Szerző: MÉSZÁROS GÁBOR
2020.05.15.
A különleges jogrend tehát feltételezi azt, hogy a rendkívüli intézkedések bevezetésére csak akkor kerüljön sor, ha a rendes jogrendben biztosított lehetőségek kimerültek vagy elégtelenek (a rendes jogrend keretében biztosított lehetőségekről a korábbiakban itt írtam: Koronavírus és hatalom, ÉS, 2020/13., márc. 27.). Amennyiben pedig valamely különleges jogrend bevezetésre kerül, akkor az így kapott felhatalmazással kizárólag az alkotmányos kereteket betartva lehet eljárni. A 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet, valamint a március 30-án elfogadott, úgynevezett „felhatalmazási törvény” nem felel meg ezeknek a követelményeknek, a különleges jogrend és az annak során bevezetett intézkedések nincsenek tekintettel az alapvető jogállami követelményekre.
A veszélyhelyzet elrendelésére elviekben az Alaptörvény 53. cikke alapján került sor, de ténylegesen a katasztrófavédelmi törvény biztosítja a jogalapot, amely megoldás viszont alkotmányellenes. Veszélyhelyzet elrendelésére az Alaptörvény szerint az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség, illetőleg ezek következményeinek elhárítása érdekében van lehetőség. Az Alaptörvény nem, de a katasztrófavédelmi törvény meghatározza azokat a konkrét eseteket, amelyek ebbe a tág körbe tartoznak, így például az árvíz-, belvízhelyzet, hóesés, hófúvás, földtani veszélyforrások, szélsőséges időjárási körülmények, veszélyes anyag természetbe kerülése, súlyos környezetkárosítás, radioaktív kiszóródás, sugárterhelés stb. Ugyanakkor a tömeges megbetegedést okozó humánjárvány vagy járványveszély nem tartozik az Alaptörvényben meghatározott és a sarkalatos törvényben részletezett egyik kategóriába sem. Az Alaptörvény rendelkezéseit kiterjesztve, erre vonatkozó felhatalmazás nélkül maga a törvény sorol fel egyéb eredetű veszélyeket, amelyek között már megtalálható a tömeges megbetegedést okozó járvány esetköre. Alapvető jogállami követelmény azonban, hogy a jogforrási hierarchia csúcsán lévő alkotmány rendelkezéseit alsóbb szintű jogszabály, így törvény sem írhatja felül, a katasztrófavédelmi törvény pedig éppen ezt teszi: túlterjeszkedik a felhatalmazáson. Vagyis a veszélyhelyzet elrendelésére alkotmányellenes szabály alkalmazásával került sor.
További garanciális követelmény, hogy a veszélyhelyzet során bevezetett intézkedések hatálya 15 nap, amelyet a kormány meghosszabbíthat, feltéve, hogy az Országgyűlés erre felhatalmazást ad. Ez a felhatalmazás (amely egyébiránt nem indokol törvényi, pláne nem kétharmados szabályozást) azonban – miként erre Gadó Gábor is rámutatott (Kívül az időn, ÉS, 2020/13., márc. 27.) – a már meghozott rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbítására vonatkozik. A „felhatalmazási törvényben” szereplő valamennyi jövőbeni kormányzati intézkedésre irányuló biankó felhatalmazás szintén alkotmányellenes, az Alaptörvény szövegéből ilyen típusú felhatalmazás nem olvasható ki. Egyébként nem is férne össze a különleges jogrenddel kapcsolatos alapvető garanciális, jogállami követelményekkel. Ez a törvény ráadásul az alkotmányos kereteken is túl biztosít jogköröket a kormánynak, ugyanis az Alaptörvény és a már hivatkozott katasztrófavédelmi törvény megjelöli mindazokat az intézkedési lehetőségeket, amelyek veszélyhelyzet során bevezethetők. A releváns kétharmados szabályok külön törvényi felülírása, azok formális módosítása nélkül szintén túlmegy az alapvető alkotmányossági követelményeken. A „felhatalmazási törvény” tehát nem adhatott volna többletjogosítványokat a kormánynak, nem írhatta volna át az alaptörvényi szabályokat.
A fentiek alapján joggal merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy ha a különleges jogrendi szabályok lényege a különleges helyzet kezelésén túl olyan garanciák érvényesítése, amelyek biztosítják a demokratikus működést a válság elmúltával, akkor ezeknek a szabályoknak a meghaladása mit jelent a mindennapi életünkre lefordítva. A válasz az, hogy nem jelent jót. Azt írtam, hogy a különleges jogrend időleges alkalmazása egyfajta jogállami diktatúra, hiszen jelentős hatalomkoncentrációt biztosít, egyúttal lehetővé teszi az intézkedésre jogosult (jelen esetben a kormány) számára a gyors és hatékony kezelés érdekében a már-már diktatórikus hatalmat, de mindez azért marad a jogállamiság keretei között, mert mégis leírt, alkotmányi szabályok szerint kell ezzel a hatalommal élni. Ha nem így tesz, akkor tényleges célja a korlátlan hatalom biztosítása: a leírt alkotmányos szabályok (melyeket egyébként maga „gránitszilárdított” az Alaptörvénybe) semmilyen tiszteletre nem számíthatnak, a kormány innentől már a jogállamiság formális követésére sem hajlandó. Ne feledjük, pár éve még az volt az úgynevezett „jogállamiság” fokmérője, hogy a politikailag fontos kérdéseket egyszerűen az Alaptörvény módosításával tették az alkotmányosság részévé, egyúttal pedig hivatkozási alappá: „Lám, benne van az Alaptörvényben, így annak szellemiségében kell működnünk.” Így vált alkotmányjogunk részévé az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény-módosítással kapcsolatos korlátozott felülvizsgálati jogköre, a megújult családfogalom vagy éppen a hajléktalanság kriminalizálását lehetővé tevő, közterületen történő életvitelszerű tartózkodás tilalma. Ezek a módosítások a látszat-jogállamiság biztosítékai, céljuk az, hogy formálisan jogállami mázat adjanak az egyébként tartalmukban alkotmányellenes intézkedéseknek.
A különleges jogrend kihirdetése, majd a biztosított alkotmányos lehetőségektől történő eltérés és a példátlanul korlátlan – alkotmányellenes – felhatalmazással a kormányzat szintet lépett, ami azt is jelenti, hogy immáron a jogállamiság látszatának fenntartása sem fontos. Az az út, amin a hazai alkotmányjog „fejlődése” elindult, nagyon is sötétnek mutatkozik. Ha arra gondolunk, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésével és annak egyébként jogalap nélküli fenntartásával megtörtént a kivételes állapot fokozatos beépülése a jogrendünkbe, akkor a mostani intézkedések alapján azt állíthatjuk, hogy immáron a kivételesség vált állandóvá, és a korlátlan hatalom birtokosától függ az, lesz-e esély a demokratikus visszarendeződére. A migrációs nyomás eltűnésével is fenntartott veszélyhelyzet azt prognosztizálja, hogy a járványveszélyre hivatkozás folyamatos rendeleti kormányzást fog fenntartani előre nem látható ideig, arról nem is beszélve, hogy az esetleges gazdasági válság kezelésére is – ne legyenek illúzióink – a különleges jogrend lesz a kormányzati válasz. A minap valahol azt lehetett olvasni, hogy a válság elmúlásával főként a nyugati országokban ismét feléledhetnek a rendszerellenességükről ismert terrorszervezetek. Kész szerencse, hogy a hatodik Alaptörvény-módosítás új különleges jogrendként bevezette a terrorveszélyhelyzetet. Már most kijelenthetjük: meg vagyunk mentve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.