Szerző: RÓNAY TAMÁS
2020.08.12.
Egymást támogatják azok az európai politikai vezetők, akik örökös elnöki címre pályáznak. Önös érdekekből közben olyan döntéseket hoznak, amivel hazájuk, de akár a hagyományos világrend stabilitását fenyegetik.
Winston Churchill egyik sokszor idézett mondása szerint a demokráciánál nincs vesződségesebb politikai rendszer, de nem találtak ki jobbat nála. A brit kormányfő egy másik alkalommal pedig úgy fogalmazott, a demokrácia ellen az a legjobb érv, ha egy politikus öt percet beszél a választóval. Manapság mintha egyre több országban akarnának rácáfolni az egykori brit miniszterelnök mondataira. Bár az egyes vezetők megtartják a választásokat, eleve olyan körülményeket teremtenek, hogy azt még a legnagyobb jóindulattal sem lehet sem szabadnak, sem demokratikusnak nevezni. Közben ezek a vezetők a választókkal sem beszélnek már, mert buborékban élnek, belbiztonsági apparátusuk tartja őket és klientúrájukat a hatalomban, így fittyet hánynak a társadalom igényeire. Tapasztalataik szerint a hatalom brutális eszközeivel el lehet hallgattatni azokat, akik a rezsimet bírálják, a pénzügyi eszközök megvonásával és beépített emberekkel pedig az ellenzéket is meg lehet osztani.
Európában mind több olyan vezető bukkan fel, aki rafinált eszközökkel építi ki hatalmát, s törekszik arra, hogy mindörökre hazája élén maradjon. Ha úgy vesszük, ebből a szempontból még korrektebb volt Joszip Broz Tito megoldása, akit 1974-ben Jugoszlávia örökös elnökének neveztek ki. Tito nem törekedett arra, hogy a hatalmat felesleges, demokratikusnak álcázott választásokkal legitimálja. Ettől függetlenül a Nyugat benne bízott és a szintén 1974-ben megszületett alkotmány révén olyan jogokat biztosított a nemzeti kisebbségeknek, amelyeket egyes uniós tagországok is megirigyelhetnének...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.