Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2020.08.30.
1. Kezdjük azzal a két ténnyel, amelyet mindenki jól ismer, de korántsem biztos, hogy a többség le is vonja belőlük a megfelelő következtetéseket.
Egyetlen ellenzéki párt sem képes sem a listán, sem pedig az egyéni választókerületekben a Fideszt megszorongatni, de még megközelíteni sem. Sem most, sem pedig két év múlva. Viszont a választókorú lakosság soraiban legalább annyian vannak a Fidesszel szembenállók, mint a támogatók. A lakosság egy harmadik harmada pedig kivár, bizonytalan, nem lát versenyképes és valós alternatívát, ezért nehezen is modellezhető, hogy e tábor választási részvételének hogyan alakul majd a nagyságrendje, és végképp megjósolhatatlan, hogy kire/kikre adják majd a szavazatukat.
Mindebből következik az ezerszer felmondott lecke: az ellenzék csak úgy győzhet, ha legalább az egyéni választókerületekben egy, azaz EGY jelölt verseng a Fidesz jelöltjével. Elvileg ugyanez az egység-igény vonatkozna a listaállításra is, bár ez már bonyolultabb és sok részlet aprólékos megvizsgálását igényli. Szintén megannyi érv szól az egységes ellenzéki támogatás jegyében kitermelt miniszterelnök-jelölt mellett is, bár e problémakör is rejteget számos – ma még föl sem vetett –, fontos részletkérdést.
2. Mindezt kilenc éve tudjuk, ám az augusztus 13-án aláírt, közös ellenzéki megállapodás nyomán, mindenképpen új és alapos elemzésre szoruló helyzet keletkezett. Elfogadták az egyetlen jelölt állításának kényszerét, a közös kormányzás perspektíváját, valamint az előválasztási megmérettetések hasznos és használandó eljárását.
Lehetne morfondírozni azon is, hogy miért kellett minderre kilenc évet várni, de most sokkal fontosabb az új helyzet nyomán körvonalazható feladatok minél pontosabb bemérése. Ebben az írásban a leginkább megkerülhetetlen feladatok számba vételére törekszem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.