2020. augusztus 31., hétfő

RÁADÁS: AKIKNEK NINCSENEK SZÜLEIK, DE VAN ÉLETÜK - SÜTNI, FŐZNI, MESÉLNI, GYEREKNEK LENNI. EGY ÁLOMVILÁG NEM? NEM. SZÜLŐK NÉLKÜL FELNŐNI NEM AZ

KLUBRÁDIÓ / ÚTSZÉLEN
Szerző: JÓZSA MÁRTA
2020.08.27.




Mese habbal – nevelőotthonban élő gyerekek sütnek-főznek és mesélnek családban élő társaikkal együtt. Ez a Létra Klub, ahol a befogadás a jelszó, ahova naponta érkeznek a budai nevelőotthonok kisebb és nagyobb lakói azért, hogy az itt szerzett élményeik legalább hasonlítsanak azokéhoz, akik szerencsésebb körülmények között nőnek fel. És megismerhetik Lorit, azaz Lorettát, aki nevelőszülőknél nőtt fel, és nagykorúvá válása után sem engedi el a kezét a Világszép Alapítvány.

Wirtz Ágnes Németországban élt, művészettörténészként dolgozott, mígnem férjével együtt úgy döntött: valami sok az életükben, valami pedig kevés. Vagyonukat pénzzé téve azért költöztek haza, hogy segítsenek a szülők nélkül nevelkedő gyerekeken. Ők hozták létre a Világszép Alapítványt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.