NEMZETI NAGYLÉTÜNK TEMETŐJE - TRIANON

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző:  VÁSÁRHELYI MÁRIA
2020.06.05. 

Egy 2020 februárjában, a Pew Re­search Institute által közzétett nemzetközi közvélemény‑kutatás1 eredménye szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 67 százaléka vélekedik úgy, hogy a szomszédos országokban vannak olyan területek, amelyek valójában Magyarországot illetnék meg. A vizsgálat során az összes NATO‑ország, valamint Oroszország, Ukrajna és Svédország felnőtt lakosságát reprezentáló minta tagjait kérdezték meg, és a magyarok között voltak a legtöbben, akik úgy gondolják, hogy jelenleg igazságtalan határok között élünk, megelőzve azokat az országokat – Oroszország, Ukrajna, Görögország, Törökország –, amelyeknek ma is határvitáik vannak szomszédaikkal, és azokat is, amelyek a 1919–20‑as Párizs környéki békeszerződéseket követően ugyancsak jelentős területi veszteségeket szenvedtek el. Törökországban és Bulgáriában a lakosság 58 százaléka, Németországban pedig 30 százaléka gondolja úgy, hogy a szomszédos országok bizonyos részei valójában az ő országukhoz tartoznak. Magyarország nem csak abban különbözik a többi vizsgált országtól, hogy nálunk vélik úgy a legtöbben, jogos területi követeléseink lehetnek a szomszédos országokkal szemben, hanem abban is, hogy a miénk az egyetlen ország, ahol nemcsak a szélsőjobboldali populista, hanem az ellenzéki pártok támogatóinak is több mint a fele úgy gondolja, a körülöttünk lévő országok bizonyos területei Magyarországot illetnék meg. A Fidesz szavazóinak 76 százaléka, az ellenzéki szavazóknak pedig 60 százaléka osztja ezt a meggyőződést. Hasonló eredményre jutott a Publicus Intézet ez év márciusában végzett vizsgálata is. Eszerint a kormánypártok szavazóinak 82 százaléka, a Jobbik támogatóinak 76 százaléka, de az MSZP közönségének 52 százaléka és a pártpreferenciával nem rendelkező bizonytalanok 60 százaléka is osztja azt a véleményt, hogy a szomszédos országok területének vannak olyan részei, amelyek igazság szerint Magyarországot illetnék meg, és még a Momentum támogatóinak egyharmada is egyetért ezzel. A legkevesebben a DK‑val rokonszenvezők közül vélekednek úgy, hogy Erdély, a Felvidék, Délvidék és Kárpátalja Magyarországot illetné meg, de még ebben a körben is 18 százalék egyetért ezzel. 

A vélemények alakulásában nyilván szerepet játszik, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés következményeként Magyarország szenvedte el a legnagyobb területi veszteséget, de ennél is fontosabb a mindmáig kibeszéletlen múlt, valamint az, hogy a trianoni békeszerződés megítélését megkötésének pillanatától aktuálpolitikai megfontolások determinálták, mind a Hor­thy‑korszak, mind a Kádár‑rendszer, mind pedig a jelenlegi szélsőjobboldali, populista hatalmi elit politikai haszonszerzésre használta és használja a száz évvel ezelőtt megkötött békeszerződést...

...A magyar társadalom a Trianonhoz vezető út egyes stációival éppúgy nem nézett szembe, mint ahogy a XX. század egyetlen más traumájának okaival sem. Ezért válhat a történelem a napi politikai küzdelmek martalékává. És minthogy az egyre erősödő jobboldali sérelmi és revansista attitűddel, populista nacionalista retorikával szemben a baloldalon az elmúlt harminc évben semmiféle érdemi értelmezési alternatíva nem született meg, a közgondolkodásban mind szélesebb körben vált elfogadottá az ún. „nemzeti oldal” narratívája...

...Ami Trianon okait, a Magyarország számára rendkívül igazságtalan békeszerződés hátterében meghúzódó magyarázatokat illeti, ebben a vonatkozásban igen erősen keverednek a racionális és irracionális elemek a közgondolkodásban, és mint a magyar lakosság történelemhez való viszonyát általában, úgy ezt is a felelősséghárítás és a bűnbakkeresés jellemzi. Korábban végzett kutatások3 eredményei szerint viszonylag széles körű konszenzus született arról, hogy a békeszerződés feltételeinek alakulásában meghatározó szerepet játszott, hogy Magyarország vesztesként fejezte be az első világháborút. A felnőtt lakosság háromnegyede említette ezt a momentumot Trianon egyik okaként, a második leggyakrabban említett motívumban – a győztes hatalmak Magyarországgal szembeni bosszúvágya – azonban már keverednek a racionális és irracionális elemek. A felnőtt lakosságnak a jobboldali narratíva által determinált, egyoldalú, elfogult történelemszemléletét jelzi, hogy a békeszerződés hátterében meghúzódó magyarázó tényezők közül a legkevesebben Magyarország nemzetiségi politikáját, illetve az ország területén élő nemzetiségek elégedetlenségét említették. Csupán minden tizedik felnőtt magyar állampolgár gondolja úgy, hogy a Magyarország területén élő nemzetiségekkel szembeni méltánytalan politika – az erőszakos asszimilációs törekvések, a nemzetiségek jogegyenlőségének és kulturális autonómiatörekvéseik megtagadása – és az itt élő nemzetiségek körében uralkodó általános elégedetlenség fontos szerepet játszott abban, hogy a békeszerződés feltételei az ország számára ennyire kedvezőtlenül alakultak. A helyzetet mi sem jellemzi inkább, mint hogy a Trianonhoz vezető út elsődleges okai között összességében háromszor annyian említették a Magyarországon tevékenykedő baloldali és zsidó erők aknamunkáját vagy Clemenceau francia elnök magyar menye iránt érzett gyűlöletét, illetve a franciák Magyarország iránti hagyományos ellenszenvét, mint a korabeli politikai elit által alakított nemzetiségi politikát egy olyan országban, amelyben az összlakosság felét sem érte el a magyar anyanyelvű lakosság aránya. A felelősséghárítás és bűnbakkeresés elsősorban a jobboldali, önmagukat a keresztény‑konzervatív gondolat iránt elkötelezettként jellemző válaszadók véleményalkotására jellemző. Közülük az átlagosnál kevesebben gondolják, hogy Magyarország is felelős mindazért, ami a Trianon‑kastélyban történt, és kétszer annyian teszik felelőssé a történtekért a baloldalt és a zsidóságot, mint mások...

...az elmúlt évtizedben jelentős fordulat következett be a felnőtt lakosság Trianonhoz való viszonyában: az intenzív jobboldali retorika hatására bővült azok tábora, akik nem az egységesülő Európában, hanem valamiféle revánsban keresik a megoldást a száz évvel ezelőtt megkötött méltánytalan békeszerződésre. Ugyanakkor ugyanezek az emberek figyelemre méltó tudatlanságról tettek tanúbizonyságot, amikor korábban arról kérdeztük őket, mit tudnak az elcsatolt területek lakosságának mára kialakult nemzetiségi viszonyairól. Azok körében, akik úgy vélekedtek, hogy soha nem törődhetünk bele az igazságtalan békeszerződés következményeibe, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az elcsatolt területek visszakerüljenek Magyarországhoz, mindössze 15 százalék rendelkezett viszonylag releváns ismeretekkel arról, hogyan is alakulnak napjainkban e területek etnikai, nemzetiségi viszonyai. Négyből három „revansista” viszont rendre jelentős mértékben felülbecsülte a magyar lakosság számarányát az említett régiókban. Erdélyről például, ahol a magyar anyanyelvű lakosság aránya 21 százalék, a visszacsatolás mellett érvelők fele úgy gondolja, hogy ma is többségben van a magyar anyanyelvű lakosság, és a magyar anyanyelvű lakosság hasonló arányú felülbecslésével szembesülhettünk az összes elcsatolt terület esetében. Ugyanez a helyzet a korábban Magyarországhoz, illetve az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó városok esetében is. Miközben Aradon, Kolozsváron, Munkácson, Kassán és Pozsonyban sem éri el a magyarok száma az ott élők egynegyedét sem, a revánsban gondolkodók jóval több mint a fele meg van győződve arról, hogy ezeket a városokat ma is magyar anyanyelvű többség jellemzi. Mindez azt jelzi, hogy a valósággal köszönő viszonyban sem lévő etnikai összetételű területek visszaszerzéséről ábrándoznak a Nagy‑Magyarország illúzióját kergető honfitársaink...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/23. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/23. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)