Szerző: LÁNYI ANDRÁS
2020.07.03.
Tavaly ősszel a világ nagyvárosaiban még tízmillió tüntető követelt határozott intézkedéseket a klímaváltozás ellen. A Fridays for Future, az Extinction Rebellion tizen- és huszonévesei rájöttek, hogy ez a játék az ő bőrükre megy. A Covid-19 azután úgy söpört végig az emberiségen, hogy a hülye is megérthette, mit jelent a globális egymásrautaltság. Amikor pedig a kormányok intézkedni kezdtek, nemcsak az alkalmatlanságuk lepleződött le, hanem az is megfordult egyesek fejében, hogy a közhatalom eszközeivel esetleg megfékezhető volna maga a technológiai-gazdasági világrend, amely egyre újabb csapásokat zúdít az emberiségre. Csak akarni kellene.
A döntéshozók azonban, mihelyt a járvány első hulláma alábbhagyott, nem csillapítani, hanem felpörgetni akarták a mókuskereket, elhárítva az akadályokat az olcsó biomassza (emberi munkaerő, állati hús) és más áruféleségek útjából az országok és kontinensek között. Utat a kamionoknak! Nagyobb légiforgalmat, több széndioxidot a levegőbe! Több óceánjárót a tengerekre, nagyobb vonóhálót a halaknak, több szermaradványt az élő vizekbe, az emberi szervezetbe! A haladás útját hulladék- és hullahegyek szegélyezik, ez már csak így van. „Amíg van élet / Jobb ölni” kiálthatnák Macbeth-tel, ha olvasnának még régóta halott fehér férfiakat. A zöldeket mindenesetre a pokolba kívánták (jólétünk ellenségei, álcázott kommunisták, ökofasiszták), azok pedig szokás szerint környezeti katasztrófáról huhogtak, csakhogy újabban egyre népesebb hallgatóság előtt.
És akkor Minneapolisban az intézkedő rendőr megölt egy – történetesen fekete – férfit. A rendőri brutalitásban rasszista indíték ezúttal nem játszott szerepet (az intézkedő rendőrök sem mind voltak fehérek, Minneapolis rendőrfőnöke pedig maga is afroamerikai), mégis: ebből a szomorú incidensből támadt minden idők egyik leglátványosabb antirasszista megmozdulása, amely az internetnek hála ugyanúgy körbejárta a Földet, mint a vírus. Többé senki sem beszél ökocidiumról, klímaváltozásról, a világméretű járvány okairól, de magáról a járványról is alig, amely ezekben a napokban tetőzik az utcai erőszak lázában égő Egyesült Államokban.
Ki törődik ilyenkor a bioszférával vagy az emberiséggel? Potomságok ezek, amikor végre kiderül, hogy a világ rasszistákból és antifasisztákból áll, és az is rasszista, aki az egészből szeretne valahogy kimaradni. Mert azt nem lehet.
Mégsem értek egyet azokkal, akik a mozgalom viharos sikerét a multinacionális tőke elterelő hadműveletével magyarázzák. Az etnikai háború kiújulása ugyan kapóra jött azoknak, akiket nyugtalanít, hogy a világ népei végre elkezdtek a valódi sorskérdésekről meditálni. Ilyenkor a leghelyesebb egymásnak ugrasztani őket. Ehhez azonban nem volt szükség titkos machinációkra. A globalizáció labirintusában eltévedt áldozatok, mint a kísérleti patkányok, egymást marják halálra, mielőtt még a kiutat megtalálnák. Látható ellenséget követelnek végre a láthatatlanok helyett (a vírusok, hálózatok, árfolyamok, üvegház-gázok, cserearányok, nanorészecskék és megabájtok helyett), akin sérelmeikért bosszút állhatnak, akivel szemben a gyűlölet közössége egyesíti őket sorstársaikkal, s így végre tartozhatnak valahová...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.