Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.08.19.
Frankfurter Allgemeine Zeitung
Indexre kerülnek Magyarországon a kellemetlen sajtóorgánumok? – teszi fel a kérdést a német konzervatív lap, bár úgy véli, nem egyértelmű az, ami a vezető, ám a hatalommal és az ellenzékkel szemben is kritikus vezető magyar hírportállal történt. Tehát az, hogy Orbán Viktor akarta volna elhallgatni. Az Index mindenesetre egyelőre működik, csak éppen már nincsenek benne olyan anyagok, leleplezések, amelyek korábban nagy visszhangot váltottak ki az időnként másfél millió olvasóból. Sem más szerkesztőségek tényfeltáró összeállításai, amelyek a hivatalos médiában nemigen bukkanhattak fel. Olyan, mintha az oldal halálra lenne ítélve.
Az Index sorsa élénk érdeklődést keltett a határon túl is, mert úgy néz ki, mintha egy folyamat újabb állomása jött el a sajtószabadság korlátozásának útján. Hiszen egyes orgánumok egymás után tűntek el, illetve álltak át. Kezdődött a közmédia megtisztításával, de nagy személyi változások játszódtak le az MTI-nél is, amelyet állami irányítás alá helyeztek. A Klubrádiót a frekvencia engedéllyel próbálták engedelmességre kényszeríteni. Az Origóból a kormányt dicsőítő esetlen portál lett.
Nem sokkal később eltűnt a színről a Népszabadság, a teljes archívummal együtt, a regionális lapok pedig egy Fidesz-közeli alapítványnál kötöttek ki. Külön tészta a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a HírTV, amely átmenetileg Simicska oldalán maradt, amikor az összekülönbözött Orbánnal.
Hogy az Indexnél mi áll a háttérben: hatalmi harc, munkahelyi vita, vagy netán egy nem jól átgondolt láncreakció, az nem világos. Munk Veronika főszerkesztő-helyettes kitart amellett, hogy minden kétséget kizáró biztosítékokat kértek a tulajdonosoktól a szakmai munka függetlenségének fenntartására, amire a válasz a főszerkesztő menesztése volt, és ezt a munkatársak egyértelmű jelzésnek vették. Többet azonban nem árulhat el, mert köti a titoktartás.
Urbán Ágnes, a Corvinus Egyetem szakértőja szerint nem vitás, hogy kormány közeli üzletemberek kaparintották kézbe az Indexet, Munk megjegyzi, hogy az utóbbi három évben egyik beavatkozási kísérlet követte a másikat náluk, de valamennyit visszaverték. Ám a végén sem valamiféle cenzúrázási próbálkozás húzódott meg a háttérben.
Mráz Ágoston Sámuel, a hatalom közeli Nézőpont Intézettől ezzel szemben azt mondja, szó sincs arról, hogy bárki át akarta volna állítani a portált. Hiszen a Fidesz háromszor is fölényesen győzött a választáson, bármit is írt róla az Index. Emellett az olvasók 30 százaléka a kormánypártot támogatta, de ők továbbra is akarnak bíráló anyagokat. Ugyanakkor a Népszava és az ATV is kap állami hirdetéseket. Szerinte ha az RTL Klubot és a 24.hu-t is idevesszük, akkor politikai egyensúly van a magyar médiában. Ám Urbán Ágnes ezt egészen másként látja, mert nem gondolja, hogy az Indexet pótolni lehet.
Kurier
Szorult helyzetbe került a magyar külügyminiszter, mert lefényképezték, hogy egy olyan luxusjachton tölti a szabadságát az Adrián, amely egy gazdag vállalkozóé és utóbbi szépen kapott állami megbízásokat. De ez még nem minden, mert a világhálón olyan képeket közölt, amelyek úgy ábrázolják, mintha az irodájában ülne, és fontos államügyeket intézne más, uniós kollégákkal a belorusz válság kapcsán. Egyben felmerül, milyen kapcsolatok fűzik Szíjjártót az üzletember Szíjj Lászlóhoz, aki az ország 4. leggazdagabb ember. Arról nem beszélve, hogy Orbán Viktor felszólította az embereket: a járvány miatt töltsék otthon a szabadságukat.
Frankfurter Allgemeine Zeitung
Az EU idáig tudatosan tartózkodott attól, hogy lemondásra szólítsa fel a belorusz államfőt, sőt, az Európai Tanács elnöke a mai on-line csúcskonferencia előtt kifejezetten óvott a külső beavatkozástól. Michel figyelmeztetetése persze elsősorban Oroszországnak szólt, de szavait azokhoz is intézte, akik azt állítják Moszkvában és Minszkben, hogy a tiltakozásokat külföldről gerjesztik. Jelezte ugyanakkor, hogy az unió kifejezetten közvetíteni szándékozik Lukasenko, illetve az ellenzék és a civilek között.
A politikus megvitatta a helyzetet Putyinnal. Közben európai diplomaták azt mondják, hogy az állam- és kormányfők a mai egyeztetésen kinyilvánítják szolidaritásukat a belorusz néppel. Egyben állást foglalnak, hogy be kell szüntetni az erőszakot. Leszögezik, hogy a választás nem volt sem tisztességes, sem szabad, ezért az nem ad semmiféle legitimitást az elnöknek, továbbá hogy a fehéroroszoknak kell dönteniük saját jövőjükről.
A cseh és a lengyel miniszterelnök már a múlt héten követelte, hogy legfelső szinten vitassák meg a helyzetet, ám a döntés késett, főként Orbán Viktor miatt, aki szoros kapcsolatot ápol a belorusz elnökkel. Emellett Ausztria sem látszott túl lelkesnek. A két kormány ezzel együtt eddig megszavazta az unió minden idevágó döntését, állásfoglalását.
Bloomberg
A kommentár szerint csakis Putyinon múlik, mi történik Fehér-Oroszországban, de azt Lukasenkónak is tudnia kell, hogy a játszmának vége. A gengszterei nem voltak képesek megfélemlíteni a lakosságot. Ugyanakkor Tyihanovszkaja erkölcsi világító torony, aki ellenállásra ösztönöz. A végső szót azonban az orosz elnök mondja ki, bármennyire is fájdalmas ezt elismerni.
Őt két dolog hajtja: hogy növelje személyes hatalmát és helyreállítsa az egykori „orosz világot”, amely eltűnt a Szovjetunió szétesésével. Az ő szemében a Nyugat, azaz a NATO és az EU, folyamatosan bekeríti az orosz érdekövezetet, ezért vissza kell szorítani. Így egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a politikus tétlenül nézné, amint a beloruszok próbálják kivívni a szabadságot és a demokráciát. Azon kívül az országra ütköző övezetként van szüksége, hiszen Napoleon és Hitler seregei is azon a területen keresztül hatoltak be orosz földre.
Lukasenkót középszerűnek tekinti, akinek az egyetlen előnye, hogy gátolja a demokratikus fordulatot. De ha arra sem képes, akkor egyetlen pillanat alatt ejti. Ezzel együtt senki sem tudja, hogy mi jön most. Lehet, hogy a fehérorosz elnök – más választása nem lévén – belemegy a Kreml által szorgalmazott államszövetségbe. De ha már előbb távozásra kényszerül, akkor Putyin előveheti az ukrán forgatókönyvet. Azaz „kis zöld emberkéket” vezényel a szomszédos országba, dezinformációval árasztja el a hazai és a nemzetközi sajtót, beszünteti az energiahordozók szállítását, de még az is megeshet, hogy simán lerohanja Fehér-Oroszországot.
Ebben sem az EU, sem az USA nem képes megakadályozni, de a NATO sem bonyolódik vele háborúba. Szóval lehet, hogy a szabadság hívei már közeljövőben örömkönnyekben törnek ki, mert felszabadulnak a beloruszok, de a boldogság könnyen sírásba fordulhat át, mert az újabb rabság időszaka következik.
A kommentár szerint csakis Putyinon múlik, mi történik Fehér-Oroszországban, de azt Lukasenkónak is tudnia kell, hogy a játszmának vége. A gengszterei nem voltak képesek megfélemlíteni a lakosságot. Ugyanakkor Tyihanovszkaja erkölcsi világító torony, aki ellenállásra ösztönöz. A végső szót azonban az orosz elnök mondja ki, bármennyire is fájdalmas ezt elismerni.
Őt két dolog hajtja: hogy növelje személyes hatalmát és helyreállítsa az egykori „orosz világot”, amely eltűnt a Szovjetunió szétesésével. Az ő szemében a Nyugat, azaz a NATO és az EU, folyamatosan bekeríti az orosz érdekövezetet, ezért vissza kell szorítani. Így egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a politikus tétlenül nézné, amint a beloruszok próbálják kivívni a szabadságot és a demokráciát. Azon kívül az országra ütköző övezetként van szüksége, hiszen Napoleon és Hitler seregei is azon a területen keresztül hatoltak be orosz földre.
Lukasenkót középszerűnek tekinti, akinek az egyetlen előnye, hogy gátolja a demokratikus fordulatot. De ha arra sem képes, akkor egyetlen pillanat alatt ejti. Ezzel együtt senki sem tudja, hogy mi jön most. Lehet, hogy a fehérorosz elnök – más választása nem lévén – belemegy a Kreml által szorgalmazott államszövetségbe. De ha már előbb távozásra kényszerül, akkor Putyin előveheti az ukrán forgatókönyvet. Azaz „kis zöld emberkéket” vezényel a szomszédos országba, dezinformációval árasztja el a hazai és a nemzetközi sajtót, beszünteti az energiahordozók szállítását, de még az is megeshet, hogy simán lerohanja Fehér-Oroszországot.
Ebben sem az EU, sem az USA nem képes megakadályozni, de a NATO sem bonyolódik vele háborúba. Szóval lehet, hogy a szabadság hívei már közeljövőben örömkönnyekben törnek ki, mert felszabadulnak a beloruszok, de a boldogság könnyen sírásba fordulhat át, mert az újabb rabság időszaka következik.
Financial Time
Fehéroroszország leveti a diktatúra páncélzatát és ez mély, érzelmi húrokat pendít meg Közép- és Kelet-Európában, ha bárki visszaemlékszik a többnyire békés forradalmakra a rendszerváltás idején. A bátorságra, a méltóságra, a jobb életbe vetett reményre, a hatalmas tömegre. A rendszerváltás dicsőséges év volt a mai európai történelemben, még akkor is, ha a fordulat később kudarcot vallott egynémely országban. A fehéroroszok azonban ugyanazt akarják, mint az említett nemzetek 31 évvel ezelőtt. Mármint hogy a diktátor menjen a fenébe. Lukasenko ugyanúgy elszakadt a társadalomtól, mint a megalomán Ceausescu.
Sajnos, nem lehet biztosra venni a boldog véget a belorusz önfelszabadítás történetében. Egy kis országról van szó, amely rendkívül ki van szolgáltatva az oroszoknak. Moszkva semmiképpen sem fogadná el, hogy Minszk ellene forduljon. Ám ebből még nem következik az intervenció, ez nem Ukrajna. Ott a felkelésnek volt nacionalista, oroszellenes íze. A tüntetők erővel reagáltak a hatalmi erőszakra és az ország jövőjét az EU-ban, sőt, a NATO-ban képzelték el. Erre jött a Krím megszállása.
Ám Fehér-Oroszországra egyik jellemző sem áll. Az emberek nem az uniós csatlakozást szorgalmazzák. Polgári jogokat, igazságot akarnak, no meg szabadulni az államfőtől. Az orosz állami sajtó jelentéseiből az derül ki, hogy a Kreml tudja: vége Lukasenko legitimitásának. De ha Moszkva lerohanná szomszédját, az csak elherdálná az erőt és a tekintélyt. Bölcsebb volna afelé terelni a dolgokat, ami az örményeknél történt. Hiszen ott két éve a forradalom eredményeként győztes miniszterelnök helyreállította a demokráciát, de nem idegenítette el Oroszországot.
A beloruszoknál viszont félő, hogy Lukasenko beveti a biztonsági erőket az elégedetlenség elfojtására. Ahogy az a Tien-an-men téren történt Pekingben. A tekintélyuralmi rendszerek ugyanis semmitől sem riadnak vissza, hogy szétzúzzák ellenfeleiket. Nem véletlen, hogy elsőként Hszi gratulált Lukasenkónak a „győzelemhez”. Viszont annak idején az NDK-ban is a csalárd választás adott nagy lökést a rendszer megbuktatásához és ez bíztató.
A Nyugat csak korlátozottan tud közrehatni a belorusz eseményekben, de nincs szükség arra, hogy saját szövetségi rendszere felé terelje az országot. Ki kell azonban nyilvánítania, hogy támogatja az átalakulást, hogy szabadon választott kormány kerülhessen hatalomra. Mert egy nemzet búcsút int az önkényuralomnak.
Die Presse
Lukasenkonak távoznia kell, mert már egyáltalán nem érti, mit akar a nép – a viszály a nyitott gondolkodású lakosság és a minden változástól iszonyodó, merev despota között húzódik. Hogy akkor miért vannak időről időre választások? Hát, alighanem azért, mert az ilyen diktátorok szeretik a kirakatba tenni, mennyire kedvelik őket az emberek – állítólag. Ezt sulykolják ugyanis nekik a maguk köré gyűjtött talpnyalók. Ezért kell közvélemény kutatásokat hamisítani, valóságos várakat emelni hazugságokból és gátlástalanul manipulálni a választásokat. A minszki rezsim ezt már tökélyre fejlesztette.
De már fogalma sincs, mi történik az egyszerű emberek szintjén. A fiatal, jól képzett, a világra nyitott nemzedékek változást kívánnak. Csak éppen olyasvalaki vezeti az országot, aki hallani sem akar korszerűsítésről. A helyzet teljes képtelenségére derült fény, amikor vasárnap Lukasenko hívei azt harsogták az elnök kérdésére, hogy nem szeretnének sem szabadságot, sem reformokat. A nagy többség azonban akarja az átalakulást. Ezt a vágyat csak felerősítették az utóbbi napokban, hetekben az államfő elnyomó intézkedései. Alighanem ő is tudja, hogy másfél hete elbukott a népszerűségi vizsgán. Ám nem hajlandó szembenézni a ténnyel.
Ezért olyan sértett, amikor a nyilvános rendezvényeken kifütyülik és még a rendszer által kényeztetett munkások is beintenek neki. A rezsim Achilles-sarkát egyrészt az állami üzemek dolgozói, másrészt a biztonsági apparátus, valamint az államigazgatás tagjai jelentik. És ha nagy repedések mutatkoznak, akkor Lukasenkónak el kell gondolkodnia a viszonylag rendezett távozáson.
A geopolitikai elemekről annyit, hogy a pofátlanság csúcsát produkálta Putyin, amikor a Merkellel folytatott telefonbeszélgetés után óvott a külföldi beavatkozástól. Az EU ugyanis túl gyáva, hogy határozottan kiálljon Fehér-Oroszország ügyében, ezt elintézik az olyan tagok, mint Magyarország. Így ha valaki beleszól Minszkben a dolgokba, az Moszkva. Hiszen ugyanolyan rezsimekről van szó és az egyik bukása veszélyeztetheti a másikat. A Kreml sosem fogja megengedni, hogy Lukasenkót olyasvalaki kövesse, aki nyugatbarát és oroszellenes irányvonalat választ.
Der Standard
Paul Lendvainak az 56-os forradalom előtti nap jutott eszébe a sarokba szorított belorusz diktátor vergődése láttán. Merthogy annak idején, október 22-én, az általános erjedés közepette, a Csepeli Vasműben tartott pártaktíván Kiss Károly, a KB tagja „ellenforradalmi veszélyre” figyelmeztetett. Közölte továbbá a hivatalos álláspontot, hogy egy ilyen kísérletet 30 perc alatt le tudnak verni. Aztán, 13 nappal később csakis szovjet páncélosokkal voltak képesek felszámolni a népfelkelés nyomán létrejött többpártrendszert a semlegességét kikiáltó Magyarországon.
Természetesen Lukasenko személyes hatalma nem vethető össze azzal, amit a Szovjetunió egyik csatlósállamában a kommunista hatalmi monopólium jelentett. Ennek ellenére tévedés volna hinni a diktatúrák erejében. Az elnök csakis rendőri erővel tudta megakadályozni a rendszer összeomlását, mert előtte végzetesen rosszul mérte fel a helyzetet. Külföldi összeesküvést emleget, és világossá tette, hogy ha végképp szorul a hurok, akkor kész segítséget kérni orosz kollégájától.
Putyin igyekszik megelőzni a rezsim kaotikus bukását és a demokratikus áttörést. Az opciók közé tartozik, hogy az önkényúr orosz emigrációba vonul, mármint hogy legyen kiút a válságból. A békés tüntetések nem szolgálhatnak ürügyül a beavatkozáshoz a moszkvai és a minszki zsarnok számára.
Amit Pompeo mondott a múlt héten Közép-Európában, az arról árulkodik, hogy az amerikai kormányzatot teljesen hidegen hagyja a belorusz viszály. Az EU-nak nincsenek eszközei, hogy közvetlenül támogassa az ellenzéket és lemondásra kényszerítse az elnököt. Ám ezzel együtt gyorsan kell cselekednie, ideértve fájdalmas szankciók elrendelését, és hogy követelje a bezárt tüntetők elengedését, valamint új, demokratikus választások megtartását. Az időkülönösen azért szorít, mert a tiltakozások a meggyengült, ám mindenre képes államfő ellen végzetes következményekkel, akár vérfürdővel járhatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.