Szerző: ÉS
2020.07.03.
Csuhai István: „le tudtad-e írni e leírhatatlan érzést”
Tolnai Ottó nyolcvanéves
I N T E R J Ú
Beszélgetés Gálfalvi György marosvásárhelyi íróval, szerkesztővel
K R I T I K A
(A Várfok Galéria kiállítása 2020)
Különös és jó érzés úgy belépni egy kereskedelmi galéria ajtaján, hogy már a kiállítás címe elvonatkoztat. Mitől is? Attól a megszokott állapottól, hogy az adott kiállítás feltehetőleg a galéria egy művészének vagy művészeinek bemutató – évi rendes, kötelező – tárlata, melynek során a látogató megnézheti a friss alkotásokat meg az árakat, és dönthet, vásárol, vagy sem. Itt és most a Várfok Galériába lépve szembetűnővé válik a különbség, ez nem egy bemutató tárlat, nem képvásár, hanem valami más. A tárlat címe Rendkívüli művek, rendkívüli időkben, illetve Tájvédelmi körzet. Tematikus kiállítás a galéria művészeinek munkáiból, „hozott anyagból” álló érdekes és különös anyag tárul a néző elé...
Stőhr Lóránt: Úrfelmutatás
(Jan Komasa: Corpus Christi)
A harmincas évei végén járó Jan Komasa nagy ambíciójú rendező, aki kortárs drámák, bűnügyi tévésorozatok mellett nemzetközi visszhangot kiváltva egy kiszínezett, felhangosított második világháborús fikciós dokumentumfilmet (A varsói felkelés) és ugyanabból a témából akciódús történelmi játékfilmet (Varsó ’44) is rendezett. A Corpus Christi rendezőjeként erős kézben tartja ezt a lengyel viszonyok között botrányosnak ható történetet, határozott elképzeléssel vezeti a főszereplő színészeket, és jó érzékkel teremt közeget, a stílusos fényképezés azonban gyakran túllép a film egészét meghatározó realitáselven...
Végső Zoltán: Sokan lenni
(Hungarian FolkEmbassy: Báthory–Balassi–Bem–Balatonboglár – népzenével és régizenével a magyar–lengyel barátságról – Fonó, 2020; Subtones: Octopus – Tom-Tom Records, 2020)
Korszerű, modern, könnyedén elegáns jazzfunk formabontó megoldásokkal és kiemelkedő hangszeres játékkal. Jónás Vera és Kiss Flóra rokon hangfekvésüket az előadói habitussal teszik egyedivé, kiegészítik egymást, párbeszédet folytatnak, és mellettük olykor harmadik „énekesként” kapcsolódik be Subicz Gábor hosszabb trombitaszólóival. Ha majd újra élő zenét hallgathatunk, a Subtones bizonyosan ott lesz a pörgős buliéjszakákon...
Herczog Noémi: Roma Kurázsi
(Független Színház: Falunap – Gasztrotúraszínház a Gellérthegyen. Írta és rendezte: Balogh Rodrigó)
A Független Színház alkotói egyszerre végeznek oktató tevékenységet, építenek roma színházi hálózatot Európában és készítenek előadásokat. Olyan ez a társulat kicsiben, mint a jövő színháza, vagy úgy is mondhatnám, a normalitás: közösen dolgoznak benne romák, nem romák. A társulat oktató-előadó tevékenysége egyedi, jelenleg semmi mással nem összehasonlítható Magyarországon. Mert rajta keresztül a kultúra a magyar polgárosodás miniatűr modelljeként működik...
Fáy Miklós: Te is megölheted
(Verdi: Otello – Sony, 2020)
Nyomokban ez is egy Otello-felvétel, bár azt ma már nem engedheti meg a kiadó, hogy Otellót a címlapfotó kedvéért bekenjék bagarollal, Jonas Kaufmann-nak épp csak jó, egészséges színe van. A lemezhez kapcsolódó londoni előadásban még az sincs, őszes haj, fehér bőr. Egyelőre még nem találtak hozzá hasonló nemzetközi afrikai sztártenort, addig tessék használni a nézői fantáziát...
Siba Antal: Álomcsapat
(Futball a televízióban)
Igen, ez a helyzet. A tizenegyből tíz hazánkba szakadt külföldi, egyáltalán nem neves játékosok. Nem lenne ezzel különösebb gond, ha egyrészt nem költene a kormány különböző csatornákon keresztül évi tízmilliárdokat a sportágra, ezen belül az utánpótlásnevelésre...
Torma Tamás: Életszeszély
Centrumban a periféria
(A PPKE kiürülő piliscsabai kampusza)
25 év után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem elhagyja Piliscsabát, és véglegesen a pesti Palota-negyedbe teszi át székhelyét. Nagyjából párhuzamosan azzal, hogy a Természettudományi Múzeumot sitty-sutty, éppen Debrecenbe telepítenék (kell az a Ludovika, teljesen) az 1994-ben átadott piliscsabai kampusz Budapesttől 24 kilométerre és egyórányi vonatútra mégis csak túl messzinek bizonyult, ez szerintem már a hallgatói jelentkezések számát is befolyásolhatta...
Csehy Zoltán: A villamos hangja májusban
Villányi László: Mindenek előtt. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 2990 Ft
A legveszélyesebb kerti évszak a május. A május féktelen buzgalma a városig terjed: „Még a villamosnak is más hangja van májusban”. Május mindent áthangol, a májusok emlékezete, időkezelése, asszociativitása, vitalitása, sőt vállalt romantikája hatja át Villányi új verskötetét...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Deczki Sarolta: Ex libris
Lakner Lajos (szerk.): Tar Sándor: A lehetőség
Dezső András: Maffiózók mackónadrágban
Hercsel Adél: Láthatatlan pokol
Stalter György: Régi / új képek
Darida Veronika: Tolnai arborétuma
Tolnai Ottó: Titorelli faiskolája. Forum Könyvkiadó Intézet–Ferenczy Múzeumi Centrum, Újvidék–Szentendre, 2020, 78 oldal, 3490 Ft
Milyenek Tolnai Ottó fái? Elsősorban nem fák, sokkal inkább táncoló fűszálak, hajladozó pálcikaemberek, felszálló szitakötők, madárcsontvázak, kibogozhatatlan írásjelek. Valamennyi kép csupa finom rezgés, remegés. Dante a Paradicsom egy helyén azt írja: „az a művész, aki tudja mesterségét, de gyönge keze reszket”. A remegő kéz, melyet önmaga kapcsán Tolnai is megemlít, szükségszerű alkotói állapot, termékeny hezitálás a fehér papír előtt. Ennyiben az írás nem különbözik a rajzolástól. Tolnai Ottó a fák nem-rajzolásával töltött évek során azzá vált, ami mindig is volt: képíróvá...
Laczó Ferenc: Csődjelentés
Ungváry Krisztián: Horthy Miklós. A kormányzó és felelőssége, 1920–1944. Jaffa Kiadó, Budapest, 2020, 224 oldal, 3999 Ft
A szerző Horthy revíziós politikáját illetően úgy ítél, hogy a revízió lehetőségének felvillanása a kormányzó esetében visszatérően józan ítélőképessége elvesztéséhez és közjogi korlátainak semmibevételéhez vezetett. Sőt mi több, a nyugati hatalmak viszontbiztosításának elengedésével a revízió ügyét a német–olasz szövetség háborús szerencséjétől tette függővé, a Romániával való vetélkedés esetén pedig – reálpolitikai megfontolásokat felülírva – határozottan elzárkózott a szovjetek bevonásától, amivel érdemben rontotta az erdélyi magyarság későbbi esélyeit...
Erdős László: Fel kell szabadítanunk az állatokat?
Peter Singer: Az állatok felszabadítása. Fordította Garai Attila. Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2019, 284 oldal, 2950 Ft
Ha egy ártatlan embert megkínoznak, azt a többség erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja. Singert az a kérdés foglalkoztatja, hogy miért tartjuk a kínzást etikai értelemben rossznak. Azért, mert a megkínzott ember intelligens? Vagy mert képes valamely nyelven kommunikálni? Nyilvánvalóan nem; az intelligenciának és a kommunikációs képességnek semmi köze ahhoz, hogy a kínzás helytelen. Singer szerint egy embert megkínozni azért rossz, mert az illetőnek ez szenvedést okoz. A szenvedés okozása az, ami miatt a kínzás erkölcstelen. És éppen ez az, amiért állatokat kínozni szintén erkölcstelen. Singer meggyőzően érvel amellett, hogy az egyenlőség elve minden olyan élőlényre érvényes, amely képes szenvedni és boldogságot átélni...
Weiss János: „Csak ne ez a dal [...]”
Ketten egy új könyvről – Spiró György: Malaccal teljes éveink. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 2499 Ft
A középosztály látja az alatta tátongó szakadékot, tudja, hogy van vesztenivalója, és szorong. Ezért ki van éhezve a populista ideológiákra és az archaizáló magyarázatokra. Itt a kontextus nemzetközivé tágul, miközben megállunk az előtt a nagyon fontos kérdés előtt, hogy a XXI. század második évtizedében Magyarországon hogyan kerülhetett sor a horthysta és a kádárista ideológia „sikeres és nagyszabású” szintézisére.
Ötven év szomorú története. Egy generáció perspektívájából elbeszélve. A mai fiatalok csak bizakodhatnak benne: „csak [újabb ötven év múlva] ne ez a dal legyen”. (Cseh Tamás – Bereményi Géza: Tíz év múlva.)...
Klajkó Dániel: „Nekünk utat / Kelet mutat, / ezért ugat / ránk a Nyugat”
Ketten egy új könyvről – Spiró György: Malaccal teljes éveink. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 2499 Ft
A címadó szöveg a könyv legszemélyesebb alkotása, ami látleletét adja az író egyetemi tanulmányainak és az Eötvös Collegiumban eltöltött koleszéveknek. A kötet leghosszabb egysége kiváló példája annak, hogyan lehet az iskolában szerzett személyes emlékekről bárminemű pátosz és nosztalgia nélkül beszélni. A szöveg egyszerre lenyomata a pálya eleji szárnypróbálgatásnak, a szervezkedő kulturális- és értelmiségi mozgolódásoknak, egzisztenciális lehetőségeknek, miközben azok kisiklásáról, lehetetlenségéről is beszél, és lefesti ezeknek a szervezkedéseknek az ideológiai terrénumban való bizonytalan működését is.
Ketten egy új könyvről – Spiró György: Malaccal teljes éveink. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 88 oldal, 2499 Ft
A címadó szöveg a könyv legszemélyesebb alkotása, ami látleletét adja az író egyetemi tanulmányainak és az Eötvös Collegiumban eltöltött koleszéveknek. A kötet leghosszabb egysége kiváló példája annak, hogyan lehet az iskolában szerzett személyes emlékekről bárminemű pátosz és nosztalgia nélkül beszélni. A szöveg egyszerre lenyomata a pálya eleji szárnypróbálgatásnak, a szervezkedő kulturális- és értelmiségi mozgolódásoknak, egzisztenciális lehetőségeknek, miközben azok kisiklásáról, lehetetlenségéről is beszél, és lefesti ezeknek a szervezkedéseknek az ideológiai terrénumban való bizonytalan működését is.
I R O D A L O M
Grecsó Krisztián: Nem érdekel
A Füvészkertből át lehetett volna sétálni hozzánk, és nincs ebben semmi metaforikus, konkrétan ez volt a helyzet. A klinika petyhüdt kertje és a vörösingesek tanyájának titkos zugai között egy régi gyerek, aki még a nyitott gangok lekvároskenyér-ízű világában serdült, tudta volna, merre forduljon. De, még egyszer mondom, ennek semmi jelentősége. Mint ahogy az is csak véletlen egybeesés, hogy a Gogol utcai lakásunk, ahol a szövegkönyv ősét írtam, abban a házban volt, melynek a pincéjében Fábri legendás filmjének forgatásához – a hatvanas évek legutolján – berendezték az öltözőket. Mártuska, a szomszéd özvegyasszony, rátarti, eredeti lakó, ’57-ben költözött az akkor épült házba, és úgy mondta: – A szenes pincében lakott a kis Nemecsek! – Anthony Kempet ott spriccelték izzadt homlokúra, mélyen hallgatott benne a nyolcadik kerületi zsidó fiú, csupa kisbetűvel, magyar hangja Ősz Róbert. Néztem Mártuskára másnaposan, a vígszínházi premiert követő októberi reggelen újságolta el ezt, lágy, zselatinos kedvességgel a hangjában, mintha régóta jóban lennénk, pedig addig a köszönésemet se fogadta...
Tóth Krisztina: Lépegető
Dr. Kreutzer a jegyzetei alapján úgy számolt, hogy a balesetnek legalább két éve kellett történnie. Tudni szerette volna, hogy hol tart ez az asszony a gyász folyamatában, mennyire stabil lelkileg, hogy valóban terhelhető-e, ahogyan állítja, és nem csak menekül egy másik, nehéznek feltételezett feladatba. Semmi szüksége nem volt olyanokra, akik a figyelmüket akarják elterelni valami szerintük hősies, erejüket meghaladó vállalással. Kiegyensúlyozott, elszánt emberekre vágyott, miközben tudta, hogy maga a munka kifejezetten vonzza majd az olyanokat, akik a saját feldolgozatlan problémáik, zavaros szorongásaik elől futnak egy olyan helyzetbe, ahol a szorongás végre körvonalat, sőt, bizonyos értelemben célt, nemes célt is kap majd.
Nemes cél! Finoman, féloldalasan elmosolyodott, végigsimított a bőrnotesz lapjain.
A nő nem válaszolt rögtön. Töprengett, mintha össze akarná szedni a gondolatait, mielőtt felel. A nyakán enyhén megereszkedett a bőr, amitől az áll vonala kissé fellazult, de még így is felidézhető volt az egykori arc harmonikus, kerekded vonala. A nyakában ezüstláncot viselt, a láncon pedig egy zománcozott, kék szívet, ami érdekesen rímelt a szemére.
Szép, kék szeme volt. Megtört, de szép.
Dr. Kreutzer várt. Ügyelnie kellet, hogy ne alakuljon ki valamiféle hamis egyezség, olyan látszat, mintha ez az asszony terápiába járna hozzá. Nem akarta, hogy rábízza magát, és most, a beállt csendben kicsit meg is bánta, hogy ilyen gyorsan, szinte mohón visszakérdezett a fiára.
– Rendet raktam – kezdte vontatottan a nő, és nem nézett fel, hanem valahová belülre figyelt. – Apránként, szépen, mindenütt rendet csináltam.
Tulajdonképpen hetekig csak pakoltam, jártam körbe a lakásban. Külön a nyári, külön a téli ruháit. Mindenét. A cipőket, a régi kesztyűket. Úgy értem, az orkánkesztyűket. Olyanokat később nem hordott, de valahogy megmaradtak.
Annyi minden megmaradt...
Egressy Zoltán: Zongorán kísér: a szerző
– közhelymonológ Dukay Nagy Ádám emlékére –
Bús barátom, egykoron kétkezes elbeszélést tervezgettünk. Közös írásművet kínos, modoros, álvagány, végtelenül elcsépelt szókapcsolatokat tartalmazó mondatokkal. Soha nem kezdtünk hozzá. Halálod miatt egyedül kell megírnom. Eddig vártam vele...
...csak most visz rá a lélek. Pedig sok víz lefolyt a Dunán, mióta bemondtad az unalmast. Olaszba repesztettem épp, a csigazabálóknál összetákolt verdámban csekkoltam az üzit. Dobtam egy hátast. Csak néztem ki a fejemből. Most végre felveszem a fonalat, pedig az a nagy büdös helyzet, hogy cefetül el vagyok havazva. Isten az atyám, így görbüljek meg. Okézsoké, ez egyéni szocprobléma. De nem akarok addig malmozni, míg a hamut is mamunak mondom, belecsapok a lecsóba. Próba, cseresznye. Igazam van, vagy igazam van? Lássuk, miből élünk.
Mióta beadtad a kulcsot, én is megjártam a hadak útját. Húzom az igát, pedig már nem érzem a bugit a lábamban. Szarul vagyok, de büszkén. Itt se minden fenékig tejfel, a csapból is az folyik, hogy szar van a palacsintában. Nem a királyi tévében, az másik kávéház. Lényeg a lényeg: kiveri a biztosítékot, amit pölö állam bácsi művel. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, virágozzék minden virág, Simándy. De Isten látja a lelkem, tele van a hócipőm. Élek a gyanúperrel, hogy elgurult a gyógyszerük. Ide a rozsdás bökőt. Erről szól a történet...
Pénzes Tímea: Súlyok
Pénzes Tímea: Tócsa
Nagy Márta Júlia: Oblomova beszélget a halottakkal
Nagy Márta Júlia: Moira
– közhelymonológ Dukay Nagy Ádám emlékére –
Bús barátom, egykoron kétkezes elbeszélést tervezgettünk. Közös írásművet kínos, modoros, álvagány, végtelenül elcsépelt szókapcsolatokat tartalmazó mondatokkal. Soha nem kezdtünk hozzá. Halálod miatt egyedül kell megírnom. Eddig vártam vele...
...csak most visz rá a lélek. Pedig sok víz lefolyt a Dunán, mióta bemondtad az unalmast. Olaszba repesztettem épp, a csigazabálóknál összetákolt verdámban csekkoltam az üzit. Dobtam egy hátast. Csak néztem ki a fejemből. Most végre felveszem a fonalat, pedig az a nagy büdös helyzet, hogy cefetül el vagyok havazva. Isten az atyám, így görbüljek meg. Okézsoké, ez egyéni szocprobléma. De nem akarok addig malmozni, míg a hamut is mamunak mondom, belecsapok a lecsóba. Próba, cseresznye. Igazam van, vagy igazam van? Lássuk, miből élünk.
Mióta beadtad a kulcsot, én is megjártam a hadak útját. Húzom az igát, pedig már nem érzem a bugit a lábamban. Szarul vagyok, de büszkén. Itt se minden fenékig tejfel, a csapból is az folyik, hogy szar van a palacsintában. Nem a királyi tévében, az másik kávéház. Lényeg a lényeg: kiveri a biztosítékot, amit pölö állam bácsi művel. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, virágozzék minden virág, Simándy. De Isten látja a lelkem, tele van a hócipőm. Élek a gyanúperrel, hogy elgurult a gyógyszerük. Ide a rozsdás bökőt. Erről szól a történet...
Pénzes Tímea: Súlyok
Pénzes Tímea: Tócsa
Nagy Márta Júlia: Oblomova beszélget a halottakkal
Nagy Márta Júlia: Moira
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.