BŰNBAKKERESÉS HELYETT ÖNVIZSGÁLATOT - INTERJÚ PÓK ATTILA TÖRTÉNÉSSZEL, AKI VÁLLALJA SZABADKŐMŰVESSÉGÉT

NÉPSZAVA
Szerző: CSUNDERLIK PÉTER
2020.07.12.

Nemrég ünnepelte 70. születésnapját Pók Attila, a polgári radikalizmus és a bűnbakképzés történetének kutatója, az MTA Történettudományi Intézetének korábbi igazgató-helyettese, a Columbia Egyetem vendégprofesszora. A szabadkőművességét is vállaló történész beszél az önvizsgálat hiányáról, s hogy miért nem alakult ki nálunk a németországihoz hasonló történészvita.

Az 1990-ben megjelent, A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása című könyvében a „szociológia első magyar műhelye”, a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Huszadik Század című folyóirat történetét dolgozta fel. Jászit jobbról és balról is rengeteget támadták az elmúlt száz évben: a Horthy-korszakban az 1919-es proletárdiktatúráért tették felelőssé, a kora Kádár-rendszerben pedig „jobboldali elhajló”-ként az 1956-os forradalom szellemi előkészítésével vádolták meg. Önt mi vitte rá fiatal történészként, hogy a polgári radikálisokat kutassa?

1950-ben születtem, 1968-ban érettségiztem és kezdtem egyetemre járni (ELTE BTK), legtöbb közeli barátomat az 1960-as évek vége óta ismerem, a 68-as generáció tagjának érzem magam. Számos nemzedéktársamhoz hasonlóan gondolkodó értelmiségivé válásomat az 1968-as év tapasztalatai határozták meg. Akár Prágára vagy Párizsra, akár Németországra gondolunk, akkor nagy erővel törtek fel nehezen irányítható civil mozgalmak. Lehet emlékezni Havelre, Formanra vagy Kunderára, ha rendíthetetlen ballibek vagyunk és lehet emlékezni a Mao-Marx-Marcuse „szentháromságra”, anarchiára, szabadosságra, terrorizmusra, ha a jobboldalhoz tartozunk! Engem a baloldal lehetőségei és korlátai érdekeltek 1968 eseményeiben, ugyanúgy mint a magyar politikai gondolkodás történetében. Még az egyetem előtt figyeltem fel irodalomtörténész apám révén a Magyar századforduló című könyvre, mivel szerzője, a baloldali szociáldemokrata Horváth Zoltán (a Népszava egykori főszerkesztője - a szerk.) apám barátja volt. Ebben a könyvben találkoztam a gondolattal, hogy a baloldal nemcsak marxistákból áll, nemcsak ők lehetnek progresszívek, hanem az úgynevezett polgári baloldal is. Felfedeztem, hogy létezik szocializmus-kritikus baloldal is, a Huszadik Század folyóirat és köre kiváló példa rá. Apámmal, valamint Pamlényi Ervinnel, a modern magyar történetírás és művelődéstörténet kiváló kutatójával, első főnökömmel, illetve Litván Györggyel beszélgetve kiderült, hogy senki se írta még meg e folyóirat történetét. Eleinte a folyóirat egész históriáját meg akartam írni, de aztán rájöttem, hogy az igazán érdekes kérdés az, hogy 1905–1906 táján miként vált a korábban afféle „vegyes felvágott” folyóirat határozott – általam radikális demokratának nevezett – ideológiájú lappá. Nem sokra becsülik ma ezt a polgári radikális/radikális demokrata értelmiségi csoportot, de nincs egészséges kulturális, tudományos, politikai élet hozzájuk hasonló értékőrző értelmiségiek nélkül, akkor sem, ha maguk többnyire sikertelenek a gyakorlati politikában, és nem egyszer dogmatikusak is. Hadd idézzem Jászi Oszkár 1931-ben papírra vetett gondolatát: „Egész civilizációnk jövője attól függ, hogy az emberiség képes lesz-e összhangba hozni Hegel és Marx rendkívüli erejű látomását arról, hogy mi van és mi volt, Rousseau és Kant mély erkölcsi tanításával arról, hogy minek kellene lennie.”...

ITT OLVASHATÓ