Szerző: ÉS
2020.08.07.
Almási Miklós: Kutyák és emberek
Írás az új magányról
I N T E R J Ú
Beszélgetés Pritz Pál történésszel, az MTA doktorával, az ELTE magántanárával
K R I T I K A
Meliorisz Béla: Vagyunk örökké. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 196 oldal, 1999 Ft
A fő téma megint az időérzet megszövegezhetősége, annak a folyamatnak a dokumentálása, amelynek során az egyén és a szöveg egyaránt kiesik a „most-időből” és „nyelven kívüli válasz-jelekre” vár (Kiesni). Mihelyt versbe lépünk, ez azonnal meg is történik, a most-idő a kötetidő-hálózat része lesz, mely a romantikus végtelenségre csatlakozik rá, amikor váratlanul leáll „az idő hülye futószalagja”. A „megtévesztő képletek” (Mindig máshol) foglyai vagyunk, melyek nem visznek közelebb a megoldáshoz, mert a megoldás idejéből előbb-utóbb kiszakadunk. A költő dolga, úgy tűnik, az idő szóra bírása (Sikerül mégis), ami Meliorisználfulltimejob...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
D. Magyari Imre: Ex Libris
Bari Károly: A mozdulatlanság örökbefogadása
Kóczé Angéla–Neményi Mária–Szalai Júlia (szerk.): Egymás szemébe nézve
Nagy Pál (szerk.): „Emberi hajlékot a putrik helyett!”
Balogh Rodrigó (vál.): Roma hősök
Benczi Boglárka: „De mi is egy beszélgetés?”
Sally Rooney: Baráti beszélgetések. Fordította Dudik Annamária Éva. 21. Század Kiadó, Budapest, 2020, 301 oldal, 3790 Ft
A könyv mind a négy fő szereplője érzelmileg éretlen, nem tudják kimutatni érzéseiket, vagy ha megpróbálják, az annyira esetlen, hogy rendszerint rosszul sül el, ezért inkább végeláthatatlan filozofikus beszélgetésekkel kompenzálnak. Frances folyamatosan megkérdőjelezi önmagát, másokra „normális emberekként” gondol. Bobbi okos és lázadó, sajátos módon viszonyul az élethez, miközben menekül kusza családi életéből. Nick középszerű színész, túl van azon a ponton, amikor még nagyon sikeres lehetett volna, házasságában megalkuvó. Melissa az egyetlen erősnek tűnő szereplő, sikeres, gazdag, de amint feltűnik a mentora, visszahúzódik, szorongóvá válik...
Erdész Ádám: Álarcok vagy arcok?
Petrás Éva: Álarcok mögött. Nagy Töhötöm életei. ÁBTL-monográfiák. ÁBTL–Kronosz Kiadó, Budapest–Pécs, 2019, 308 oldal, 4500 Ft
Nagy Töhötöm pályájának kulcsa a személyiségét meghatározó végtelen ambíció, amely kiváló intellektussal, merészséggel és kreativitással párosult. Amikor rendje utasítására a KALOT egyik vezetője lett, felismerte, hogy az egyház, s a tágabb világ formálására az lesz képes, aki tömegeket tud maga mögé állítani, és a tömegek bizalmát az nyeri meg, aki jogokat és magasabb életszínvonalat ígér nekik. Kerkai Jenővel együtt a KALOT-ot pár év alatt népfőiskolai hálózattal rendelkező félmilliós mozgalommá fejlesztették. Tulajdonképpen kiépítették egy modern kereszténydemokrata mozgalom tömegbázisát...
Hegedűs Claudia: Emberarcú migráció
Amitav Ghosh: A puskakereskedő legendája. Fordította Csuhai István. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 384 oldal, 3999 Ft
Abban biztosak lehetünk, hogy ADa Vinci-kód sikerét nem fogja felülmúlni A puskakereskedő legendája, de aki kiigazodott Dan Brown ügyesen kitalált rejtvénylabirintusában, annak nem jelenthet gondot összerakni a szálakat AmitavGhosh könyvében sem. Mindazonáltal nem árt a nevekről jegyzeteket készíteni, mert a történet elején igencsak nehéz követni, hogy ki kivel van. A regény központi karaktere, egyben narrátora a könyvritkaságokkal kereskedő Dinanath (Deen) Datta, aki a regény írójához hasonlóan, Kalkuttában született, és az év nagyobbik részében Brooklynban, a téli hónapokban pedig Indiában él és dolgozik...
Arató László: Három metamorfózis regénye
Géczi János: A tenyérjós. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019, 366 oldal, 3999 Ft
A három nagy metamorfózis a regényben a pszichológus Judith jósnővé válása, a szépséges Dénesnek, Judith hetvenes évekbeli, szegedi – besúgással is foglalkozó – egyetemista első szerelmének Marymarivá, a főszerelő analitikusává és barátnőjévé változása, valamint a kulturált és nyitott, szőke orosz tiszt, Ajaz azeri moszlim baltás gyilkossá alakulása. A narratív építkezés egyik sajátossága, hogy a szereplők identitásváltáson mennek keresztül, s Judith esetétől eltekintve a korábbi és a későbbi alak azonosságára csak hosszú késleltetés után derül fény...
Kácsor Zsolt: Az én harca Énnel
Háy János: Ne haragudj, véletlen volt. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 228 oldal, 3499 Ft
A feljegyzések 2020. március 17-én kezdődnek, és amikor Háyt követve besétálunk a szövegbe, eleinte sejtelmünk sincsen róla, hogy vajon hová is vetődünk el. Visz a szöveg magával, mi megyünk előre naivan, sétálunk, kezdetben kedélyesen csevegünk, és ártalmatlannak tűnő információmorzsákat szedegetünk föl egy Háy János nevű magyar író társaságában, aki ide megy, oda megy, ezt főz, azt főz, ebédet visz ennek-annak, aztán leül írni, írás közben meg az íráson gondolkodik – aztán a szöveg útjának felén egy nagy, sötétlő erdőbe jutunk; szörnyű elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrű, kusza vadon! Pedig el kell beszélni, és nekünk végig kell olvasni, mert ez a „karanténnapló” a dantei sűrű, kusza, vad pokolba visz, a lélek sötét, rejtett tájaira, a kimondhatatlan fájdalmak tartományába. Mert akármilyen könnyedén is indul Háy Jánossal a séta, ahová végül mindannyian eljutunk, az a fekete Halál úr győzhetetlen vára lesz, amelynek tömlöcéből nincsen visszatérés...
György Péter: Közös időnk ’89–90
(Közös időnk ’89–90, Nemzeti Múzeum, megtekinthető augusztus 30-ig.)
Sinkó István: Élettöredékek fényködben
(Szabados Árpád emlékkiállítása a veszprémi Csikász Galériában szeptember 5-ig látható.)
Szabados Árpád képeinek sorát járva a néző mégis felismer valamit ebből a fényből, tárgyból és szellemből összegyűrt valóságnak a mibenlétéből. Talán megérezve, hogy alkotói ideje rövidre fogott, Szabados olyan esszenciális képsorozatot hozott létre, amely föld, ég, levegő, fény (és érzés) együtteséből összerakva mindannyiunk csendes és elmélkedő, meditatív figyelmére tart igényt...
Cserhalmi Luca: A képzőművészeti torta krémje
(A Top 10 című csoportos kiállítás 2021. január 11-ig látogatható a Vaszary Galériában.)
Érdekes tanulságként rajzolódik ki, hogy Magyarországon továbbra is a hagyományos táblaképfestészet lehet a legbefolyásosabb művészeti ág, hiszen a tíz képzőművész közül nyolcan ebben a legaktívabbak. Kis Varsó, illetve Szöllősi Géza életműve eltér ebből a szempontból, de Bukta Imre és Maurer Dóra művészi praxisa is sokoldalúságáról ismert. Habár a kiállítás anyagában ez a gazdagság nem domborodik ki, azért jelzésértékűen látható Bukta Imre egyik ikonikus fotográfiája az óriás GMO kukoricát tartó vidéki néniről, illetve Maurer Dóra Dosszié című, 1990–1996-ig készült projektjének egyes darabjai, amelyekkel a művészi alkotófolyamatot mutatja be...
Báron György: Paint It, Black
(A hazugság színe. Angol–olasz film. Rendező: Giuseppe Capotondi.)
Megjelenik a házigazda, Mick Jagger, s lazán lejátssza a két ígéretes fiatal színészt. A rocklegenda tucatnyi játékfilmben szerepelt már (a nagyszámú dokumentumfilmről nem beszélve), ám azok elsősorban az ikonikus Jagger-figurára építettek: a kamaszosan karcsú férfialakra, a lazán lebbenő félhosszú hajjal, ami a sztár vizuális névjegyévé vált az évtizedek során. Aztán, ahogy a rockikon idősödött, az arca és a játéka lett érdekes. Hetvenhét éves korára már nemcsak lehet, hanem érdemes is közeliket adni róla. Rovátkolt, érett fizimiskája önmaga nagy történet, a mimikája és a gesztusrendszere lenyűgöző. Egyszerre okos, cinikus és sátáni, kifinomult és romlott...
Csengery Kristóf: Három múltidéző
(Denis Matsuev: Shostakovich, Schnittke, Lutosławski. Kammerorchester Wien–Berlin, Gábor Tarkövi. Deutsche Grammophon)
Közös persze e darabokban az is, hogy jelentős kihívás elé állítják előadójukat. Olyan művésznek valók, mint Gyenyisz Macujev. A zongorázás szibériai tigrise régi ismerőse a magyar közönségnek, két évtizede halljuk rendszeresen fellépéseit az összes jelentős budapesti hangversenyhelyszínen. Annak idején hamisítatlan fenegyerekként mutatkozott be, nemegyszer olyan módon állítva koncertjei középpontjába technikai virtuozitását és teherbíróképességét, hogy azt nemigen lehetett másképp értelmezni, mint ezek fitogtatásaként...
Molnár Zsófia: A sárga 5+1árnyalata
(Határátlépések, OPI, Hatszín Teátrum, július 30. etc.)
Tetszik a színpadi elkötelezettség, a minőségi szórakoztatás vágya, a komédia mögötti gondolat, a játszók közötti kapcsolat, bosszant a kritikátlan röhögés a puszta hatásvadászatnak vélt (részben az is, de csak részben) gatyaletolós viccelődésen. Tetszik a jó karikírozás, egy-egy kabarétréfa kidolgozottsága, bosszant, amikor csak úgy-amúgy, kényszerből sikerül lecsapni a poént. Tetszik a meta, a kiszólás, még ha következetes motívummá nem fejlődik is, bosszant, amikor kevesebb van egy jelenetben a hosszánál...
Fáy Miklós: Hasak, falak, hasfalak
(Richard Strauss: Elektra – a Salzburgi Ünnepi Játékok előadása az Arte internetes oldalán)
A rendezés szemnek kellemes, okos is, de nem Elektra-megváltás. Ami igazán hat, az a vége, ahogy a falra vetített vérfoltokon megjelennek a legyek, óriási legyek, és csak gyűlnek, gyűlnek, amíg a rajzásukkal be nem feketítik a hátteret. Azt ne higgye valaki, hogy a bűnhődés eltörli a bűnt. A rendezés helyett a legkellemesebb meglepetés az árokban vezénylő Franz Welser-Möst, akiről már sokszor mondtuk és olvastuk, hogy a két lábon járó unalom, de ennek a halvérűségnek most a jó oldalait látjuk: a mozdulatok pontosak, tiszták, egyértelműek, a zenekari játék ennek megfelelő, az énekeseknek meg van elég bajuk, legalább most azzal nem kell foglalkozniuk, hogy hol is tartanak...
Siba Antal: Az elnök bevonul
(A miniszterelnök bevonulása Brüsszelben)
Amúgy is érdekes, hogy ez az elszántság és harci kedv csakis Brüsszelben vesz erőt rajta, még sosem láttam Orbánt Putyin elé pitbullként érkezni, hát még nyakra dobott, megkötetlen türkiz színű nyakkendőben. Ott mintha visszafogott lenne, a szája is kisebb, és ahogy nézem, ott soha nem azzal az elszántsággal toppan a terembe, hogy most szétszedi a berendezést...
Torma Tamás: Tessék? Ne tessék? Na, tessék!
(Szálkák a szemekben)
(A Győri Nemzeti Színházról)
De vegyük sorra a polgármester érveit is. Az első szerint az épület ormótlan, ami tipikusan laikus és esztétizáló – és mint ilyen erősen véleményes – érv: egyrészt nem veszi figyelembe, hogy a színház jellegzetes síugrósánc sziluettjét nem a tervezői ihlet formálta ilyenné, hanem a szükségszerűség. Akkor is spórolni kellett, ezért egy Szlovákiában akkor elterjedt, kábeles felfüggesztést választottak (lásd drótkötélpályák) a színház 79 méter fesztávú tetőszerkezetéhez, hiszen annak egy gigantikus magasságú zsinórpadlást is magában kellett foglalnia.
I R O D A L O M
Pusztai Zoltán: Örvény
Szijj Ferenc: Távolságtartás
Versek a Ritka események ciklusból
Szijj Ferenc: Írás
Versek a Ritka események ciklusból
Szijj Ferenc: Fekete holdvilág
Versek a Ritka események ciklusból
Szijj Ferenc: Futkosás
Versek a Ritka események ciklusból
Szijj Ferenc: Terepasztal
Grecsó Krisztián: Engesztelő ajándék
"A járványtól tikkadtan, a magány és a kétségbeesés kotorta össze bennem a bátorságot, hogy újra ide jöjjünk. Hogy itt meséljünk, éljünk, aludjunk, ahol ezt az egészet különben most írom is, és ahol az első születésnapomra készült, tortás portrém néz vissza rám a nappali ötvenéves, de a vastag vályogfalak között még mindig esetlenül újnak ható szocreál stílbútoráról. A nagyszüleim lassan egy évtizede lakatlan öreg parasztháza ez. A murvás szegvári Kurca-parton áll, egy U-alakú mellékutcában. A Károlyi-kastély alig száz méter, alvadt csönd van, a szomszédban elült az esti türelmetlen bégetés. A lányom az egykori tisztaszobában szuszog, lassan éjfél. A dédiék (lévén, hogy egy ideje – viszonylag gördülékenyen ment – a gyerek nézőpontjából beszélünk magunkról) esküvői portréja jobbról mellettem. Két leplezetlenül szomorú ember készül rajta a hosszú boldogtalanságra. Negyven éve, óvodás koromban aludtam itt náluk először, és, lám, majdnem utoljára is. Első éjjel, a szorongás és a túl sűrű nosztalgia nyughatatlanságában minden fiókba benéztem. Megtaláltam Domos nagyapám féltve őrzött brigádnaplóját, amit, hogy oldjunk a nyugtalanságomon, végiglapoztunk. Egy műbőr kötésű zsíros füzet, teli pózzal. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy nevetséges, éppen ellenkezőleg, hiszen csak annyira hazug, amennyire minden időkben az lehet egy másoknak készített album – magunkról. Ráadásul a fiatal Domos szeme a ktsz szűk tereiben, a drótfonó üzemben más, ott mosolyog, onnan egy boldog emberre lehet emlékezni."...
Kerékgyártó István: Helycsere
Néhány héttel nemzetgyűlési képviselővé választása előtt Luko Voditi üzent a tartótisztjének, Mekan Wurm századosnak, hogy azonnal találkozniuk kellene.
Már a múlt héten is iderángattál, úgy látom, nagyon sietős neked, Luko, mondta a százados, mikor leült a presszóban a sarokasztalukhoz. Már biztosan azt hiszi ez a pincércsaj, buzik vagyunk, hogy állandóan itt sugdolózunk a félhomályban.
Mekan, a halogatás kockázatos dolog. A politikában a második nem kap díjat. Mi pedig nyerni akarunk.
Nem akarok én a politikába...
Nem te, hanem én akarok, Mekan! Te meg segítesz nekem, mert ez az érdeked. Tehát: az a kérdésem, hogy hozzá tudsz-e férni az összes beszervezési aktához és a hozzájuk tartozó jelentések dossziéihoz...
Tóth B. Judit: Viharsarokban
(Ősz) Tíz lehettem, amikor egy csirkét adott kezembe nagyanyám, és nem tudtam elvágni a nyakát. Ültem a fonott háncsszéken, a sötét csabai vályogházban, és a döglött csirke halottá vált a kezemben. Hol van az a pillanat, mikor az élő már nem élő? Mikor múlik el az ősz?
(Messiásvárás) A magányos nagyi eljött Csabáról Pestre, könnyű díszeket aggatott a fánkra, apám hallgatag volt, gondoltam, gyötrődik még mindig a sok szörnyűség miatt, a forradalom miatt, amit képzeletemben ő okozott. Csillogott a fa, és nem is látszott az angyalhajaktól meg a gyertyalángtól, Tannenbaum, ó tannenbaum!...
Káli István: Kontroll
Ha a bűnbeesés-félelem időbeni fokozatai az emberben mérhetők lennének, papírra kivetítve bizonyára nem egyenes vonalat, hanem ugyanúgy egy exponenciális görbét írnának le, mint a legtöbb fejlődő érzelem, például a szerelem. Különösen olyan esetre igaz mindez, ha a félelemérzet valami konkrét, naponta ismétlődő, az elkövethető, lehetséges bűnhelyzethez kapcsolódik, amelyben maga a bűn fogalma sem tisztázott, mert értelmezhető és nem alkalmazható törvény szabja meg, emiatt a rettegésre ítélt részéről állandó, éber készenlétet igényel, hogy a rajtakapottságot elkerülhesse. Már ennyi is elég magyarázat ahhoz, hogy megértsük, mitől gyűrődtek viszonylag fiatal kora ellenére aggastyánosan ráncossá, szűz szántásra emlékeztetően barázdássá mérnököcskénk arcvonásai, amikor azon a decemberi, sötét reggelen Bundea Tiberiu, a Megyei Néptanács ellenőrző csoportjának főnöke, aki arról volt híres, hogy ha kellett, a mosolyával is fenyegetni tudott, ezúttal mosolytalan töprengésbe merevedve, furcsa, négy évtizede jóformán nem is hallott szavakat suttogott az aznapi, egyeztetésnek álcázott eligazításon: lázadás, lövöldözés, áldozatok Temesváron, elégetett hullák, furcsa készülődés ebben a puhányra nyomorított városban is, tankok a főtéren, konok tekintetű, középkorú, borostás, sisakos, kaki egyenruhások kordonja a pártház körül. A szív kegyetlenül szaporán ver, olykor félre is, mert igen, Temesvárt már mindenki tudja, magukból kikelt emberek hangja, a napok óta visszacsengő, szívben és lélekben visszhangzó „ide lőjetek, az anyátok úristenit!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.