VÁLTOZATOK A FÉLELEMKELTÉSRE - A NEMZETI KONZULTÁCIÓ IGAZI HUNGARIKUM

168 ÓRA
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2020.06.20.

A valóságnak soha semmi köze nincs a mi nemzeti konzultációinkhoz, amelyek a közvélemény-kutatás álcáját viselik. Ez a véleménye Sik Endre professzornak, a Magyar Szociológiai Társaság volt elnökének, a Tárki kutatójának. Az interjúban arról is beszél, hogy az Orbán Viktor fényképével kiküldött levél célja a félelemkeltés, és annak sulykolása, hogy csak a kormány védheti meg az embereket. A propagandaakció, amelynek kérdőíveit hamarosan minden felnőtt magyar állampolgár megkapja, milliárdos nagyságrendű kiadást jelent. Ebből a pénzből akár ezer közvélemény-kutatást is lehetne tartani.

A közvélemény-kutatás és a nemzeti konzultáció között alighanem az a legfontosabb különbség, hogy az egyiket akkor tartják, amikor a szervezők kíváncsiak a válaszokra, a másik pedig inkább előírni próbálja a válaszokat. Ráadásul brutálisan drága is.

Mindkét megfigyelés igaz, de ahhoz, hogy továbblépjünk, először érdemes meghatároznunk, hogy mi is a nemzeti konzultáció. Amikor én elkezdtem foglalkozni ezzel a témával, megnéztem, hogy létezik-e máshol ez a fogalom. Kiderült, hogy létezik. Csak éppen a jól működő demokráciákban úgy konzultálnak, hogy amikor egy kormány az emberek életét hosszú időre meghatározó, fontos lépésre készül, amely ráadásul sok pénzbe kerül, akkor előre megkérdezi az embereket: ők mit gondolnak az adott kérdésről. Ám a külföldi példáknak valójában semmi közük nincs ahhoz a gyakorlathoz, amit a magyar kormány folytat nemzeti konzultáció címen. Az ilyen konzultáció általában többfordulós. Jellemzően nem az egész országnak tesznek fel lebutított kérdéseket, hanem első menetben szakemberekkel konzultálnak, majd a válaszokat értékelik, és ennek alapján vonnak be egy-egy nagyobb lakossági csoportot. Össznépi kérdőíves megkeresés azonban másutt sehol a világon nincs. Általában az érintetteket vonják be a konzultációba. De hogy az ország első számú vezetője az egész néppel levelezzen…

Nálunk nyilván más a cél.

Más bizony. Az alapkérdés: miért kérdezünk? Ahhoz a válaszok elemzésére van szükség, hogy a döntéshozók megismerjék az érintettek véleményét. Nálunk azonban ez nem így van. Nagyon drágán begyűjtik a kérdőíveket, de nincs semmilyen kontroll, senki sem tudja, hogy az íveket ki, mikor, hogyan számolja meg, azokat hogyan tárolják, és a végeredmény csupán tizenhárom százalékszám. Ilyenkor kellene elkezdeni az eredmények elemzését, de ezt senki nem teszi meg. Mondanak egy-egy számot arra, hogy hány ívet küldtek vissza, mennyien töltötték ki a kérdőívet az interneten, és kérdésenként közölnek egy százalékos eredményt. Ezzel slussz, véget is ér a nagyon sok pénzért elvégzett nemzeti konzultáció...

ITT OLVASHATÓ