OTTHON, ELLÁTATLANUL – ÁGYFELSZABADÍTÁS CÍMÉN HAZAKÜLDTÉK A KÓRHÁZBÓL, MOST HALÁLFÉLELME VAN A MOZGÁSKORLÁTOZOTT NŐNEK

168 ÓRA
Szerző: TÓTH ANDREA ÉVA
2020.05.01.

A kórházi ágyak „felszabadítása” nyomán hazaküldött emberek, például a krónikus betegek közül sokan kerültek nagyon nehéz helyzetbe. Élnek azonban több ezren az országban, akikről most mindenki elfeledkezett, miközben a járvány alatt folyamatosan romlik az állapotuk, mert nem jutnak hozzá a szükséges egészségügyi kezelésekhez, és a szociális ellátásuk is döcög.

„A vádlim majd akkorára dagadt, mint a combom, repedezik, sebesedik rajta a bőr, a gumiharisnyába és az ortopéd cipőbe már nem fér bele a lábam. Ráadásul a balesetben sérült gerincem is most állt be, és nem jutok semmilyen kezeléshez. Sokszor csak fekszem a lakásba zárva, óriási erőfeszítésembe kerül egyáltalán kikelni az ágyból. A korábban karbantartott, járóképes állapotom szinte a nullára csökkent. Erőltetem magam, mert attól félek, ha ágynak esem, akkor a kialakuló felfekvések és a kezeletlen sebek a halálomat is okozhatják. A járvány miatt az alkalmi munkáimat is elvesztettem, hivatalos segítséget se tudok kérni, mert azért is fizetni kell, amit a rokkantsági ellátásomból nem tudok fedezni. Sőt, annak is örülök, hogy nem lakoltatnak ki, a rezsit is alig tudom állni” – összegzi helyzetét Éva, egy vidéki városban élő, nyirok- és gerincbetegséggel küzdő, súlyosan mozgáskorlátozott asszony.

Egyik orvosa szerint nem alaptalan a halálfélelme. Úgy véli: páciensének mielőbb kórházi kezelésre lenne szüksége, hogy helyrehozzák, de az ágyak elvétele miatt ez most nem lehetséges. Így jobb híján kötszereket, fáslikat, gyógyszereket kap a bajaira. A szakszerű kezelés helyett a napi „gyógyítást” pedig a szomszédasszonya végzi több-kevesebb sikerrel, a telefonon kapott utasítások alapján, hogy Éva legalább a lakáson belül képes legyen ellátni magát.

„A korábbi helyzethez képest most három napot is ülök ébren a kerekes székben, mert nincs, aki naponta ágyba tegyen, segítsen a lefekvésben, felkelésben, fürdésben. Így, napokig a székben, tönkremennek az ereim, a bőröm és az ízületeim. Már tele vagyok sebekkel, és vastagra dagadtak a lábaim a sok üléstől.” Kopognak a mondatok a fővárosi, egyedül élő, mozgássérült Mónika szájából...

ITT OLVASHATÓ