SPIRÓ GYÖRGY: TÖBB TUCAT KULTURÁLIS MINISZTERT TÚLÉLTEM, ÉRTELMES EMBER KEVÉS AKADT KÖZTÜK

24.HU
Szerző: JANKOVICS MÁRTON
2020.06.01.

A génjeinkben az van kódolva, hogy a legnagyobb hülyeségekhez is idomulnunk kell – mondja Spiró György, aki egyre inkább úgy véli, hogy ostobaságunknak evolúciós oka van, és ha az emberiség okosabb lenne, már rég kihalt volna. Ezekről a kérdésekről is elmélkedik új kötetében, amelynek központi esszéjében „malaccal teljes” egyetemi és kollégiumi éveit idézi fel. De vajon miért rázza ki a hideg a kultúrpolitika szótól? Miben ért mélységesen egyet Szent Istvánnal? Ír-e még valaha nagyregényt? És miért döntő kérdés, hogy ugyanabba a katonai szövetségbe tartozzunk, mint a szomszédos országok?

Mit mond el rólunk, emberekről az a tény, hogy egy gondolatban felnevelt malac elképzelt disznótorán is képesek vagyunk összekapni a sosemvolt véres hurka elosztásán?

Hogy játékosak vagyunk. Van humorunk, öniróniánk. Képesek vagyunk kollektíven elképzelni körülbelül ugyanazt, majd a megfelelő szerepeket automatikusan kiosztani.

Mi pompásan szórakoztunk, amikor a kollégiumi szobatársaimmal egy évig egy képzeletbeli disznót neveltünk, malac korától a levágásáig.

Valahányszor este hazaértünk, az első kérdés mindig az volt, hogy van az Ella – mert Ellának neveztük a krumpli után. Kapott-e inni? Mit kapott enni? Akik otthon voltak, kitakarítottak-e alatta? Élveztük, hogy van egy közös titkunk, amiről mások előtt is beszélgethetünk, és nem tudják, ki az az Ella. Mindig szerettem a játékokat. Kaposvári dramaturg koromban egy házban laktam Babarczy Lászlóval, akivel kitaláltuk, hogy összemagázódunk, és aki tévedésből mégis letegezi a másikat, annak egy éven át húzunk egy strigulát az előszobafalra. A tét egy üveg viszki volt.

Ki nyert?

Alig néhány rovátkával én győztem. Szépen megittuk a viszkit, ám pár évvel később Babarczy elkezdett úgy emlékezni, hogy ő nyert. Engem a guta ütött meg, mert már nem volt mivel bizonyítanom, hogy téved: a felújításkor a strigulákat lefestették.

Vicces, hogy már az ilyen ártatlan játékokban is kirobbannak az emlékezetpolitikai viták. Ennek fényében nem csoda, hogy össztársadalmi szinten micsoda öldöklő harcokat szül, hogy kinek a verziója érvényesüljön a történelmi eseményekről…

Én is tudok rosszul emlékezni. Ritkán írtam naplót, de egyszer-kétszer, krízishelyzetben, mégis megtettem. Sok évvel később olvasva a feljegyzéseimet feltűnt, hogy időközben elkezdtem másképp emlékezni a dolgokra. Engem is befolyásolnak az indulataim és érzelmeim, és visszamenőleg megváltoztatják a tényeket. Ezért is lettem óvatos, és lehetőleg mindennek utánanézek. Történelmi regényekhez, drámákhoz, és az Eötvös Collegiumról szóló előadáshoz is archívumokban, könyvtárakban kutattam, és interjúztam, akivel lehetett. Kilencvenöt százalékban jól emlékeztem, de azért felfedeztem öt százalék tévedést. Nem árt mindent ellenőrizni...

ITT OLVASHATÓ