„NEM IGAZÁN VIDÁM EZ A BARAKK”

NÉPSZAVA
Szerző: SZÉKELY ANNA
2020.08.30.

Manapság heves viták tárgyát képezi, milyen hatást gyakorolnak a politikai változások a társadalomra. Valuch Tibor történész hosszú évek óta tanulmányozza és elemzi a jelenkori magyar társadalom állapotát. A mai rendszert formális demokratikus elemekkel rendelkező, klientúrás autokrata berendezkedésnek tartja.



Milyen túlélési stratégiák alakultak ki Magyarországon az egyes társadalmi csoportoknál 2010 óta? 

Az elmúlt egy évtizedben láthatóan erősödött az alkalmazkodási kényszer és a politikai dezintegrációs nyomás, ami sokakban előhívta a Kádár-korszakbeli politikai közömbösség reflexeit. Ebben nyilván szerepe volt annak is, hogy a 2008-as pénzügyi válság hatásai a 2010-es évek közepéig elhúzódtak, a túlélés, a megélhetés kényszere érthető alapelvként működött. A politikai hatalom túlterjeszkedése, a függőségek rendszerének újraépítése, a jog előtti egyenlőtlenség mindennapos tapasztalattá vált és ez sokakban elültette a „most ez van, ezzel kell együtt élni” gondolkodásmódját. A legszegényebbek berendezkedtek a segély-közmunka-feketemunka túlélési stratégiájára. A gyengülő középrétegek kiszolgáltatottak, és autonómiájuk hiánya okán nemigen képesek a polgári közép feladatainak ellátására. A gazdasági elit egy része pedig erősen politikafüggővé vált.

Mi az a mentalitás, ami ezeket az életstratégiákat előhívja? Ami a Horthy-érából eredően a Kádár-korban erősödött meg és a mai, szintén vezér-központú magyar társadalmat is jellemzi? 

Az elmúlt egy évszázad magyar történelmében nagyon gyakoriak voltak a sokszor ellentétes irányú változások és rendszerváltások, amelyek állandó alkalmazkodási kényszert, társadalmi bizonytalanságot és bizalmatlanságot alakítottak ki és tartottak fenn. Ennek a száz évnek a nagyobbik részét a magyar társadalom valamilyen autoriter vagy diktatórikus hatalmi rendszerben töltötte. Ebből következően egyrészt erős maradt a politikától való távolságtartás, másrészt alattvalói attitűdök alakultak ki. A polgárok ugyan formálisan rendelkeztek jogokkal, de nem tudtak vagy nem akartak élni velük. Ma is érződik, hogy nagyon ritka volt a sikeres, autonóm társadalmi önszerveződés, és nem épült be a közös tudatba a társadalmi szolidaritásra alapozott közös fellépés, az érdekképviseleti vagy politikai megmozdulás élménye és tapasztalata. Részben ebből is ered, hogy a magyar társadalom egyes csoportjaiban időről-időre nagy igény volt és van az erősnek és tekintélyesnek tartott, önmagát egyetlen politikai lehetőségként megjelenítő „vezér” irányítására...

ITT OLVASHATÓ