Szerző: BUJÁK ATTILA
2020.06.06.
Szinte az összes közhelyet hallottuk Trianonról, ami száz év alatt a magyarok tudatában feltorlódott. Ami a svájciaknak Tell Vilmos almája vagy a Milka csoki, a dánoknak a kis hableány, a svédeknek a „svéd modell” vagy az ABBA – hogy hasonlóan kis nemzetekkel példálózzunk –, az a magyaroknak Trianon. Utólag nehezen érthető a bénultság, ami az országot 1918 őszén béklyózta.
Pedig már akkor világos volt, hogy a fegyveres ellenállásnak lett volna létjogosultsága, és talán lett volna értelme is – egyes ellenséges hadseregekkel szemben bizonyosan. A későbbi kisantant országok szereplői nyilván érezték, jobb eséllyel pályázhatnak a békekonferencián nagyobb területre, ha kész helyzetet teremtenek. Ez lemérhető a nyugatról induló invázió időzítésén. 1919. január 18-án nyílt meg a párizsi békekonferencia, a csehszlovák csapatok nagyjából ugyanekkor érik el a területi rendezés előtt célul tűzött vonalat, ami a későbbi határokkal nagyjából azonos.
A kitűzött célt nem volt nehéz kitalálni, mivel Magyarország jövőjét előzetes konzultációkon már 1916-ban tervezgették.
Az egy dolog, ki milyen vonalakat rajzol egy kávéházi asztalon, másik dolog, hogy mi a diplomáciai tárgyalások tárgya. A létrejövő megoldásnál jóval vadabb elképzelések is közkézen forogtak. (Lásd Masaryk terveit a Nyugat-Dunántúlon áthúzódó csehszlovák–szerb korridorról.) 1917 végén, 1918 elején indul az a tervezési folyamat, amelynek végeredménye a Monarchia felosztása. Ez persze nem menthet fel senkit az önvédelem felelőssége alól. Nyilván szerepet játszott az eredményben a Károlyi-kormány önámító, pacifista katonapolitikája, de legalább ennyire fontos tényező a magyar lakosság bénult passzivitása...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.