DISZTÓPIA (6. RÉSZ)

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: VOGRONICS ANDRÁS
2020.06.20.

Furcsán érezte magát. A saját irodájában most más ült a helyén. Azon a helyen, ami csak az övé volt. De gyorsan alkalmazkodott és pókerarccal figyelt, mi fog történni. Szemben vele ott ült a miniszterelnök egy feltűrt ujjú ingben, kissé pirospozsgás arcbőrrel, a maga több mint egy mázsájával, és őt nézte. Mosolygott, majd intett Péternek, hogy távozzon. Ahogy ketten maradtak, csend borult az irodára. Arnold megtanulta a csend hatalmát, ami abban rejlett, hogy a két fél kivár, és az szólal meg először, aki akar valamit. Ébenfa íróasztalán rend volt, csak egy digitális naptár és a szenzoros távirányító volt rajta, amivel a szemben lévő falon elhelyezett monitorokat tudta vezérelni, már ha éppen nem hangutasításokat adott azoknak.

Várt és figyelt. Körülbelül fél perc telt el így, ameddig a miniszterelnök lecsusszant a bőrszékről, és odasétált a terepasztalhoz, amin az ólomkatona hadsereg volt felállítva. Szuszogott, látszott, hogy a kis mozgástól is nehezen kap levegőt. 75 éves korára úgy nézett ki, mint egy hordó, túl volt már egy infarktuson, és kemény diétára fogták, de valahogy nem foglalkozott az orvosai tanácsával. Mindig azt mondta: „csalánba nem üt a ménkű”- és többnyire zsíros, egészségtelen ételeket fogyasztott, mondván egy jó magyar ember magyar konyhán éljen. Egy speciális szakács team folyamatosan készítette az ételeket, amiket zömmel a keleti országok vezetőivel fogyasztottak nagy szeretettel. Ilyenkor a Tokaj-borvidék legjobb borai és pálinkái kerültek még az asztalra, amiről mindig nagy büszkeséggel mesélt vendégeinek. Nem nyúlt semmihez, csak nézte a színes festett katonákat, akik vagy lovon ültek, vagy ágyút töltöttek, vagy szimplán szuronyos puskára támaszkodtak. Háttal állt neki, majd megszólalt.

– Miért nem mondjuk egy magyar csatajelentet épített meg ólomkatonákból? – kérdezte.

Arnold is felállt, majd odasétált a terepasztalhoz. Rámutatott Napóleonra és így válaszolt:

– Azért, mert számomra ő volt az, aki a legnagyobb stratéga volt a maga idejében – kis szünetet tartott, és folytatta -, de gondolom nem ezért jött ide személyesen, hogy ezt megtudja.

– Nem, ezt jól gondolja, nem ezért jöttem – válaszolt, és szembefordult az ezredessel.

Az igazság az, hogy soha nem tartotta nagyra a miniszterelnököt, ellenkezőleg. Egy szerencsés flótásnak tartotta, akinek jó lapokat osztott a történelem, és azokat a maga hasznára tudta fordítani. Az ő dolga a parancsvégrehajtás volt, nem az, hogy azon gondolkozzon, mi a helyes vagy helytelen. Megtanulta, hogy olyan embereknek dolgozott az élete során, akik nem a jófiúk közül kerültek ki. Viszonylag fiatalon magasra jutott a ranglétrán, a lojalitás csak a pénzhez kötötte. Csak a véletlen műve volt, hogy pont a magyar állam fogadta fel zsoldosnak. Annak idején a miniszterelnök hamar rájött, hogy azt, amit összelapátolt magának, meg is kell védenie, ahhoz meg hadseregre lesz szüksége. Volt régen még TEK-je, de az annyira specifikus volt, hogy nem volt ütőképes nagyobb tömegekkel szemben. A külső határokat az oroszokkal és Kínával védték, de szükség volt egy a belső biztonságot felügyelő szervezetre is, ez volt az NVH. Amit Arnold rakott össze, nem kis munkával. Tökéletesen működött, a biztonsági rendszer az egyik legkomolyabb volt a világon, a feladat csak a felügyelet volt, az meg profin működött...

ITT OLVASHATÓ