2020. augusztus 31., hétfő

AZ SZFE ÉS A TEHÉN ESETE – ZELKI JÁNOS RENDEZŐ, FORGATÓKÖNYVÍRÓ SORAI

SZÍNHÁZ ONLINE
Szerző: ZELKI JÁNOS
2020.08.31.


Az alábiakban Zelki János rendező, forgatókönyvíró, előadó gondolatait tesszük közzé:

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve szeptembertől nem dönthet többé saját működési szabályzatáról, nem szólhat bele a költségvetésbe, nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét, nem választhatja meg az egyetem rektorát, nem jogosult önállóan kinevezni osztályvezető tanárokat és intézetvezetőket, nem indíthat osztályokat.

Ezek a jogok a jövőben Vidnyánszky Attilát és az ő általa vezetett kuratóriumot illetik meg. E döntéseket eddig a szenátus hozta meg, amelybe demokratikus módon választottak tagokat az egyetemi polgárok. A szenátus még tavaly novemberben megválasztotta Upor Lászlót rektornak, de a hivatalos kinevezését a minisztérium azóta blokkolja, így már ez is a kuratórium hatásköre lesz.

Szóval, azt a társadalmi berendezkedést, ahol ilyesmi az ország egyeduralkodó vezetőjének utasítására megtörténhet, diktatúrának nevezik. Nem hibrid rendszernek, nem autokráciának, nem maffiaállamnak, hanem diktatúrának.

Amiből, persze, többféle van a világban, különbözik kicsit a Lukasenkáé az Erdogánétól, a Kim Dzsong Uné az Alijevétől, ahogyan egyik tehén sem olyan, mint a másik, van fehér, fekete, tarka.

De az az állat, amelyiknek tőgye van, két szarva, bőg, lepényt szarik, és pont úgy néz ki, mint egy tehén, az tehén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.