2020. május 10., vasárnap

VARGA JUDIT SZERINT NYUGATON LIBERÁLIS VÉLEMÉNYDIKTATÚRA VAN, MAGYARORSZÁGON PEDIG SAJTÓSZABADSÁG

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.05.09.


A dekázó “igazságügyi” miniszter a Die Weltben publikált hazugságözönéről is beszélt a Magyar Nemzet nevű kormányszócsőnek adott interjújában, amelyben azt mondta, hogy “a koronavírus-törvény kiállja a jogállamiság próbáját, és az élet azt bizonyítja, hogy nincs veszélyben a sajtószabadság Magyarországon”. Saját irományának jelentőségét úgy értékelte, hogy “a nyugati liberális véleménydiktatúrában felszabadítóan hat az őszintén kimondott szó”. Az “őszinte szó” az, hogy jogállami a törvények és a parlament kiiktatása, a sajtószabadságot nem sérti az 5 év börtönnel való fenyegetés, a nyugati sajtó pedig “liberális véleménydiktatúra”, amely ezt helyteleníti.

Ezek szerint Nyugaton diktatúra van, Magyarországon szabadság. A Nyugat liberális diktatúrája az a követelmény, hogy szabad legyen a sajtó. Magyarországon az a sajtószabadság, hogy lehet központilag szerkesztett médiumokkal hazug propagandát folytatni, a magyar sajtó nagy részét el lehet foglalni, az ellenzéki Népszabadságot ki lehet végezni. A maradék független sajtót pórázon lehet tartani. Erre van a szabadság. Ez a magyar szabadságfelfogás, amely elítéli az olyan liberális véleménydiktatúrát, hogy minden médium szabad legyen és ne avatkozzon a hatalom a tájékoztatásba. Nekik ez elviselhetetlen.

Varga szövegében feltűnő az is, hogy az “életre” hivatkozik, amely bizonyította, hogy senkit nem csuktak még 5 évre börtönre, ami szerinte azt jelenti, hogy sajtószabadság van. Vargának az 5 év börtönnel való fenyegetés semmi problémát nem jelent. Nem véletlen, hogy egy fasiszta rendszer “igazságügyi” minisztere lehet ezzel a jogérzékkel. Ez az orbáni fasizmus lényege, hogy “csak” fenyeget, amíg ez elég, mert a félelem megteszi a magáét. Nem szorulnak arra, hogy használják a terror törvényeit, s erre büszkék. Ez a jogállamiság bizonyítéka, hogy megtehetnék, de nem teszik.

Nem lőnek a tömegbe, pedig megtehetnék, mert bármit megtehetnek saját felhatalmazásuk alapján. Ez a jogállam, hogy nem csuknak bennünket börtönbe, nem tépik le a körmünket, nem lőnek agyon, pedig megtehetnék. Mindez ugyan egy kontroll nélküli, abszolút hatalommal rendelkező diktátor jószándékán és kedvességén múlik, de ő nem él ezzel a hatalmával, amiért hálásnak kell lenni. Az élet bizonyítja ezzel, hogy nincs diktatúra, hanem a jogállamiság teljes dicsőségében pompázik. Az “őszinte szó” az, amikor ezt egy cinikus, gátlástalan nő elmondja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.