Szerző: SÁROSI PÉTER
2020.06.08.
Nehéz Trianonról őszintén beszélni 2020-ban Magyarországon. A megemlékezéseket beárnyékolja a kormányzat azon törekvése, hogy teljesen leuralja a kollektív emlékezést. Hogy mindent és mindenkit kizárjon belőle, ami és aki nem a saját monológját erősíti. Ez a monológ, bár a retorika szintjén az összefogás pozitív üzenetét hangoztatja, valójában szinte kizárólag és egyoldalúan negatív, áldozati monológ. A nemzetet – értsd: egyre inkább csak a Fidesz tábora – egy súlyos történelmi igazságtalanság érte 1920-ban, a világ pedig nem hajlandó erről tudomást venni. Miért? Mert a világ nem jól látja a dolgokat, meg van tévesztve. A múltról szóló hivatalos magyarázatok összeérnek a jelenről szóló magyarázatokkal. Hiszen a rezsim hivatalos kommunikációja mind a trianoni tragédia, mind a jelenleg a kormányt érő nemzetközi kritikák okait a Magyarország elleni globális összeesküvésben és a belső ellenség aknamunkájában láttatja. A trianoni megemlékezést a kormány arra használja fel, hogy erősítse a meg nem értett, támadás alatt álló, áldozati ország mítoszát.
Nos, két dologban bizonyára egyetértek a hivatalos magyarázatokkal. Egyrészt abban, hogy Trianon valóban tragikus esemény volt a magyar történelemben. Másrészt abban, hogy kétségkívül összetartozunk a Kárpát-medence határokon túl élő magyar diaszpóráival. Renan nemzetkoncepciójának értelmében. Összeköt minket a közös múlt és a közös terv a jövőre. Ennek a két pontnak az értelmezési kereteiben azonban teljesen mást gondolok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.