Szerző: BÓTA GÁBOR
2020.08.29.
„Ezt érzékelteti Keresztes Attila húsba vájó, abszurdba forduló, de nagyon is a rögvalót ábrázoló rendezése. Megmutatja, hogyan mérgeznek minket nap mint nap, miben kényszerülünk élni.”
Lehet ámulni és bámulni, hogy Ibsen látnok volt. Látta előre, hogyan lehet a demokratizmus örve alatt temérdek gazságot elkövetni, arról papolva, hogy minden rendben, ennél magától értetődőbben megkérdőjelezhetetlen demokráciát ember legyen a talpán, aki látott már. Ez kérem itten a szabadság és a népfelség netovábbja. Igencsak farkasvakságban szenved, aki nem veszi észre. Aztán, ugye mindig akadnak olyan elvetemültek, akik ezt nem így gondolják. Bele akarnak köpni a levesbe, okvetetlenkednek, sőt lázítanak, az ilyeneket meg kell próbálni észre téríteni, és, ha ez nem megy, ki kell közösíteni. Ha ez sem vezet eredményre, netán ki kell csinálni őket, nehogy már megzavarják a fene nagy demokráciát. A kicsinálás folyamatáról, és ennek közrendként való kikiáltásáról regél a 138 évvel ezelőtt írt, letaglózóan aktuális mű, A nép ellensége. Amivel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vendégszerepelt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, agorává téve a hosszúkás színpadot, ami kettéválasztja a nézőteret, ahol nem oltják el a lámpákat. Ahogy a deszkákon lévőket, úgy egymást is folyamatosan bámulhatjuk. Végig mustrálhatjuk, hogyan reagálnak a közönség tagjai különböző szituációkra, igaz és hamis mondatokra, megalkuvásokra, gerincek sorozatos meghajlására. Ami rendszerint önérzeteskedéssel, sőt sértettséggel is jár, ha valaki szóvá igyekszik tenni az erős érdekek által vezérelt népámítást...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.