Szerző: UNGVÁRY RUDOLF
2020.06.05.
Az olyan minősítései, mint autoriter, populista, vezérdemokratikus stb., csak a rendszer egy-egy vonását emelik ki. Nemzetinek, konzervatívnak (akár „jobb szó híján nemzeti-konzervatívnak”), jobboldalinak nevezni meg tragikus félreértés. E három jelző ugyanis demokratákra jellemző, mert a demokráciához nemcsak a baloldaliság és a liberalizmus, hanem a jobboldaliság és a konzervativizmus is elválaszthatatlanul hozzátartozik. És egyiktől se vitatható el, hogy „nemzetiek”, legfeljebb nem ugyanazt tartják nemzeti érdeknek.
Aki ezt a rendszert demokráciának nevezi, ha nem a rendszer híve, ha nem önmagát áltatja, ha nem érdekből hazudik, az valami olyat hisz szakszerűnek, hogy demokrácia ott van, ahol választások vannak. Kétségtelen, ez van manapság a mainstream politikatudomány elváráshorizontjára vésve – annak szégyenére.
Mindennek fényében viszolyogtató, ahogy magukat feltehetően „függetlennek”, „demokratának” tartó megfigyelők pusztán az egyik szekértábornak tekintik az Orbán-rendszert támogatókat. A másik ki lehetne más, mint a mai ellenzék. Nyilván azon az alapon, hogy Magyarországon „szerkezetileg” demokrácia van. És demokráciában nem illő „szekértáborokba” tömörülni, hiszen demokraták állnak szemben demokratákkal. Persze: a Carl Schmitt-i homogenitás és a „nemzeti együttműködés” jegyében, hisz ő is megírta, hogy „demokráciában” egységnek kell lennie. És hát, ugye, demokraták között fenn kell tartani a párbeszédet.
Szemükben tehát demokráciának számít egy olyan rendszer (a mostani magyar is), amely az erő, a tekintély és a vezéri kizárólagosság elve alapján (mint politikai akarton nyugvó rend) működik. Amelyben minden hatalmi intézményt a rendszer kiszolgálói irányítanak. Amelyben a hatalommegosztást fölszámolták. Amelyben a kormányzati önkényeket szabályozó fékek és ellensúlyok rendszere nem működik. Nemcsak a közszolgálati média áll kormányirányítás alatt, hanem a névleg magántulajdonú is. Állandó ellenségképgyártás folyik, a rendszer mindig harcban áll – de a főellenség már nem a zsidók, hanem bármi és bárki, csak legyen. Ma Soros és világméretű összeesküvése meg a migránsok, és egyre inkább „Büsszel”, az Európai Unió. És a járvány idején, a kórházi ágyak tömeges „megtisztításával” gyilkos is lett: a militáns tettrekészség látszata érdekében embereket áldozott föl. Ilyen körülmények, ráadásul torzító szavazási rendszerben megtartott választások legfeljebb akkor vezetnek a rendszer bukásához, amikor egyéb tényezők miatt is katasztrofálissá válik a rendszer helyzete.
A „szekértáborokról” szóló porhintés velejárója a „törzsi”, érdekvezérelt viselkedés vádja mind az uralkodó politikai rendszert, mind az ellenzéket illetően. E vád arra hivatott, hogy mentesítse hangoztatóját a felelős politikai állásfoglalás alól egy gyalázatos politikai uralommal szemben (egyszerűbben: a gyávaság leplezésére való), de az is lehet, az a szerepe, hogy elrejtse: aki csak valamiféle „szekértábort”, „törzsi” (ráadásul „nemzeti-konzervatív”) közösséget lát politikai gazemberek kormányzati társaságában és holdudvarában, valójában kerülőúton a rendszeren belüli helyét keresi. Őfelsége „független” szakembereként. Jól megállta volna a helyét a későpártállamban is, akkor már ott is volt erre a funkcióra kereslet.
Egy ilyen rendszerrel szemben a „pártatlan” szemlélő álláspontja azonban szintúgy gyalázatos, mint egy ilyen rendszer hívének lenni, csak másként. Ezen az alapon lehetnének „pártatlan” szemlélői a Harmadik Birodalom és a vele szemben fellépő szövetségesek „szekértáborának” meg akár a pártállamoknak és elenyésző ellenzéküknek, melyek úgyszintén csak puszta „szekértáborok” voltak.
Valójában ugyanis a demokrácia (a liberális, polgári, mert másfajta demokrácia nincs) ellenségei állnak szemben azokkal, akik demokráciát akarnak. Az előbbi hatalmi oldal – egyelőre, a damaszkuszi útra térés előtt – gyakorlatilag egységes, az utóbbi viszont a demokratikus szemléletek sokfélesége miatt (lévén, hogy baloldaliak és jobboldaliak, liberálisok és konzervatívok) nem azok. Hogy van soraikban hitvány, kriptopártállami meg közönséges nyerészkedő (van), az a politikai szociológia tárgya, ha meg van közöttük korlátolt agyú, ostoba, műveletlen (van), az a lélektané, nem az enyém...
ITT OLVASHATÓ
ÉLET ÉS IRODALOM 2020/23. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.