Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2020.08.08.
Az Európai Uniós hitelprogramról folytatott júliusi alkudozások során Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ismét bevetette a korábban már élesített atomfegyvert, a vétót. Maga a vétójog a Római Köztársaság óta létezik ugyan, de túlzott alkalmazása a modern demokráciákban kifejezetten veszélyes, hiszen döntésképtelenséghez vezethet, és megbéníthatja az állam működését. A vétójog kihasználásán, az azzal való visszaélésen alapuló kormányzási rendszer, a vetokrácia lényege, egy tárgyaló fél a körülmények kínálta erős alkupozícióját rendszeresen arra használja, hogy megfenyegeti partnerét: ha nem enged követelésének, megakadályozza, amit az szeretne.
A vetokrácia fogalmát a világhírű amerikai politológus, Francis Fukuyama írta le először 2014-ben Political Order and Political Decay (Politikai rend és politikai hanyatlás) című kötetében a liberális demokráciákat, elsősorban az USA-t fenyegető „súlyos betegségként”. A vetokrácia ideiglenesen többször is megbénította az amerikai államot, azt pedig, hogy miként működik a gyakorlatban, jól szemléltette Orbán érvelése a brüsszeli tárgyalások során: az EU vagy elhagyja a jogállamiság a miniszterelnök szerint Magyarország ellen irányuló követelményét, vagy a magyar tárgyaló fél - most már parlamenti felhatalmazással - megvétózza az EU által tervezett hitelprogramot, és megakadályozza az Uniót, hogy így enyhíthesse a koronavírus-járvány által előidézett válságot.
Elismeri a sokféleséget, biztosítja a kritikát
A tény, hogy a 21. században stabil demokráciák sodródnak a vetokrácia felé, arra utal, hogy nem múló betegségről van szó, hanem a liberális rendszer létét fenyegető kórról. De milyen folyamat is vezet a korábban jól működő demokráciák fokozatos és gyógyíthatatlannak tűnő leromlására? A régi görögöktől kezdve az újkor gondolkodóin keresztül a 18. és 19. század alapító atyái, majd a 20. században a demokrácia hívei, kritikusai és a kritikusok kritikusai egymástól részben eltérő mozzanatokat emeltek ki. A vetokrácia jelensége a demokrácia egy viszonylag kevéssé ismert definíciójának tükrében világítható meg leginkább. Ahogy az angol író, E.M Forster fogalmazott 1938-ban: „A demokráciát két – elválaszthatatlan – előnye miatt éljenezzük: mert elismeri a sokféleséget, és mert biztosítja a kritikát”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.