2020. július 23., csütörtök

MINDEN EGÉSZ ELTÖRÖTT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda

2020.07.23.


Mondhatnám épp azt, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgásával a Fidesz átlépett egy határt, befejezett valami borzasztót vagy elkezdett egy iszonyatot, de akkor nem lenne igazam. Bármilyen lehangoló, a tegnapi sajnálatos esemény egyáltalán nem különleges, hanem épp mindennaposan általános. Egy olyan folyamat része, amely évtizede tart, és természetéből fakadóan soha nem is lesz vége, míg a NER és még hét nap. A diktatúrák sajátossága, hogy a nyilvánosságot propagandává alakítják, ez folyik itt is, néha nagyobb áldozatokkal, néha nem annyira látványosan.

Mert ugyanis szép dolog, hogy a Momentum péntekre tüntetést szervez az Index elé, hogy aztán a Karmelitákhoz vonuljon, azonban ez egyrészt halottnak a csók, másrészt nem most kellene, hanem már nagyon régen szükségeltetett volna. A média elfoglalásában a kritikus tömeget száz éve átlépte a Fidesz, s ha pofán nem vágnak érte, sokkal inkább elkelt volna a tüntetés, amikor a vidéki sajtót ledarálták. Mert ugyanis a lakosság döntő többsége onnan tájékozódik, arrafelé a dúlás pedig teljesen zavartalan. Ez azonban nem érdekli a tüntetőt. Az Index brand, a Békés Megyei Hírlap nem...

Ezzel nem a jó szándékukat vonom kétségbe sem a bátor kiállásukat olyan időkben, amikor egy dudálásért elvihetnek, hanem arra mutatok rá, hogy késő. A daráló folyamatosan és kérlelhetetlenül dolgozik, mindent fölaprít és egyenszecskává tesz, csak vannak benne látványosabb falatok, mint a Népszabadság akkor és az Index most. Kegyetlen leszek, akik most pénteken kimennek az Index miatt tüntetni, azoknak a Népszabadság már nem is hiányzik. Pedig kellene. És ugyanígy egy év múlva az Index sem fog, még későbben valami más orgánum, ami elveszett vagy ezután fog...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.