Szerző: Az Én Pénzem
2020.06.19.
Alig több mint egy évtizede csodálattal konstatálta a világ, hogyan jutott túl az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb belső gondján, a feketék emancipációján. Az egyik tv-csatornán még egy egykori Ku-Klux-Klan tag is lelkesen mondta el, hogy Obamára szavazott. A déli államokban szinte minden benzinkút fölött továbbra is ott lebegett az egykori konföderáció lobogója, látszólag anélkül, hogy bárkit zavart volna; Lee tábornok és Jefferson Davis szobra békésen álldogált például Virginia fővárosában (és még sok helyütt). A néha mégis kirobbanó tiltakozások – például a feketéket sújtó rendőri erőszak ellen – a felületes szemlélő számára alig jeleztek többet a világ bármely pontján előforduló rendőri túlkapásoknál.
Arra egyébként, hogy semmi sem annyira egyszerű, mint ahogy esetleg látszik, a hatvanas évek eseményei utalhatnak. A béke– és hippimozgalom, a szexuális forradalom nemcsak Amerikának, hanem az egész világnak adott új kulturális és mentalitásbeli, modern liberális arculatot. Ám aminek épp a csúcspontján – '68-ban - a baloldali Humphrey-val és Eugene McCarthyval szemben a majdhogynem szélsőjobboldali Richard Nixont választották elnökké, akit még saját párttársai is Trükkös Dicknek csúfoltak, és aki aztán meglehetősen dicstelenül távozott az elnöki székből.
Egy-egy amerikai regényben vagy hollywoodi filmben csak nagy ritkán villantak fel a hasadások: hogy mégsem véletlenül állnak azok a szobrok, hogy még vannak, akik szerint csak délen élnek istenfélő, becsületes, bátor, egyenes, egyszóval „igazi” amerikaiak, szemben a lusta, ravasz, spekuláns jenkikkel, és hogy létezik olyan kontextus, amelyben ez: New York-i demokrata, egyszerű zsidózásként dekódolható...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.