Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2020.06.12.
Kormányzó urunk szerint a magyar emberek fejében a „Minszk” szó most a reménnyel azonos. Jó ezt tudni, ha ugyanis valamely családtagunknak gyanúsan csillog a szeme, akkor eddig azt hihettük, drogot használ, noha szó nincs ilyesmiről. Minszkre gondol és reménykedik, ennyi. Kormányzó urunk ezt a néprajzi alapigazságot a múlt hét végén tárta a belarusz publikum elé, találkozván Lukasenka nevű szaktársával, akinek szintén gyakran csillog a szeme, ám ő ilyenkor nem valamely más diktatúra fővárosára gondol, hanem a vodkára, amelyet koronavírus ellen fogyaszt, láthatólag eredményesen.
Hogy mit keresett kormányzó urunk Belaruszban, az elég nyilvánvaló, rokonszenvet, gyöngédséget, baráti szókat. Az ország és invincibilis vezetője ennél többet nem tud nyújtani. Gazdasági élete alig van, erőforrásai a nullával egyenlők, fővárosa a legborzalmasabb hely egész Európában, legalábbis a Mercer 2016-os felmérése szerint. Ebből áll Minszk csábereje, de hát kormányzó urunk beéri ennyivel is. Emlékezzünk arra, amit hat éve mondott Kazahsztánban. Amikor Brüsszelbe utazunk, nincsenek ott rokonaink, viszont amikor Kazahsztánba jövünk, itt rokonokat találunk. Mármost amennyire a kazah nép atyánkfia, annyira a belarusz is az, másfelől pedig kormányzó urunk pontosan tudja, ki a családtag, ki nem. Lukasenka a retyerutyánk, csak rá kell nézni, ahogy Abd el-Fattáh esz-Szíszi, Erdog˘an, Gurbanguly Berdimukhammedow, Hszi Csin-ping, Ilham Aliyev és Nurszultan Nazarbajev is az, Putyinról már nem is beszélve, más kérdés, hogy ezek a dolgok változhatnak, akár óráról órára is.
Lukasenkát illetően a vonzalom kölcsönös, ő már nyolc évvel ezelőtt is Hunniára kacsintgatott, és a fülemüle vágykeltő dalát zengte a csalitosban. Arról énekelt, hogy népeink a szocializmus idején intim kapcsolatban állak egymással, aztán ez elmúlt, de lám, a magyaroknak mostanra elegük lett a demokráciából, a nász reprízének tehát semmi akadálya nincs. Ehhez csak annyit, hogy Lukasenka szolgált a szovjet hadseregben, alezredesi rendfokozatig vitte, de nem akármilyen beosztásban ám, hanem politikai tisztként, államtudományi tisztánlátása tehát a legmagasabb igényeknek is megfelel. Az itt jelzett ügyben evvel együtt téved, a magyarok nem ábrándultak ki a demokráciából, minthogy sohase habarodtak bele. Akik csakugyan észre tértek, azok a belaruszok, Lukasenka alattvalói, persze nem a demokráciából szerettek ki, arra ugyanis esélyük se volt, hanem a vezérükből, és ezt különféle módokon próbálják a tudtára adni, mindhiába. Most, a közelgő elnökválasztásra készülve éppen csótányként emlegetik, ami nem szép dolog, és nem is elegáns, már csak azért sem, mert a csótány szó politikai célú használatát Lukasenka potenciális ellenfele, Szergej Tyihanovszkij honosította meg. Némi késéssel, tekintve, hogy mi már harminc évvel ezelőtt is vidoran csótányoztunk, ezek meg még csak most próbálgatják. Mucsa.
Tyihanovszkij azóta már áristomban van, és nyilván örökre ott is marad, viszont az állítsuk meg a csótányt szlogen egyre fokozódó népszerűségnek örvend, amennyire a Belaruszban dolgozó külföldi tudósítók beszámolóinak hihetünk. De mért is ne hihetnénk, hiszen nagyon jól emlékszünk rá, hogy Belarusz népe három évvel ezelőtt igen hosszan és alig félreérthető módon iparkodott elmagyarázni örökös elnökének, hogy immár fölöttébb kevéssé rajong érette, ellenszolgáltatásképp pedig a rohamrendőrök magyarázták a népnek, hogy saját érzelmeit illetően mennyire nincs igaza. A dialógus a kifinomultság minden lehetséges formáját nélkülözte, viszont két hónapig tartott, ami egyértelműen jelzi, hogy a tiltakozók csakugyan komolyan gondolták. Annak ellenére is, hogy az ő fejükben a „Minszk” szó nem a reménnyel azonos, de tegyük hozzá, hogy a „Brüsszel” szóra ugyanez áll. Öt évvel ezelőtt, amikor Lukasenka nyolcvanhárom és fél százalékkal nyerte meg a szemérmetlenül elcsalt elnökválasztást, a nép az utcára tódult, Európa külügyminiszterei pedig akként határoztak, hogy a Belarusz ellen érvényben lévő szankciókat felfüggesztik. Vagyis jutalmazzák azt az országot, ahonnan az egyik ellenzéki weblap szerkesztője, bizonyos Natalia Ragyina korábban csak úgy volt képes Európába menekülni, hogy az akciót maga Dmitrij Medvegyev (akkoriban Oroszország elnöke) hozta tető alá...
ÉLET ÉS IRODALOM 2020/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.