AHOL A MADÁR SE JÁR

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Ági
2020.06.18.

Alighanem rekord a blog történetében, hogy egy kalandozós történet második része szinte napra pontosan egy évvel az első után jelenjen meg, ám most ez történik. Ági ugyanis éppen egy éve írta meg argentínai útjának első részét, most pedig jön a második. Vigyázat, egészen fantasztikus fotókkal!

„Ez a második poszt, amelyet arról az argentin utunkról írok, mely egy olyan helyre vitt ebben a hatalmas országban, amerre még a madár sem jár, nemhogy turista. :)

Hogy miképp keveredtünk ide, s merre jártunk az utunk első hetében, arról itt olvashattok, most pedig folytatjuk ott, ahol abbahagytam: a 14 színű hegynél és a kalandos utunknál az El Hornocalhoz.

Sajnos meg sem fordult a fejünkben, hogy Humahuachából nem indul 2-3 óránként (minimum), busz Salta városába. Ráadásul ismerve mennyire elképesztően kevés a turista, azt sem gondoltuk, hogy nem lesz hely valamelyik járatra. Nem számoltunk azonban az ingázókkal (akik Saltába járnak dolgozni és vissza).

Amikor visszaértünk a Hornocalról, azzal kellett szembesülnünk, hogy a számunkra ideális, 18 óra körül induló buszra már nincs jegy és a következő járat csak éjjel 11-kor indul Saltába.

Ezzel több baj is volt: mivel az út 4 órás, így kb. hajnali 3 körül érünk Salta busztermináljára. Onnan tovább Cachiba (ami a következő úticélunk volt), csak reggel 8 körül indult a busz.

Szóval semmiképpen nem érte volna meg a húsz perces gyaloglás a hostalba hajnali 3-kor. Ha a legjobb időt futjuk is, a legkorábban hajnali 4 körül kerültünk volna ágyba, a buszunk viszont Cachiba reggel 8-kor indult.

Vagyis legkésőbb 6 körül kelnünk kellett volna, ha el akarjuk érni a buszunkat úgy, hogy jegyet is legyen időnk venni. Nem érte meg. De nem érte meg az sem, hogy Salta buszterminálján csövezzünk.

Megértettem, hogy így, az 5. x után már nem akkora buli egy buszterminálon éjszakázni, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt. :))) Akkoriban valahogy könnyebben toleráltuk mind a nem alvást, mind a hideget, mind a kényelmetlenségeket.

50 év után már olyan luxusigényei támadnak az embernek, hogy szeretne este lefürödni és utána aludni (lehetőleg ágyban…), nem pedig egy hideg terminálon ugrálni...

ITT OLVASHATÓ