KENTAURBESZÉD - LENGYEL LÁSZLÓ: VIHAR ELŐTTI CSEND

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2020.06.20.

A világban óriás hullámokat vetnek a világjárvány, a gazdasági válság és a faji egyenlőtlenség miatti lázongások együttes hatásai. A demokrácia ikervára, az angolszász világ megtébolyult. Az európai kontinens egyben maradásáért küzd. Magyarországon még minden csendes. Csakhogy nem látjuk a járvány és az egészségügyi válság végét. Előtte vagyunk a gazdasági zuhanás tömeges munkanélküliségének és jövedelemesésének. Ki tudja, hogy az évtizedek óta elfojtott roma-, és romaellenes indulatok mikor s hogyan törnek felszínre? Végül, nem sejtjük, hogy a magyar társadalom meddig tűri az Orbán-Tiborcz-Mészáros-Garancsi polip terjeszkedését, országrészek elfoglalását, vagyonok és jövedelmek kisajátítását. Érzések s indulatok irányítanak, nem ész és értelem.

Kormány van, kormányzás nincs

Az Orbán-tábor elégedetten, az ellenzéki szomorúan és dühösen jött ki a járvány első hullámából. Mintha Orbán mindent megúszott, az ellenzék pedig megint mindent elveszített volna. Orbán önkényesen nem kormányzott, hanem magabiztosan vérig sértette szinte valamennyi válsággal érintett társadalmi csoportot, legyenek azok egészségügyiek, pedagógusok, önkormányzati emberek. Nem habozott kihasználni és szítani a Budapest-vidék, idős-fiatal ellentétet, indulatokat keltett Brüsszel, a civil szervezetek ellen. Munkamegosztásban Kövér Lászlóval kampányt folytattak a nők ellen. Félelmet keltett a rendkívüli állapot bevezetése kapcsán, amelyet most átvezet a senki által nem ellenőrzött egészségügyi szükségállapotba. 

Előző cikkemben leírtam, hogy Orbán kormányozni nem, csak uralkodni tud. Ez veszélyes volt a járvány alatt, de még kockázatosabb a gazdasági-társadalmi válságban. Azzal, hogy a kormány nemcsak előttünk, de önmaga előtt is eltitkolja a gazdasági visszaesés mértékét, nem bontja le ágazatokra a kockázatokat és nem hajlandó beilleszteni a magyar válságot a nemzetközi válság keretébe, már félrekezeli a dolgokat. Azzal, hogy a korábbi pro-ciklikus, a gazdaságot túlfűtő kalandor gazdaságpolitikát most egy pro-ciklikus megszorító embertelen politikára váltja át, csak súlyosbítja a válságot. A tömeges munkanélküliség elhazudásánál, a társadalmi csoportok magára hagyásánál nincs veszedelmesebb kockázat. Értem én, hogy a „gróf tán épp agarász”, hogy kénytelenek saját tíz és százmilliárdos bevételeiket számolgatni elnézve kirúgott dolgozóik felett, de előbb vagy utóbb a gazdaságot kormányozni kell. Vajon ki fogja megtenni? A forint árfolyamát poklokra vivő, kalandos elméleteket valló és a gyakorlatot nem ismerő jegybankelnök? Vagy a szorgalmasan szürke és szerencsétlen pénzügyminiszter? Netán a „minden-ügyi” belügyminiszter?

Ellenzéki választó van, ellenzék nincs

Kétségbeesett és haragos ellenzéki választók keresték és keresik az ellenzéket, de nem találják. A 2019 őszi választási ellenzéki egység semmivé lett. A járvány és a kormány nyílt támadása az ellenzéki politikusok és önkormányzatok ellen nem összefogást, hanem széthúzást eredményezett. Csak önmagukkal és egymással háborúzó gyenge pártok, elnyűtt és hiteltelen politikusok vannak. Az ellenzéki pártok, sőt, önkormányzatok nem tudtak, s ma sem tudnak közös politikai irányban, egészségügyi, gazdasági, szociális, jogi, igazgatási válságkezelésben megegyezni. Meg se kísérelték a kormány alkalmatlan válságstábjával szemben egy független szakértői bizottság felállítását. Nem jött létre budapesti, pártok feletti önkormányzati egység, de még ellenzéki se, nem hoztak létre közös válságkezelő központot, kommunikációt: ahogy a kormány őket, ők egymást hagyták cserben. Nem tudták létrehozni és működtetni a Szabad Városok Szövetségét a nagyvárosok között. 

Az elmúlt évtized legszomorúbb tanulsága, hogy az ellenzéki szavazók nem tudnak jó ellenzéket létrehozni. A különböző mélységben tekintélyelvű kelet-európai rendszerek Magyarországtól Romániáig, Szlovákiától Csehországig, Horvátországtól Szlovéniáig, Lengyelországtól Ukrajnáig, Szerbiától Moldáviáig képtelenek demokratikus és kormányzóképes ellenzékeket szülni. Történelmi oka, hogy Magyarországon 1867 és 1990 között, soha ellenzéki párt nem győzhetett, nem kerülhetett hatalomra. Kvázi-egypárti – centrális erőterű -, egypárti rendszerekben éltünk, ahol az ellenzéknek az obstrukció vagy a kussoltatás jutott. Honnan lenne itt demokratikus ellenzéki hagyomány? Valamennyi párt és politikus egyetlen párt hatalmát akarja: az övét. E fojtogató politikai klíma sorra öli meg a civil demokratikus politikai mozgalmakat. A torz politikai szerkezet lehetetlenné teszi egészséges és újító mozgalmak, pártok tartós működését. A remény fellobban, majd kialszik. 

De hogyan tudna a heterogén, érdekeiben és értékeiben ellentétes, csak a fennálló utálatában közös ellenzéki tábor kormányzóképes politikai erőt létrehozni? Ahol a dinamikus és EU-párti budapesti és nagyvárosi középosztályos kisebbségi választó áll szemben a vidéki többségi választói táborral. Ahol a kormányellenes koalícióhoz olyanok csatlakoznak, akiknek szociális együttérzésre és támogatásra van szükségük. A járvány és a belőle származó válság még inkább növeli a társadalmi egyenlőtlenséget, a szociális feszültséget rétegek és területek között. Ki tud majd alkalmazkodni a járvány és a válság utáni új világhoz? Kinek kedvez a készülőfélben lévő új európai rendszer? Ki és kikkel köt majd új társadalmi szerződést az elmaradt 1989-es, és az elutasító 2010-es helyett?

Kormányzás nem lesz, ellenzék lehet...

ITT OLVASHATÓ