Szerző: ÉS
2020.07.17.
Vágvölgyi B. András:
Perón, a párhuzamosok és az orosz saláta
Roberto Arlt főműve és a juszticializmus
Lapis József: Rítus és hullazsák
Beszélgetés Áfra Jánossal
Hermann Veronika: Falakkal körülzárt magány
Pilinszky János: Beszélgetések Sheryl Suttonnal. Egy párbeszéd regénye. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 202 oldal, 3999 Ft
Pilinszky egyik hosszabb párizsi tartózkodása ideje alatt látta Robert Wilson A süket pillantása című kísérleti előadását, amelynek főszereplője a kötetben címszereplővé váló Sheryl Sutton volt. A városi legenda (és a naplóbejegyzések) szerint a költőt nemcsak Wilson rendezői módszere és az ikonikus előadás, hanem az a színésznő is megbabonázta, és egy közös ismerősük révén meg is ismerkedtek egymással. A nyelv, amely a legfontosabb teremtő és legevidensebb romboló erőként funkcionál ebben a különös történetben, elválasztotta őket, hiszen Pilinszky nem tudott angolul, Sutton viszont nem nagyon franciául, levelezéseik és beszélgetéseik tehát elég suták voltak...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Csepeli György: Ex libris
Jim Holt: Amikor Einstein Gödellel sétált
Mérő László: Az ész segédigéi
Tari Annamária:Online illúziók – offline valóság
Dr. Kapitány-Fövény Máté: Ezerarcú függőség
Csillag István: A filozófus kubikos
Soros György: A nyílt társadalom védelmében. Fordította Felcsuti Péter. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2020, 224 oldal, 3600 Ft
Soros a záró, elméleti fejezetben foglalja össze tudományos újítását: a reflexivitást, ami több vonatkozásban is megkérdőjelezi a társadalomtudományok közelíthetőségét a természettudományokhoz, amennyiben a megfigyelés tárgyát képező gondolkodásra képes emberek maguk is alakítják a megfigyelés módját és a leírásra váró jelenség lefolyásának a menetét. A tudományos leírás nehézségeiben az emberi bizonytalanság elve játszik szerepet, amely az esendőségen (az emberek ismeretei nem tökéletesen fedik a valóságot) és a reflexivitáson (hogy az emberek – akár tökéletlen ismereteik alapján is befolyásolják a valóságot) alapul...
Benedek Szabolcs: Szöglet
Kálmán Gábor: A világ legvidámabb embere. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 206 oldal, 3500 Ft
Az önéletrajz darabkái a könyv számos írásában visszaköszönnek, lett légyen szó a gyermekkorból kilépve a határontúliság élményének kizárólag Budapesten beszerezhető benyomásairól, az egyetemről és a munkába állásról, utazásokról, továbbá olyan privát, éppen ezért irodalomba kívánkozó eseményekről, mint például a válás. Vagy éppenséggel Vízivárosról, ahol egyébként e sorok szerzője rendszeresen szokta e kötet íróját látni, úgyhogy már csak evégett is tanúsíthatja a tárcák hitelességét...
Gajdó Tamás: A színészet hitvallás
Léner Péter: Bodrogi. Corvina Kiadó, Budapest, 2020, 208 oldal, 2990 Ft
Léner Péter 1936-ban, Bodrogi Gyula 1934-ben született. Csaknem egyszerre szereztek diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életüket nemcsak a József Attila Színház köti össze, ahol mindketten – bár nem egy időben – évtizedeket töltöttek el, hanem nyolc színpadi bemutató is. A legelsőre 1974-ben került sor. Léner Péter a Vidám Színpadon rendezte a Polly Amerikában című darabot; az előadásban Bodrogi Gyula Bicska Maxi szerepét játszotta. Mégsem ezek a munkák adják a kötet vázát, hanem a hasonló emberi és művészi sors felidézése nyomán született lebilincselő beszélgetések...
Károlyi Csaba: „Ahogyan élek”
Az ÉS könyve júliusban – Tompa Andrea: Haza. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 473 oldal, 3999 Ft
A regény nem politizál élesben. Ellenben olyan árnyaltan tárgyalja a haza fogalmát, mint tán egyetlen magyar irodalmi mű sem. Az érzékelés kulcsa: a nézőpont. „Ahogyan élek, az a hazám” – írta rég Balla Zsófia. A haza milyen? – kérdezte nemrég Markó Béla.
Akiről itt szó van, úgy vált országot, hogy közben nem vált nyelvet, nem megy el más világba, mint sok osztálytársa. Ő hazatér, de anyaországában idegen, legalábbis annak tekintik. Nem elmenekül otthonról, hanem csak él a lehetőséggel, amikor már lehet. Oda érkezik meg, ahol minden az ő nyelvén van, ám ez mégsem a hazája (?)...
Wagner István: 2 × Raffaello 500
(Raffael in Berlin – Meisterwerke aus dem Kupferstichkabinett, Kulturforum, Berlin, augusztus 23-ig. Raffael – Macht der Bilder. Die Tapisserien und ihre Wirkung. Gemäldegalerie Alte Meister, Semperbau – Zwinger, Dresden, augusztus 30-ig.)
Raffaello – A képek hatalma. A faliszőnyegek és hatásuk címmel látható a hétévi renoválás után tavasszal megnyílt drezdai Semperbau Régi Mesterek Galériájában hat saját tapiszéria és a párizsi Mobilier National két kölcsönzése. Emellett antik római szobrok mint előképek Raffaello számára, illetve félszáznál több festmény, nyomat, rajz, plasztika magától a főszereplőtől, továbbá a kortársakra (Marcantonio Raimondi, Diana Scultori) meg az utódokra gyakorolt hatása Poussin, Rubens, Rembrandt, van Dyck és mások művei révén...
György Péter: 24/7 – Eddig minden rendben
(Eddig minden rendben. Budapest Galéria. A kiállításon részt vevő művészek: Kristóf Krisztián, Barbora Kleinhamplova, Tereza Stejskalová, Adelina Cimochowicz, Szemző Zsófia, Kateřina Konvalinová, Madalina Zaharia, Varju Tóth Balázs, Virginia Lupu, Ember Sári. Megtekinthető: szeptember 6-ig.)
Kevés olyan kiállítást láttam mostanában, amely olyan pontosan rögzítette a kortárs galéria lehetőségeit, mint az Eddig minden rendben. A kiállítás nem egyszerűen megnézendő, hanem elég hosszú idő alatt tekinthetőek meg a filmek, míg ki-ki beláthatja, miért is olyan nehéz a helyzet. Amit ez a korszak tud, az a menekülés, az emigráció ígérete s személyes valósága, amint az igazán felkavaró magányról szóló beszámolókból is látható. Korszaknak olyan nagy szüksége a társadalmi programra, reformra, mint a jelenben azt látjuk, ritkán volt. S nyoma sincs az izmusoknak – a közösségi művészethez közösségek, szubkultúrák kellenek. Gödön és Horányban, a munkáskultúra telepein, egykor a természetben, a kielboatban is az új társadalom körvonalairól szóló beszéd folyt, amint a kirándulásokon is. Ha jól értem, erről szó sincsen. Ami marad: az az őszinteség, és az sem kevés...
Báron György: Tűztánc
(Ema. Chilei film. Rendező: Pablo Larraín.)
Larraín a politikai filmek és hollywoodi sikerek után ezúttal átszellemült, mély Művészetet akart csinálni, ami becsülendő elhatározás. Paradox módon – s ez talán a művészi alkotás megfejthetetlen titkáról is elárul valamit – azokban az epizódokban sikerült neki, amelyekben erre a legkevésbé törekedett...
Herczog Noémi: Úgyhogy énekelni fogunk
Rendkívüli, hogy most sokan – színházi emberek – végre politizálni kezdtek, azaz kiállnak az egyetem mellett; így azok is, akik az átlagosnál szabadabban mozognak mondjuk a Nemzeti és a Vígszínház között, például ifj. Vidnyánszky Attila, aki jövőre osztályt indít Hegedűs D. Gézával, vagy Vecsei H. Miklós. De a hallgatók már akkor politizáltak, amikor tavaly ősszel, a Hallgatói Önkormányzat elnökválasztása előtt, egyhetes kampányt és nyílt vitát tartottak, lehetőséget adva a jelöltekkel való ismerkedésre...
Fáy Miklós: Zeffirelli kezei
(Puccini: La Bohème – a Metropolitan Opera honlapján)
Így múlik a rendezők dicsősége, mondanám, de a lényeg az, hogy nem múlik. Hiszen ott van a régi előadás, a héten szombaton lesz mindenki számára hozzáférhető, csak be kell írni, hogy metopera.org. Ha vállaljuk. Mert először én sem tudtam, mi volna a lényeg a Bohéméletben. Az ember kiöregedik a darabból, már régen nem tartja romantikusnak a szegénységet és a padlásszobát, még Párizsban sem, nem reméli, hogy bekopog hozzá a kis művirágkészítő, vagy, ha bekopog, majd csalódottan távozik, eltévesztette az ajtót. Nem nekünk szól, nem rólunk szól. Legalábbis egy ideig...
Végső Zoltán: A megnyíló, végtelen út elején
(Ennio Morricone – 1928–2020)
Siba Antal: Közéleti pályaívek
(Arányérzék kérdése – amatőrök, félamatőrök és szerkesztők)
A kérdés az, tisztában van-e a sajtó azzal, hogy általában véve is, meg egy-egy konkrét esetben is, mekkora a felelőssége azokkal kapcsolatban, akik nem hivatásos politikusok, de életük egy szakaszában meggyőződésük szerint egy-egy ügy mellé álltak. Hogy vajon nem szerkesztői és riporteri felelősség-e az, mire használják ezeket az embereket?
Beck Zoltán: a fésű
azt tudnod kell, hogy sosem fésülködök. a kezemmel néha beletúrok a hajamba, annyi elég. tőlem csődbe menne az összes hajszárítógyártó is, meg a fésűsök, mert csak megdörzsölöm a fejemet a törülközővel, aztán hagyom, hadd száradjon. talán ezért kaptam a fésűt. utalnak rá a családtagok, hogy esetleg fésülködhetnék. hogy elegük lett a folyton vizes párnákból, a szemembe lógó hajból meg abból, hogy nem veszem le a sapkát, ha belépek valahová, hogy bennem nincsen nyoma a tisztességnek, jólápoltságnak, kellemnek. de hát én azt konkrétan leszarom. összefogom fölül a hajamat, ha a melóba beérek, egy istenverte postagumival, aztán fogom a fanyelet, beállok a centrifugás mellé, hordom a rohadt gyümölcsöstálat nyolc órán át, vagy hordom a pódiumra a szódát, mosom ki kvarchomokkal a vizeskancsót, telitöltöm, rakom le a lábukhoz a fúvóknak, vagy villával a kelyheket viszem a futószalagra...
Petőcz András: Az öregasszony, aki valamikor kislány volt
Persze, ez a „hogyan szolgál a kedves egészsége”, kicsit fura. Ódivatú. Az öregasszony világosan emlékszik arra, hogy akkoriban mondtak ilyesmit az emberek, amikor ő még kislány volt. Gyerek. A háború idején. Akkor kérdezték így a szomszédok az ő nagyszüleit, amikor még a nagyszülei velük laktak. Mielőtt a nagyszülei beköltöztek volna a közelben levő idősek otthonába, hogy ne legyenek terhére a lányuknak az ostrom idején. És ahol aztán megölték őket azok az ismeretlen fegyveresek, a háború utolsó napjaiban.
Jön a negyven év körüli postás, csenget, hozza a nyugdíjat. Mosolyog. A hideg kék szemeivel az öregasszonyra néz, és azt kérdezi, hogy „hogyan szolgál a kedves egészsége, Sára néni?”, közben pedig nyújtja a tollat, hogy itt tessék aláírni. Az öregasszony aláírja. Közben pedig azon töpreng, hol és mikor találkozott ezzel a férfival.
A postással, aki annyira kedves...
Nagy Gabriella: A gyanú
Hosszú csend, a Janek leöblíti a nagykést a vájdlingban, majd hirtelen az asztallapba vágja. Hiába szaglásznak itt a zsaruk, hogy ki kaszálta le a Vidutát a kurva tanyáján, mikor kiveri a szemüket az igazi probléma. Ezek meglopnak minket, asszony, vonja le a következtetést, még a szemünk is kicsórják. Mire föl jöttek volna elő a föld alól, hova ez a fennhéjázás, hogy ők is valakik? Aztán még aznap elbandukol a hályogoshoz meg a kacska lábú fuvarosemberhez, hogy megszervezzék a figyelőszolgálatot. Felváltva fogják lesni a gonosztevőket, és beindítják a riadóláncot, egy hosszú fütty a jel, ha kidugják azt a rút lapos pofájuk a barlang száján. Mint futótűz, terjedt el a faluban, hogy a Tudorék nem emberek, hanem a kénes pokolból túrták fel magukat e világra, rabolják a kisdedeket, szüzeket esznek, asszonyok tisztességén ejtenek csorbát. Csepülni kell őket, szétütni fokossal, kettévágni fejszével kutacstól, hogy se életük, se írmagjuk ne maradjon. Odáig hergelődtek a tanácskozásban, hogy elhatározták, mielőtt újra belopakodnak a faluba a veszedelmes bűnözők, kifüstölik őket a barlangból, mert a barlang is a falué, nem efféle fajzatoké...
Mátyás Győző: Az élet egy...
A Tervező és az asszisztens újra a képernyőre emelték tekintetüket, kicsit unottan figyelték B. Ádámot, aki intenzíven kínlódott, szenvedett, és ütemesen halálsikolyszerű hangokat hallatott. Érzékelhetően a nehezebb esetek közé tartozott.
– Megcsalás?
– Igen, itt volt az is rendesen. A feleség egy tizenöt évvel fiatalabb fitneszmacsót kapott ki – válaszolta az asszisztens egykedvűen.
– Ajjaj, az indokolja ezt a jajveszékelést. Önértékelés a porban.
– Ráadásul ez a szerencsétlen még szerette is az asszonyt. Igazán.
B. Ádám vinnyogott a fájdalomtól, mint akire tüzes vassal billogozzák rá, hogy balek. Azt hitte, belepusztul a kínba, már csak azt akarta, hogy legyen vége. Hogy szabaduljon, bármi áron...
Frideczky Katalin: Chat-monológ
Hat éve nem szexelünk a feleségemmel. Azt mondja, nem kívánja. Én meg nem erőltetem. Lehet, hogy már nem is menne. Hetven felé járok. Esténként szörfözök a neten. Van egy-két hölgyismerősöm. Chatelünk. Rád is így akadtam. Tetszettek a posztjaid, a kommentjeid. Értelmes nő vagy, egy hullámhosszon vagyunk. Írtam privátban. Te kedvesen visszaírtál. Azóta beszélgetünk. Persze lefutottam az udvariassági köröket, mert úriember vagyok, de a képeidet nézegetve elég hamar rád gerjedtem. És megírtam, hogy mit kezdenék veled, ha tehetném. Nem sokáig kéretted magad, hamar ráálltál a témára. Persze csak finoman, nőiesen, intelligensen. Mert te nem nézel pornót és nem olvasol brutálszex irodalmat. Jó. Értek én a szóból. Akkor egy lépést hátraléptem. Erre te kezdtél nyomulni a lelkeddel, meg hogy mi hiányzik, mi lenne jó és mire vágytál egész életedben. Két éve nélkülözöd a szexet. A nős exeddel vége. De te még kapaszkodsz. Szép vagy, és kívánatos. Lenne még esélyed. De most az enyém vagy! Lecsaptam rád. Amikor elkezdtelek a gerjesztő szövegeimmel puhítani, visszakoztál. Nem akarsz „chat-szerető” lenni...
Kukorelly Endre: Majd öreg lesz a fű
Kukorelly Endre: 2, 1, 6, 4. 5, 3. 7 avagy adja meg hétjegyű azonosítóját
Nyilas Atilla: Bányajárás
(Részletek „Az ékesszólásról” munkacímű mű fejezetéből)
Roberto Arlt főműve és a juszticializmus
I N T E R J Ú
Beszélgetés Áfra Jánossal
K R I T I K A
Hermann Veronika: Falakkal körülzárt magány
Pilinszky János: Beszélgetések Sheryl Suttonnal. Egy párbeszéd regénye. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 202 oldal, 3999 Ft
Pilinszky egyik hosszabb párizsi tartózkodása ideje alatt látta Robert Wilson A süket pillantása című kísérleti előadását, amelynek főszereplője a kötetben címszereplővé váló Sheryl Sutton volt. A városi legenda (és a naplóbejegyzések) szerint a költőt nemcsak Wilson rendezői módszere és az ikonikus előadás, hanem az a színésznő is megbabonázta, és egy közös ismerősük révén meg is ismerkedtek egymással. A nyelv, amely a legfontosabb teremtő és legevidensebb romboló erőként funkcionál ebben a különös történetben, elválasztotta őket, hiszen Pilinszky nem tudott angolul, Sutton viszont nem nagyon franciául, levelezéseik és beszélgetéseik tehát elég suták voltak...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Csepeli György: Ex libris
Jim Holt: Amikor Einstein Gödellel sétált
Mérő László: Az ész segédigéi
Tari Annamária:Online illúziók – offline valóság
Dr. Kapitány-Fövény Máté: Ezerarcú függőség
Csillag István: A filozófus kubikos
Soros György: A nyílt társadalom védelmében. Fordította Felcsuti Péter. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2020, 224 oldal, 3600 Ft
Soros a záró, elméleti fejezetben foglalja össze tudományos újítását: a reflexivitást, ami több vonatkozásban is megkérdőjelezi a társadalomtudományok közelíthetőségét a természettudományokhoz, amennyiben a megfigyelés tárgyát képező gondolkodásra képes emberek maguk is alakítják a megfigyelés módját és a leírásra váró jelenség lefolyásának a menetét. A tudományos leírás nehézségeiben az emberi bizonytalanság elve játszik szerepet, amely az esendőségen (az emberek ismeretei nem tökéletesen fedik a valóságot) és a reflexivitáson (hogy az emberek – akár tökéletlen ismereteik alapján is befolyásolják a valóságot) alapul...
Benedek Szabolcs: Szöglet
Kálmán Gábor: A világ legvidámabb embere. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 206 oldal, 3500 Ft
Az önéletrajz darabkái a könyv számos írásában visszaköszönnek, lett légyen szó a gyermekkorból kilépve a határontúliság élményének kizárólag Budapesten beszerezhető benyomásairól, az egyetemről és a munkába állásról, utazásokról, továbbá olyan privát, éppen ezért irodalomba kívánkozó eseményekről, mint például a válás. Vagy éppenséggel Vízivárosról, ahol egyébként e sorok szerzője rendszeresen szokta e kötet íróját látni, úgyhogy már csak evégett is tanúsíthatja a tárcák hitelességét...
Gajdó Tamás: A színészet hitvallás
Léner Péter: Bodrogi. Corvina Kiadó, Budapest, 2020, 208 oldal, 2990 Ft
Léner Péter 1936-ban, Bodrogi Gyula 1934-ben született. Csaknem egyszerre szereztek diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életüket nemcsak a József Attila Színház köti össze, ahol mindketten – bár nem egy időben – évtizedeket töltöttek el, hanem nyolc színpadi bemutató is. A legelsőre 1974-ben került sor. Léner Péter a Vidám Színpadon rendezte a Polly Amerikában című darabot; az előadásban Bodrogi Gyula Bicska Maxi szerepét játszotta. Mégsem ezek a munkák adják a kötet vázát, hanem a hasonló emberi és művészi sors felidézése nyomán született lebilincselő beszélgetések...
Károlyi Csaba: „Ahogyan élek”
Az ÉS könyve júliusban – Tompa Andrea: Haza. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 473 oldal, 3999 Ft
A regény nem politizál élesben. Ellenben olyan árnyaltan tárgyalja a haza fogalmát, mint tán egyetlen magyar irodalmi mű sem. Az érzékelés kulcsa: a nézőpont. „Ahogyan élek, az a hazám” – írta rég Balla Zsófia. A haza milyen? – kérdezte nemrég Markó Béla.
Akiről itt szó van, úgy vált országot, hogy közben nem vált nyelvet, nem megy el más világba, mint sok osztálytársa. Ő hazatér, de anyaországában idegen, legalábbis annak tekintik. Nem elmenekül otthonról, hanem csak él a lehetőséggel, amikor már lehet. Oda érkezik meg, ahol minden az ő nyelvén van, ám ez mégsem a hazája (?)...
Wagner István: 2 × Raffaello 500
(Raffael in Berlin – Meisterwerke aus dem Kupferstichkabinett, Kulturforum, Berlin, augusztus 23-ig. Raffael – Macht der Bilder. Die Tapisserien und ihre Wirkung. Gemäldegalerie Alte Meister, Semperbau – Zwinger, Dresden, augusztus 30-ig.)
Raffaello – A képek hatalma. A faliszőnyegek és hatásuk címmel látható a hétévi renoválás után tavasszal megnyílt drezdai Semperbau Régi Mesterek Galériájában hat saját tapiszéria és a párizsi Mobilier National két kölcsönzése. Emellett antik római szobrok mint előképek Raffaello számára, illetve félszáznál több festmény, nyomat, rajz, plasztika magától a főszereplőtől, továbbá a kortársakra (Marcantonio Raimondi, Diana Scultori) meg az utódokra gyakorolt hatása Poussin, Rubens, Rembrandt, van Dyck és mások művei révén...
György Péter: 24/7 – Eddig minden rendben
(Eddig minden rendben. Budapest Galéria. A kiállításon részt vevő művészek: Kristóf Krisztián, Barbora Kleinhamplova, Tereza Stejskalová, Adelina Cimochowicz, Szemző Zsófia, Kateřina Konvalinová, Madalina Zaharia, Varju Tóth Balázs, Virginia Lupu, Ember Sári. Megtekinthető: szeptember 6-ig.)
Kevés olyan kiállítást láttam mostanában, amely olyan pontosan rögzítette a kortárs galéria lehetőségeit, mint az Eddig minden rendben. A kiállítás nem egyszerűen megnézendő, hanem elég hosszú idő alatt tekinthetőek meg a filmek, míg ki-ki beláthatja, miért is olyan nehéz a helyzet. Amit ez a korszak tud, az a menekülés, az emigráció ígérete s személyes valósága, amint az igazán felkavaró magányról szóló beszámolókból is látható. Korszaknak olyan nagy szüksége a társadalmi programra, reformra, mint a jelenben azt látjuk, ritkán volt. S nyoma sincs az izmusoknak – a közösségi művészethez közösségek, szubkultúrák kellenek. Gödön és Horányban, a munkáskultúra telepein, egykor a természetben, a kielboatban is az új társadalom körvonalairól szóló beszéd folyt, amint a kirándulásokon is. Ha jól értem, erről szó sincsen. Ami marad: az az őszinteség, és az sem kevés...
Báron György: Tűztánc
(Ema. Chilei film. Rendező: Pablo Larraín.)
Larraín a politikai filmek és hollywoodi sikerek után ezúttal átszellemült, mély Művészetet akart csinálni, ami becsülendő elhatározás. Paradox módon – s ez talán a művészi alkotás megfejthetetlen titkáról is elárul valamit – azokban az epizódokban sikerült neki, amelyekben erre a legkevésbé törekedett...
Herczog Noémi: Úgyhogy énekelni fogunk
Rendkívüli, hogy most sokan – színházi emberek – végre politizálni kezdtek, azaz kiállnak az egyetem mellett; így azok is, akik az átlagosnál szabadabban mozognak mondjuk a Nemzeti és a Vígszínház között, például ifj. Vidnyánszky Attila, aki jövőre osztályt indít Hegedűs D. Gézával, vagy Vecsei H. Miklós. De a hallgatók már akkor politizáltak, amikor tavaly ősszel, a Hallgatói Önkormányzat elnökválasztása előtt, egyhetes kampányt és nyílt vitát tartottak, lehetőséget adva a jelöltekkel való ismerkedésre...
Fáy Miklós: Zeffirelli kezei
(Puccini: La Bohème – a Metropolitan Opera honlapján)
Így múlik a rendezők dicsősége, mondanám, de a lényeg az, hogy nem múlik. Hiszen ott van a régi előadás, a héten szombaton lesz mindenki számára hozzáférhető, csak be kell írni, hogy metopera.org. Ha vállaljuk. Mert először én sem tudtam, mi volna a lényeg a Bohéméletben. Az ember kiöregedik a darabból, már régen nem tartja romantikusnak a szegénységet és a padlásszobát, még Párizsban sem, nem reméli, hogy bekopog hozzá a kis művirágkészítő, vagy, ha bekopog, majd csalódottan távozik, eltévesztette az ajtót. Nem nekünk szól, nem rólunk szól. Legalábbis egy ideig...
Végső Zoltán: A megnyíló, végtelen út elején
(Ennio Morricone – 1928–2020)
Siba Antal: Közéleti pályaívek
(Arányérzék kérdése – amatőrök, félamatőrök és szerkesztők)
A kérdés az, tisztában van-e a sajtó azzal, hogy általában véve is, meg egy-egy konkrét esetben is, mekkora a felelőssége azokkal kapcsolatban, akik nem hivatásos politikusok, de életük egy szakaszában meggyőződésük szerint egy-egy ügy mellé álltak. Hogy vajon nem szerkesztői és riporteri felelősség-e az, mire használják ezeket az embereket?
I R O D A L O M
Beck Zoltán: a fésű
azt tudnod kell, hogy sosem fésülködök. a kezemmel néha beletúrok a hajamba, annyi elég. tőlem csődbe menne az összes hajszárítógyártó is, meg a fésűsök, mert csak megdörzsölöm a fejemet a törülközővel, aztán hagyom, hadd száradjon. talán ezért kaptam a fésűt. utalnak rá a családtagok, hogy esetleg fésülködhetnék. hogy elegük lett a folyton vizes párnákból, a szemembe lógó hajból meg abból, hogy nem veszem le a sapkát, ha belépek valahová, hogy bennem nincsen nyoma a tisztességnek, jólápoltságnak, kellemnek. de hát én azt konkrétan leszarom. összefogom fölül a hajamat, ha a melóba beérek, egy istenverte postagumival, aztán fogom a fanyelet, beállok a centrifugás mellé, hordom a rohadt gyümölcsöstálat nyolc órán át, vagy hordom a pódiumra a szódát, mosom ki kvarchomokkal a vizeskancsót, telitöltöm, rakom le a lábukhoz a fúvóknak, vagy villával a kelyheket viszem a futószalagra...
Petőcz András: Az öregasszony, aki valamikor kislány volt
Persze, ez a „hogyan szolgál a kedves egészsége”, kicsit fura. Ódivatú. Az öregasszony világosan emlékszik arra, hogy akkoriban mondtak ilyesmit az emberek, amikor ő még kislány volt. Gyerek. A háború idején. Akkor kérdezték így a szomszédok az ő nagyszüleit, amikor még a nagyszülei velük laktak. Mielőtt a nagyszülei beköltöztek volna a közelben levő idősek otthonába, hogy ne legyenek terhére a lányuknak az ostrom idején. És ahol aztán megölték őket azok az ismeretlen fegyveresek, a háború utolsó napjaiban.
Jön a negyven év körüli postás, csenget, hozza a nyugdíjat. Mosolyog. A hideg kék szemeivel az öregasszonyra néz, és azt kérdezi, hogy „hogyan szolgál a kedves egészsége, Sára néni?”, közben pedig nyújtja a tollat, hogy itt tessék aláírni. Az öregasszony aláírja. Közben pedig azon töpreng, hol és mikor találkozott ezzel a férfival.
A postással, aki annyira kedves...
Nagy Gabriella: A gyanú
Hosszú csend, a Janek leöblíti a nagykést a vájdlingban, majd hirtelen az asztallapba vágja. Hiába szaglásznak itt a zsaruk, hogy ki kaszálta le a Vidutát a kurva tanyáján, mikor kiveri a szemüket az igazi probléma. Ezek meglopnak minket, asszony, vonja le a következtetést, még a szemünk is kicsórják. Mire föl jöttek volna elő a föld alól, hova ez a fennhéjázás, hogy ők is valakik? Aztán még aznap elbandukol a hályogoshoz meg a kacska lábú fuvarosemberhez, hogy megszervezzék a figyelőszolgálatot. Felváltva fogják lesni a gonosztevőket, és beindítják a riadóláncot, egy hosszú fütty a jel, ha kidugják azt a rút lapos pofájuk a barlang száján. Mint futótűz, terjedt el a faluban, hogy a Tudorék nem emberek, hanem a kénes pokolból túrták fel magukat e világra, rabolják a kisdedeket, szüzeket esznek, asszonyok tisztességén ejtenek csorbát. Csepülni kell őket, szétütni fokossal, kettévágni fejszével kutacstól, hogy se életük, se írmagjuk ne maradjon. Odáig hergelődtek a tanácskozásban, hogy elhatározták, mielőtt újra belopakodnak a faluba a veszedelmes bűnözők, kifüstölik őket a barlangból, mert a barlang is a falué, nem efféle fajzatoké...
Mátyás Győző: Az élet egy...
A Tervező és az asszisztens újra a képernyőre emelték tekintetüket, kicsit unottan figyelték B. Ádámot, aki intenzíven kínlódott, szenvedett, és ütemesen halálsikolyszerű hangokat hallatott. Érzékelhetően a nehezebb esetek közé tartozott.
– Megcsalás?
– Igen, itt volt az is rendesen. A feleség egy tizenöt évvel fiatalabb fitneszmacsót kapott ki – válaszolta az asszisztens egykedvűen.
– Ajjaj, az indokolja ezt a jajveszékelést. Önértékelés a porban.
– Ráadásul ez a szerencsétlen még szerette is az asszonyt. Igazán.
B. Ádám vinnyogott a fájdalomtól, mint akire tüzes vassal billogozzák rá, hogy balek. Azt hitte, belepusztul a kínba, már csak azt akarta, hogy legyen vége. Hogy szabaduljon, bármi áron...
Frideczky Katalin: Chat-monológ
Hat éve nem szexelünk a feleségemmel. Azt mondja, nem kívánja. Én meg nem erőltetem. Lehet, hogy már nem is menne. Hetven felé járok. Esténként szörfözök a neten. Van egy-két hölgyismerősöm. Chatelünk. Rád is így akadtam. Tetszettek a posztjaid, a kommentjeid. Értelmes nő vagy, egy hullámhosszon vagyunk. Írtam privátban. Te kedvesen visszaírtál. Azóta beszélgetünk. Persze lefutottam az udvariassági köröket, mert úriember vagyok, de a képeidet nézegetve elég hamar rád gerjedtem. És megírtam, hogy mit kezdenék veled, ha tehetném. Nem sokáig kéretted magad, hamar ráálltál a témára. Persze csak finoman, nőiesen, intelligensen. Mert te nem nézel pornót és nem olvasol brutálszex irodalmat. Jó. Értek én a szóból. Akkor egy lépést hátraléptem. Erre te kezdtél nyomulni a lelkeddel, meg hogy mi hiányzik, mi lenne jó és mire vágytál egész életedben. Két éve nélkülözöd a szexet. A nős exeddel vége. De te még kapaszkodsz. Szép vagy, és kívánatos. Lenne még esélyed. De most az enyém vagy! Lecsaptam rád. Amikor elkezdtelek a gerjesztő szövegeimmel puhítani, visszakoztál. Nem akarsz „chat-szerető” lenni...
Kukorelly Endre: Majd öreg lesz a fű
Kukorelly Endre: 2, 1, 6, 4. 5, 3. 7 avagy adja meg hétjegyű azonosítóját
Nyilas Atilla: Bányajárás
(Részletek „Az ékesszólásról” munkacímű mű fejezetéből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.