólagos. A szülei nevetségesen alacsony nyugdíjat kapnak, a fia pedig csak azért járhat számítógépes órára, mert a család megfinanszírozza neki. A bérek pedig rendkívül alacsonyak, ahhoz viszonyítva például, amit az orosz televíziós kollégák kapnak. Nála akkor szakadt el a cérna, amikor látta a bántalmazott letartóztatottakat. De most már sajnálja, hogy nem korábban állt át az ellenzék oldalára. Elmesélte ugyanakkor, hogy még most sem számolhat be az utcán zajló eseményekről. Ezért ő is sztrájkol. Ezzel együtt a nézők már láthatták Lukasenko kínos gyári vendégszereplését. Amúgy a tévés szakember leginkább azt szeretné, ha tisztességesen és cenzúra nélkül dolgozhatna.
Visszafelé sült el, hogy a belorusz államfő megpróbált emberi arcot ölteni. Egyre fokozódik ugyanis a rá nehezedő nyomás. Már nem csak az utcákon, hanem a gyárakban is tiltakoznak ellene. Az egész országban leáll a termelés az állami gyárakban, és a dolgozók nem riadtak vissza attól, hogy Lukasenko képébe vágják, mit gondolnak róla. Ennek megfelelően nem éppen a terveknek megfelelően zajlott a minszki üzemlátogatás. Kezdődött azzal, hogy az autokrata kénytelen volt helikopterrel a helyszínre menni, mert láthatólag félt attól, az autókonvojt esetleg útközben feltartóztatják.
Majd a munkások, akikhez törleszkedni igyekezett, azt vágták a fejéhez, hogy „tolvaj”, „hazug” és „szégyen, amit csinál”. Alig pár méterre az emelvénytől azt kiáltották neki, hogy mondjon le! Lukasenko csak nézte, megkövült arccal. Majd közölte, hogy új választások csak a testén keresztül lesznek. Ezek után sarkon fordult és hazarepült. Alighanem pályafutása legnagyobb csalódását éli át mostanság. Az utcai tüntetéseket még csak-csak meg tudja magyarázni, a tiltakozókat egyébként is külföldről finanszírozott birkáknak tartja, de most azok fordulnak ellene, akiknek a gyárait csaknem 30 éve megmentette a csődtől. Akiket a törzsválasztóinak tekintett.
Országszerte hatalmas állami vállalatok beszüntették a munkát, így a világ egyik legnagyobb műtrágya gyára, teherautó üzem, olajfinomító, kohók és a minszki traktorgyár is, ahol a szovjet idők óta az ikonikus „Belarusz” mezőgazdasági vontatók készülnek. Lukasenko szívesen mutatkozik ezeknek a járműveknek a nyergében, hogy mutassa: ő nép közeli kolhozelnök.
A gyári sztrájkbizottság egyik vezetője elmeséli, hogy a korábbiaktól eltérően a múlt vasárnap Tyihanovszkajára voksolt és ő is felvonult a választási csalás miatt. Bízik abban, hogy egyre többen csatlakoznak hozzájuk és állnak le a termeléssel. Merthogy kellenek a változások, de sokan még mindig félnek.
A köztévé egyik szerkesztője arról beszélt, hogy a jólét csak látszólagos. A szülei nevetségesen alacsony nyugdíjat kapnak, a fia pedig csak azért járhat számítógépes órára, mert a család megfinanszírozza neki. A bérek pedig rendkívül alacsonyak, ahhoz viszonyítva például, amit az orosz televíziós kollégák kapnak. Nála akkor szakadt el a cérna, amikor látta a bántalmazott letartóztatottakat. De most már sajnálja, hogy nem korábban állt át az ellenzék oldalára. Elmesélte ugyanakkor, hogy még most sem számolhat be az utcán zajló eseményekről. Ezért ő is sztrájkol. Ezzel együtt a nézők már láthatták Lukasenko kínos gyári vendégszereplését. Amúgy a tévés szakember leginkább azt szeretné, ha tisztességesen és cenzúra nélkül dolgozhatna.
Guardian
Szomorú időket jósol a lengyel demokrácia szemszögéből a varsói Kultura Liberalna c. folyóirat főszerkesztője és egyik munkatársa, akik egyúttal a berlini Haladó Tanulmányok Intézetének munkatársai. Jaroslaw Kuisz és Karolina Wigura arra számít, hogy az ország kénytelen lesz végignézni, miként bontja le a demokráciát a Jog és Igazságosság. Vagyis a liberális tábor számára még keményebb próbatételek jönnek, mint idáig.
A kormányzat nyilatkozataiból az derül ki – mutat rá a vendégkommentár –, hogy újabb támadás készül az igazságszolgáltatás, valamint a független sajtó ellen. Ezzel párhuzamosan erősödik a nyomásgyakorlás az LMBT-közösség tagjaira. Céljai elérésére a hatalom vegyíti a populizmust és a látványpolitizálást. A „populistainment” lényege, hogy a média a politikai cirkusz részeként igyekszik megragadni és megtartani a közfigyelmet. Háttérbe szorítja az ideológiát, a közösségi háló pedig csak felerősíti az egész folyamatot.
Persze itt nem mindig csak a t. Közönség szórakoztatásáról van szó, hiszen a populistainment szolgálhat a félelem és a megvetés felszítására is. De a legnagyobb baj, hogy ily módon a közbeszédben a margóra szorul az igazság. És ez nem csupán a politikai stílus kérdése. Kaczynskinak, Orbánnak és Trumpnak megvan a saját programja. Maguk alá akarják gyűrni az állami intézményeket, illetve a sajtót. Pontosan tudják, hogy a dopamin igen jól segít átvinni az ingert. Ezért szítják az érzelmeket, terjesztenek pletykákat, kényszerítik védekezésre az ellenzéket.
Ez a stratégia nagy feladat elé állítja a liberális demokrácia védelmezőit, mert azok hiába nevezik a másik oldalt fasisztának, tekintélyelvűnek. Ez már nem hat a választókra. Ezért a jogállam híveinek is meg kell tanulniuk, mekkora erőt jelent a dopaminra épülő politizálás. Ha nem, az eljelentéktelenedés vár rájuk. Vagyis alternatív előadással kell kirukkolniuk. Például úgy, hogy valamilyen konkrét témához kapcsolódva folytatnak kampányt. A másik lehetőség, hogy bátran beszéljenek olyasmiről, ami általános elégedetlenséget, félelmet okoz.
Nem visszaélniük kell az érzelmekkel, hanem használni azokat. Ám ha erre képtelenek, akkor legalább 10 évig nem tudnak beleszólni a dolgokba, nem csak lengyel földön, hanem az egész világon.
Independent
Trump és brazil kollégája leszerepelt, de azért nem minden populista kezelte csapnivalóan a vírusválságot. Így látja ezt az egykori brit munkáspárti miniszterelnökről, Tony Blair-ről elnevezett elemző intézet egyik kutatója. Brett Meyer épp ezért úgy gondolja, hogy a fertőzés egyáltalán nem bizonyította az ilyen rendszerek eredendő gyengeségét. A világon jelenleg összesen 17 országban van hatalmon populista politikus, közülük csupán öt becsülte le a Covid-19 következményeit. A többiek nagyon is komolyan vették a bajt. Így Erdogan, az indiai elnök és a cseh kormányfő.
Abban viszont különböztek egymástól, hogy mennyire alkalmaztak liberális eszközöket. Bulgáriában, Csehországban, Olaszországban és Venezuelában egyáltalán nem használta ki a kormány a fertőzést, hogy saját hatalmát növelje, és nem is csapott le az ellenzékre. Izraelben, Szerbiában és Sri Lankán köztes utat választottak. 5-en viszont: Magyarország, Lengyelország, a Fülöp-szigetek, Törökország és India ezzel szemben illiberális választ adtak a problémára. Orbán Viktor meghatározatlan időre korlátlan felhatalmazást kapott, aminek segítéségével megkerülhette az Országgyűlést.
Mindent egybevéve úgy áll, hogy a populizmus túléli a megpróbáltatást, sőt több helyütt még meg is erősödik. Hiszen jól állnak a közvélemény kutatásokban azok, akik nem vették félvállról a bajt. Ez pedig felbátoríthatja őket, hogy még inkább korlátozzák a szabadságjogokat, nyesegessék a fékeket és ellensúlyokat. Kapóra jön nekik, ha elhúzódik gazdasági visszaesés a világban. A populisták a ragály során ügyesen lovagolták meg kedvenc témáikat: a bevándorlás elutasítását és a globalizációt.
EUobserver
Az egyik tekintélyes nemzetközi civil szervezet vezetője arra figyelmeztet, hogy a tekintélyelvű politikusok mesterségesen keltenek hajcihőt az LMBT-jogok körül. Civilizációs álproblémát gyártanak belőle, de a jelenség már annyira általános, hogy mindenütt tapasztalni, ahol nacionalista kormányok irányítanak. Michael Meyer-Resende, a Berlinben működő független Democracy Reporting International igazgatója példaként említi, hogy a magyar kormány nemrégiben megtiltotta a nemváltás feltüntetését a személyi igazolványokban. De nem jobb a helyzet a lengyeleknél és az oroszoknál sem.
Kínálkozik a következtetés, hogy a szélsőjobb számára természetes tartozék a nacionalizmus és a melegellenes beállítottság, de ez nem okvetlenül van így. A meggyilkolt holland szélsőséges, Pim Fortuyn maga is homoszexuális volt és elutasította, hogy az iszlám tagadja a többi közt a melegek jogait. Utódja, Geert Wilders ugyanezen a nézeten van. Ezzel együtt a kemény LMBT-ellenes retorika és fellépés alap a nacionalista és radikális csoportok számára.
Az azonban kétséges, hogy ezeket a nézeteket széles társadalmi körök osztanák. Hogy mégis terjesztik őket, arra az a válasz, hogy igen, mert az antidemokratikus rendszereknek politikai számításból szükségük van rá. Sok tekintélyuralmi rezsim ugyanis pontosan tudja, hogy nem népszerű. Épp ezért sikeresen fordítanak egyet a közbeszéden, azt állítva, hogy ők azok, akik hatékonyan védik meg az életmódot. Mindent úgy állítanak be, hogy az a hagyományos-konzervatív, illetve haladó-liberális ellentétet rejti. És kit érdekelnek a demokratikus részletek, ha közben civilizációs csata folyik?
Orbán Viktor pl. a Néppártnak küldött levélben igyekezett megvédeni a demokratikus magyar intézmények körüli változásokat. De miről beszélt? A kereszténységről és a meleg házasságról. Duda elnök választási győzelmén felbuzdulva, a PiS fokozza a támadásokat az LMBT-hez tartozó emberek ellen, de azt kultúrharcnak álcázza, miközben a maga javára módosítja a jogállami játékszabályokat.
A másik oldal úgy védekezhet, hogy rámutat a kulturális háború hamis forgatókönyvére. Amúgy a szociálisan konzervatív nem azonos a tekintélyelvűvel. Köztestületek nem támogathatnak hátrányos megkülönböztetést alkalmazó politikát, mint pl. Lengyelországban, ahol több városban is LMBT-mentes övezeteket alakítottak ki. De közben nem igaz, hogy az illiberális változat a demokrácia egyik formája volna, csak konzervatív. Merthogy a tekintélyelvűek éppen ezt akarják elhitetni.
Ám csupán egyféle demokrácia létezik: az, amely védi az alapjogokat és szabadságokat. A szabadon választott kormányok ezen belül formálhatják politikájukat. A demokrácia számára nem az gond, ha egy irányvonal jobboldali vagy liberális. Hanem ha autoriter célokat akarnak elérni jogállami köntösében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.