Szerző: Elek
2020.06.09.
Egyik kora nyári, koronamentes, rigófüttyös hajnalon arra a nyugtalanító gondolatra ébredtem, hogy a járvány megszűnésével, vajon mi lehetne a magyarok számára valamilyen vigasz vagy elégtétel a rengeteg megpróbáltatás után.
Annyira gyötört a gondolat, hogy kénytelen voltam felütni a napi sajtót, hátha találnák valamilyen megoldást. És láss csodát, ahogy megnyitom az első oldalt, rögtön felpattan a briliáns megoldás. Mi más lehetne, mint a nemzeti sportunk, a futball. Bevallom férfiasan, a büdös életben meg se fordult volna a fejemben.
De nem ám csak úgy akárki fejéből ugrott elő a korszakalkotó ötlet, hanem egyenesen az ország első számú focistájától, a felcsúti akadémia egyszemélyes alapítójától, a „Labdarúgás és tudomány” című tanulmánykötet bemutatása alkalmával. Fingom sincs, hogy miről szólhat a kötet, de feltétlenül rendelek belőle. És akkor rögtön kettőt.
„Na helló röfik” – köszöntötte vidáman az odacsődült bámészkodókat, mert amikor az agya kezd eldurranni a saját sikereitől, mindig olyan jópofi humoros tud lenni, egyem a zúzáját. Ő a puritán falusi parasztgyerek, a nép egyszerű fia, aki ha kedve szottyan, egyetlen csuklómozdulattal olyan kovászos ubit rittyent, hogy még a Karmelita portása is megnyalja minden ujját utána.
Természetesen hozott a kormányülésre is egy kisvödörnyit, ekkora tehetséget nem lehet véka alá rejteni és végig kóstoltatta a grémium apraja-nagyjával a mennyei csodát. Aki pedig nem csettintett és nyámmogott elég áhítattal, annak most nem lennék a helyében.
„A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára” – hangsúlyozta Felcsúton a nagyérdemű. Nem is alaptalanul, tessék csak nyugodtan kipróbálni, nálam bejött.
A minap például a gyógyszertár előtt ücsörögtem a saját külön kiharcolt idősávomban, hadd egye a sárga irigység a fiatal generációt, majd gyöngyvirágos jókedvemben egyet gondoltam, ha már ide evett a fene, legalább kiváltom a gyógyszereimet.
A tekintetem előbb megpihent a csinos gyógyszerész csaj vonalvezetésén, aztán felakadt a pulton tornyosuló gyógyszeres dobozokon.
Majd a végén a maszk alatt csendben a lélegzetem is ráfagyott a képemre, amikor megláttam a végösszeget. Szóval mégiscsak Soros röhög a legvégén.
Csak álltam ott bénán, esetlenül és miközben elővakarásztam a kártyámat, a nyelvem alatt elmorzsoltam mind a hét szentséget, megfűszerezve az összes fagyos szentekkel, és mindezt szép folyékonyan cizelláltan, ahogy úriemberhez illik.
És abban a pillanatban hasított belém az eget rengető gondolat, a következő pillanatban lelki szemeim előtt megjelent egy gyönyörű szép futball labda, amint vidáman pattog egy csodálatosan kongó stadion aláfűtött gyepszőnyegén, lelki torkommal vidáman kortyolgattam a habos sört, és a VIP páholyból vidáman köpködtem a szotyolát az üres lelátóra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.