Szerző: FÓTI TAMÁS
2020.07.31.
– Németországban a ’68-as mozgalmak vezettek el a náci múlttal való szembenézéshez, a fiatalok generációja szembesítette a szülőket, nagyszülőket a nácizmus bűneivel. Ausztriában elmaradt ez a konfrontáció. Miért?
– Valóban, Németországban már röviddel a háború után megkezdődtek a kárpótlási kifizetések, Ausztriában viszont az volt a jelszó: mi voltunk Németország első áldozatai. Ennek kezdetben még pozitív hatása is volt, a négy megszálló nagyhatalom elfogadta ezt az érvet, és idővel elhagyták az országot. Ez az áldozati szerep azonban nem tett jót az osztrák léleknek – nem csupán a hatvannyolcasoknak, de senkinek nem jutott eszébe szembesíteni a társadalmat a nácizmussal. És ezt nagyon ügyesen kerülték meg. Ismert, hogy milyen nagy számban voltak az SS-ben is – ám érvényesült a gondolat: a németek voltak az elkövetők. Az egész probléma a Waldheim-válságban jött elő ismét a nyolcvanas években. Bár nézetem szerint a köztársasági elnök, majd ENSZ-főtitkár nem volt tömeggyilkos, de kétségkívül náci volt. A leleplezések során sok minden kiderült róla, amikkel kapcsolatban ráadásul ügyetlenül is nyilatkozott. „Csak a kötelességemet teljesítettem”, „nem láttam, mi folyik Görögországban” – ami nyilvánvalóan elképzelhetetlen volt. Ennek nyomán kezdődött el a konfrontáció. És az osztrákok kezdték megérteni, hogy a dolgok nem egészen úgy történtek, ahogyan azt addig hallották.
– Ha a középiskolai történelemkönyveket nézem, a tények interpretációjával nincs baj. A társadalmi vita azonban továbbra is hiányzik.
– És ez még mindig aranyat ér ahhoz képest, ami mondjuk harminc évvel ezelőtt volt. Emlékszem a középiskolai történelemtanáromra, aki a teljes négy évben tanított, a történelem előtti időktől a jelenkorig húzódott a tananyag. A negyedik osztályban aztán olyan sokáig foglalkozott az első világháborúval, hogy már nem is jutott idő a továbbiakra... És ez nem volt véletlen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.