A MAGYAR BLOOMSDAY

ÉLET ÉS IRODALOM / FEUILLETON
Szerző: MAGYAR MIKLÓS
2020.06.12.

Június 16., „a magyar Bloomsday” nemcsak az Esterházy család kitelepítésének napja. Ezen a napon, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, majd 1989. június 16-án történt meg újratemetése. Erről a napról Esterházy több helyen is szól: „június 16-dika az a nap, melyben James Joyce szerint egész életünk, sőt létünk tükröződik avagy ragyog; június 16-án született Anna, s ugyanezen év ugyanezen napján telepítették ki az író családját – akkor érhettek a kijelölt kényszerlakhelyre, egy észak-magyarországi kulákportára, amikor Anna anyjának megkezdődtek a perces fájásai, és 7 évre rá ezen a napon végezték ki Magyarország miniszterelnökét, elhárítva mint akadályt az új korszak elől, melyet azután sajátos ötlettel és némi okkal konszolidációnak neveztek.” – olvassuk a Hrabal könyvében.

1951. június 16.

„1951. június 16-án (magyar Bloomsday?)”
Esterházy Péter

A június 16-át Esterházy „a magyar Bloomsday”- nek nevezi: „hogy volt az, amikor megjelentek a nyilasok, és hogy volt az, amikor eltűntek a zsidók, és hogy volt az, amikor bejöttek az oroszok, és hogy volt az, amikor 1951. június 16‑án (magyar Bloomsday?) kitelepítették a családunkat, azaz 24 órán belül el kellett hagyni Budapestet (kisgyerekkel, terhesen), és igaz-e, hogy a Schwarzenberg nagymama ekkor taxival ment a deportálás színhelyére...” – írja A halacska csodálatos életében.

Maga a Bloomsday James Joyce Ulysses című regényéhez kötődik. A könyv cselekménye, mint Joyce legtöbb művében, Dublinban játszódik. A hirdetésügynök Leopold Bloomnak, feleségének, Mollynak és a művész Ste­phen Dedalusnak egyetlen napját írja le Joyce. A nap pedig 1904. június 16. A dátum nem véletlen a regényben. Az író ezen a napon találkozott először későbbi feleségével, Nora Barnacle-lel.

Az Ulyssesnek magyar vonatkozása is van. Leopold Bloom édesapja, Virág Rudolf Szombathelyről kivándorolt magyar zsidó volt. Szombathelyen, a Főtér 40–41. szám alatti házban született. A házon látható Veres Gábor szobrászművész Joyce-szobra. A június 16-át először Írországban ünnepelték meg, ma már világszerte − Magyarországon 1994‑től − van Bloomsday.

Esterházy Joyce nevét és művét is többször említi június 16-tal kapcsolatban: „»Elérem az Istent azokban, akiket szeretek.« De ez alkalommal az anyagot más szempontból tekintjük át. Sajnos, nemsokára már nem az idő lesz az úr. Jún. 16dika, a virágok napja, intarzia. Úri szeszély: Ulysses-éj.” (Halassi irkája)

A június 16. Esterházy Péter műveiben vissza-visszatérő dátum. A fogadós naplója így kezdődik: „június 16dika Félek”. A különös dátumozást és a tudatos célzást akkor értjük meg, ha felidézzük A halacska csodálatos életéből a család kitelepítéséről szóló fentebb idézett mondatokat. A péntek nap magánhangzóit tartalmazó „Félek” nyilvánvaló utalás a kitelepítésre.

Budapesten 1951. május 21-én kezdődtek a kitelepítések. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a Sztálin által megfogalmazott osztályharc elméletét a Rákosi-diktatúra is alkalmazta. Az egyre alacsonyabb életszínvonalat és a fokozódó terrort a „kizsákmányoló osztályok aknamunkájának” tulajdonította a kommunista propaganda, és ezt megakadályozandó el kellett távolítani a nemkívánatos elemeket. Gyárosok, arisztokraták, kulákok, értelmiségiek, kispolgárok kerültek fel a kitelepítendők listájára. A május 21-én kezdődött kitelepítés során Budapesten 5300 lakásba költöztek be a rendszerhez hű pártkatonák, állami tisztviselők, de nagycsaládos munkások és művészek is kaptak lakhatási lehetőséget.

A Fancsinkó és Pintában a kitelepítést egy gombfocimeccs leírása közben mondják el a gyerekek. Hosszasan lehetne elemezni a gombok ide-oda lökdösésének játéka és az emberi tragédiák eme összekapcsolásának esztétikai hatását, valamint a gyermeki szemlélet játékossága mögött feszülő súlyos mondanivalót. Az anya kezében tartja a kitelepítésről szóló határozatot. „– Megkértek, hogy holnap reggel 8-ig lennénk ha szívesek elhordani az irhánkat. – Hát hordjuk el – vonta meg a vállát Pinta, és alamuszin meglökte az asztalt. (Mit remélt?)”

A Termelési-regényben nem kevés iróniával szól Esterházy a kitelepített családfő tevékenységéről: „akkor már évek óta felhagyott a henye, úri bitang élettel, s hol útkaparáson, hol a dinnyeföldön, hol cséplésen dolgozott, egyszerű népként, e helyeken kamatoztatva szerzett műveltségét, vele született intelligenciáját, doktorátusait.”

A kitelepítésekről Esterházy az 1984-ben megjelent Kis Magyar Pornográfia című regényében ír a legmaróbb gúnnyal. Történelem, történetek, történések. Közszféra és magánszféra. Folyamatosan táguló és szűkülő koncentrikus körök rendetlen rendben, struktúra nélküli struktúrában és mégis kristálytisztán, átláthatóan. Nevezhetnénk körképnek, korképnek vagy kórképnek.

A mű címe árulkodóan sokrétű. Pornográfia, ami ugye a testiség legősibb, legszemérmetlenebb megnyilvánulásait hivatott bemutatni. Hol vannak itt a mindent elsöprő romantikus szenvedélyek? A hamvas ajkakról lopott csókok? Ehelyett a kiábrándítóan józan aktusok sora veszi át a főszerepet: a pornográfia. De ez a miénk, magyaroké, a pártállami magyar társadalom elidegeníthetetlenül nemzetkarakterológiává lett ismertető­jegye. Közélet és magánélet szétszálazhatatlan szövedéke. Szerelmi jelenetek, társadalmi tükör; a korképet a túlfűtött erotika színezi. S hogy miért kicsi? Nos, a kis jelzőnek kiterjedt konnotációja van Esterházy regényében. Kis nemzet, kis pornográfia. A hivatali íróasztalon és a Pobjeda hátsó ülésén beteljesülő elemi ösztönök.

A Kis Magyar Pornográfia második része hosszabb-rövidebb anekdoták és egy-két soros élcek szövedéke. Ne legyen kétségünk. Az „anekdot” történetei, bár a Rákosi-érára ismerünk bennük, korántsem szűkíthetők le az ötvenes évek magyar társadalmára. Erről maga az író szól: „akár végigolvassuk egy ültünkben, mint egy regényt, akár bele-beleböngészünk, kicsendül a történetekből néhány visszatérő − századokon visszatérő − dallam.”

A kitelepítésről szóló Ki fedezte föl Berzsenyi Dánielt? joggal szerepelhetne a világ leghumorosabb anekdotái kötetben, ha lenne ilyen gyűjtemény. A magyar történelem egyik legsötétebb korszakát − aminek az író családja is szenvedő alanya volt − olyan elementáris humorral mutatja be, hogy az olvasó, miközben lúdbőrözik a háta a tudatában élő valóságtól, minduntalan felnevet annak groteszk tükrén. Az alezredes a kitelepítések foganatosítását ellenőrzi. Útközben keresztrejtvényt fejt, és elakad annál a kérdésnél, hogy ki fedezte fel Berzsenyi Dánielt. „Az út menti szőlők mellett elhaladva észrevette, hogy két atyafi, együgyű, tanyai ember egymással hol franciául, hol meg angolul, hol meg osztrákos akcentusú németséggel beszél a présháznál. Megannyi imperialista nyelv; megállította kocsiját, és ellenőrzést tartott.

Miután mindeneket rendben talált, és annakelőtte a függőleges 54-gyel volt problémája, így szólott a szótalan egyik férfihoz, mondja csak, uram – kezdte stílusosan –, ki fedezte föl, annak idején!, Berzsenyi Dánielt, volna szíves megmondani?

Mire az »együgyű tanyai ember« fejét csóválgatva a falon lévő paksamétára mutatott. Tiltás van – mondta a változatosság kedvéért »magyarul«.”...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/24. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)